Egyre magasabb szinten zajlanak a városrészi fórumsorozat eseményei. Elsőként a kerület lejjebbi részein, a Krisztinavárosban és a Városmajor környékén élők osztották meg az önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának munkatársaival, illetve a körzetük képviselőivel a lakókörnyezetüket érintő ötleteiket.

Ezután Zugliget, Virányos és Kútvölgy, illetve Mártonhegy és Orbánhegy lakossága következett, most pedig Svábhegy és Széchenyihegy került sorra: a helyiek a Jókai Klubban rendezett fórumon fogalmazták meg jobbító szándékú javaslataikat.

A Hegyvidék legmagasabban fekvő részein lakókat az alsóbb városrészekben élők többségéhez hasonlóan a közlekedési kérdések foglalkoztatják leginkább. Meglepően sok támogatást kapott például a „Trolit a hegyre!” munkacímű ötlet, ami szerint a jelenlegi, zajos és füstös dízelbuszok helyett csendesebb és tisztább troli- vagy elektromos buszok járhatnának az Istenhegyi úton és az Eötvös úton.

Többek szerint a dízelbuszok környezetszennyezését úgy lehetne mérsékelni, hogy azokban az időszakokban, amikor kevés az utas, ritkítanák a járatokat. Elhangzott javaslatként az is, hogy a buszok lefelé ne a Hollós úton, hanem a Diana, illetve a Költő utcában közlekedjenek. Egyesek a Mátyás király úton és a Mártonhegyi úton, valamint a szűkebb mellékutcákban korlátoznák az átmenő forgalmat, a Béla király úton pedig sebességkorlátozást vezetnének be.

A hegyen lakók úgy vélik, hogy a Normafán nincs szükség több turisztikai attrakcióra, mivel már jelenleg is túlterhelt a környék; ehelyett a kevésbé ismert erdőterületeket lenne érdemes népszerűsíteni. Egy résztvevő szerint a downhillező bringások számára elkülönített pályát kellene kijelölni a Libegő alatt, hogy ne a kirándulókat veszélyeztetve száguldozzanak.

A városrészi fórumon felvetett javaslatokra a polgármesteri hivatal szakirodái fognak választ adni, egy-egy témára azonban már a helyszínen tudtak reagálni a Közösségi Részvételi Iroda munkatársai, illetve Fekete Orsolya képviselő. Válaszaikból kiderült, hogy a közlekedési problémák kezelésére egy átfogó, XII. kerületi koncepció készül, ami rendszerszinten fogja megvizsgálni a helyi igényeket. A downhill-kerékpárosokkal már megkezdődtek az egyeztetések, hogy megfelelő útvonalat jelöljenek ki számukra – arra azonban nincs mód, hogy a szigorúan védett természetvédelmi területeken illegálisan kialakított pályákat legalizálják.

 

Még több hír Észak-Pestről

Zugló súlyos öröksége a Bosnyák téri beruházás, amelyet a kormány erőltetett ránk, de nekünk kell megoldást találnunk az általa okozott problémákra. Javaslatomra határidőt szabunk a tárgyalásoknak...
Idén is oklevéllel ismerte el önkormányzatunk annak a 167 általános és középiskolás diáknak a teljesítményét, aki kiemelkedő sikert ért el kerületi versenyen a 2024-2025-ös tanévben. Az őket...
Az újpesti Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont ÖKO napokat rendez a Lóverseny téri Közösségi Házban június 11-én és 12-én, a környezetvédelmi világnap alkalmából. A programra óvodásokat és...
Tisztelt Gazdasági Szereplő! Budapest Főváros XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal, mint ajánlatkérő "Kémiai földgépes szúnyogirtás beszerzése" tárgyú beszerzési eljárást kíván lefolytatni az alábbiak...
Az elmúlt években már Újpesten is előforduló varjútámadások kapcsán beszélgettünk a Magyar Madártani Egyesület szóvivőjével, a Madártávlat magazin főszerkesztőjével, Orbán Zoltánnal. Ő hasznos...
Május 22-én ünnepeljük a magyar természet napját, a nemzetközi biodiverzitás napjával együtt. A magyar természet napjának célja az, hogy felhívja a figyelmet hazánk páratlan természeti értékeire,...
Idén június 15-től június 29-ig tart a lomtalanításra a XV. kerületben.
Ma és holnap, azaz május 20-21-én Budapesten kerül megrendezésre a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozója. A delegációk érkezése miatt május 22-ig jelentős forgalomkorlátozásokra...
Májusban zárult a Fenntartható Városok Akadémia tavaszi szemesztere, amelyen Újpest Önkormányzata is képviseltette magát. A 12 foglalkozásból álló képzésen Szecsődi Tamás alpolgármester és Modroczky...
Megújult Újpest első közösségi kertje, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át kedd délután. A helyben élők közül a pályázaton nyertes jelentkezők most vehették birtokba saját magaságyásaikat,...
A Régi Idők Gyereknapja idén is egy igazi időutazásra hívja a családokat, ahol egész nap a múlt hangulatát idéző szórakoztató programok és színvonalas koncertek gondoskodnak a jó hangulatról. Az...
„Lila szívvel a zöld Újpestért” – fogalmazta meg már többször a Zöld Újpest Koncepciót megvalósító és menedzselő dr. Trippon Norbert polgármester, akinek kezdeményezésére elindított Vadvirágos...
A katolikus egyház hívei világszerte örömmel fogadták a hírt, miszerint megválasztották a Vatikán új államfőjét, Szent Péter 267. utódját. Vatikán új államfője XIV. Leó néven fog a pápai trónra ülni.
Nagyon sokat jöttünk össze az idei majálisra, ahol kiváló időben számtalan programban vehettünk részt.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Újpesten idén is májusfát állítottak a Városháza mellett, a tavasz örömének közös ünnepléseként. Május elseje nemcsak a munka ünnepe, hanem a természet ébredésének és megújulásának napja is,...
Újpest 2024-ben vett részt először a Futókörök Napja eseményen az előző év végén átadott futókörével, amely a 2023-as év egyik legnagyobb sportberuházása volt városunkban.
Összevonják a Pólus Centerben található fiókkal, csak bankautomata marad.

A címlapról

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.