Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Újlipótvárosban – a Thurzó utca – Visegrádi utca – Ipoly utca – Hegedűs Gyula utca által határolt területen – ma ünnepélyesen átadták a csaknem 5.000 négyzetméteres Thurzó parkot.

2023. május 27-28-án a XIII. kerület születésnapi ünnepségére várják az érdeklődőket.

Teljes szélességében megújul a burkolat – 850 méter hosszon – a Röppentyű utca Petneházy utca és a Rákos-patak közötti szakaszán.

Jelentkezés szeniorok nemzetközi sportversenyére

A Főépítészi Iroda társadalmi egyeztetésre bocsátotta az önkormányzat településkép-védelmi rendelte (Tkr.), valamint a Kerület Építési Szabályzat (KÉSZ) második módosításának tervezetét.

Idén már harmadjára van mód arra, hogy civil fejlesztési javaslatok valóra váljanak a közösségi költségvetés keretében a XIII. kerületben.

Budapest fontos célkitűzése a város zöldítése, zöldfelületeinek növelése, melynek érdekében két pályázatot indított útnak decemberben.
A korábbi sikeres átfogó köztisztasági akció eredményességére tekintettel, idén immár harmadik alkalommal is megszervezi az önkormányzat a Faltól falig elnevezésű takarítási akcióját, közösen a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt.-vel.

Önkormányzatunk 2022. évben is megszervezi hagyományos utalványosztását.

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat pályázatot hirdet hátrányos helyzetűek okos eszközök beszerzésének támogatására

"A lakossági energiaszegénység enyhítését és az energiatakarékossági szemléletformálást segítő szolgáltatásunkkal kívánunk hozzájárulni ahhoz, hogy ösztönözzük a lakosság energiatudatosabb életmódjának kialakítását, a családok energia- és pénz megtakarítását." Szól a XIII. kerület bejelentése.

Még több hír Észak-Pestről

2023. június 1-én megkezdődik Zugló parkjaiban a kaszálás 2. fordulója. A munka az időjárástól függően, várhatóan 2023. június 28-án fejeződik be – tájékoztatta az Önkormányzatot a Zuglói...
Újlipótvárosban – a Thurzó utca – Visegrádi utca – Ipoly utca – Hegedűs Gyula utca által határolt területen – ma ünnepélyesen átadták a csaknem 5.000 négyzetméteres Thurzó parkot.
2023. május 27-28-án a XIII. kerület születésnapi ünnepségére várják az érdeklődőket.
Május 11-én tartják a közlekedési kultúra napját, ehhez kapcsolódóan a Zuglói Egyesített Óvoda Csicsergő Tagóvodájában is közlekedési napot tartottak.
Itt a tavasz, vele együtt a jó idő. Az enyhe tél miatt a fűfélék növekedése intenzív volt, így munkatársaink elkezdték a kaszálási munkálatokat, melyet városszerte észre is vehettek az újpestiek.
Folytatódik a felújítás az Erdőkerülő és a Zsókavár utcában, azonban a lakosság szempontjából kedvező változással.
Teljes szélességében megújul a burkolat – 850 méter hosszon – a Röppentyű utca Petneházy utca és a Rákos-patak közötti szakaszán.
Jelentkezés szeniorok nemzetközi sportversenyére
Március 22-én Újpest vezetése ismét bizonyíthatta, hogy gondoskodó önkormányzat: ekkor jelentette be Déri Tibor polgármester, hogy a IV. kerület 20 darab defibrillátor készüléket szerzett be a...
Időpontfoglalás nélkül, kötetlenül beszélgethetett bárki a polgármesteri hivatal vezetőivel illetve a kerület cégeinek és intézményeinek vezetőivel a soron következő közterületi fogadóórán a Zuglói...
Február 27-én adták át a munkaterületet a kivitelezőnek, mellyel elindult a munka – mondta dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere.
A Főépítészi Iroda társadalmi egyeztetésre bocsátotta az önkormányzat településkép-védelmi rendelte (Tkr.), valamint a Kerület Építési Szabályzat (KÉSZ) második módosításának tervezetét.
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében az Európai Unió támogatásával közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések valósulnak meg Rákospalotán.
A képviselő-testület csütörtöki rendes ülésén a köznevelési és szociális dolgozók Zugló pótlékának 25 százalékos emeléséről és a Zuglói Egészségügyi Szolgálatnál háttérmunkát végzők pénzbeli...
Az Egészséges Budapest Program harmadik ütemében a gondozó teljes területe felújításra kerül és kibővül, mellyel növelni lehet a gondozóban egy időben ellátottak létszámát is.
Idén már harmadjára van mód arra, hogy civil fejlesztési javaslatok valóra váljanak a közösségi költségvetés keretében a XIII. kerületben.
Az Energiaügyi Minisztérium kiemelte, hogy a program keretében a tanév végéig több ezer diák szerezhet ismereteket a légszennyezés okairól, hatásairól és a csökkentésének lehetőségeiről közoktatási...
Január utolsó péntekén ismét Jégkarnevált rendezett a zuglói Liszt Ferenc Általános Iskola közössége a Városligeti Műjégpályán.

A címlapról

Pünkösdkor változik a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó társaságok...
Jövőre jön az általános kútamnesztia, az új kutak létesítéséhez...
Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában...
Egy nemzeti spirituális ébredés igaz története az 1970-es évek...
Különleges retró vasúti szerelvény indul vasárnap Szegedről...
Új, kedvezményes diákhitelszáma bevezetését jelentette be a kormány....

Könyvajánló

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az UNESCO támogatásával készült „Sportágak az olimpiai programban” Nemzetközi sportágválasztó enciklopédia 2019-es megjelenése óta több mint 3000 példányban jutott el iskolákba.
Hogyan irányíthatják a vezetők az egyéneket és a szervezeteket napjaink egyre összetettebb munkahelyi kihívásainak világában?

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech