Önkormányzatunk 2022. évben is megszervezi hagyományos utalványosztását.

Az elektronikus utalványokat 2022. november 7. és 2022. december 9. között lehet igényelni. Az utalványokat 2022. november 7. és 2022. december 23.  között lehet levásárolni a Lehel Csarnok kijelölt üzleteiben.

Az élelmiszer infláció miatt Önkormányzatunk a korábbi 6.000 forintot megemelte 8.000 forintra, mely két részletben áll majd rendelkezésre: 4000 forint értékben zöldségutalvány, 4000 forint értékben pedig húsutalvány formájában. A támogatásra azon partnerkártya tulajdonosok jogosultak, akiket szociális helyzetük miatt az élelmiszer infláció leginkább érint.

  • Minden, partnerkártyával rendelkező öregségi nyugdíjas – adatlap kitöltése nélkül – mobilapplikáción keresztül vagy a kijelölt intézményekben regisztrálhat.
  • Partnerkártyával rendelkező, 18. életévet betöltött aktív korú személy, ahol a háztartás tagjainak az előző havi egy főre jutó nettó jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum hatszorosát, azaz 171.000 forintot. Háztartásonként, egy adatlap kitöltésével igényelhető az utalvány. Háztartásonként, a bejelentett lakcímmel rendelkezők számától függetlenül legfeljebb két partnerkártya tulajdonos válik jogosulttá az utalványra.

Az igénylés folyamatáról, a beváltás helyszínéről részletes tájékoztatást 2022. november 1. napjáig az önkormányzat honlapján, facebook oldalán, a Hírnök újságban és a TV13 csatornáján keresztül adunk.

 

(www.budapest13.hu)

Még több hír Észak-Pestről

A katolikus egyház hívei világszerte örömmel fogadták a hírt, miszerint megválasztották a Vatikán új államfőjét, Szent Péter 267. utódját. Vatikán új államfője XIV. Leó néven fog a pápai trónra ülni.
Nagyon sokat jöttünk össze az idei majálisra, ahol kiváló időben számtalan programban vehettünk részt.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Újpesten idén is májusfát állítottak a Városháza mellett, a tavasz örömének közös ünnepléseként. Május elseje nemcsak a munka ünnepe, hanem a természet ébredésének és megújulásának napja is,...
Újpest 2024-ben vett részt először a Futókörök Napja eseményen az előző év végén átadott futókörével, amely a 2023-as év egyik legnagyobb sportberuházása volt városunkban.
Összevonják a Pólus Centerben található fiókkal, csak bankautomata marad.
A legnagyobb vitát a beépítések váltották ki, pedig ma már nem is az önkormányzat adja ki az engedélyeket. Elkezdődik viszont az építési szabályzat felülvizsgálata, ami segíthet a most azonosított...
Tájékoztatjuk önöket, hogy a 11/2024.(iv.8.). Ngm rendelet alapján
Czibak Ilona Mézeskalács szív tükörrel című könyvét mutatták be az Újpesti Közművelődési Kör legutóbbi rendezvényén, április utolsó péntekén. Az esemény helyszíne ezúttal is a Polgár Centrum volt.
Április utolsó szombatja meglepetéseket tartogat a villamosrajongók és a városi kötöttpályás közlekedés szerelmesei számára, ugyanis nyílt napot tartanak az Angyalföld kocsiszínben, eközben az...
Újpest-Városkapunál és környékén folytatódott az a köztisztasági és közrendvédelmi akció, amelyben a főváros és a kerületek társszervei közösen teszik rendbe, takarítják ki Budapest valamelyik...
Vajon idén melyik település, kerület futókörén futnak majd a legtöbben? Legyen ez a tizenötödik kerület!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A magyar költészet napja alkalmából versmaratont szervezett a Csokonai15 az újpalotai Fő térre - a legfiatalabb versmondó négy és fél, a legidősebb 82 éves volt.
A rekorddöntés ugyan elmaradt, de még így is csaknem 20 és fél tonna veszélyes hulladékot adtak le kerületünk lakói az önkormányzatunk által szervezett begyűjtési napon, 2025. március 22-én.
Újra tartunk önkormányzati fogadóórákat közterületeken. Az elmúlt két évben sokan kérdeztek vagy tettek bejelentést, ezért 2025 tavaszán is tartunk közterületeken fogadóórákat a XIII. kerületben. Ez...
A Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály hirdetménye.
Egyre magasabb szinten zajlanak a városrészi fórumsorozat eseményei. Elsőként a kerület lejjebbi részein, a Krisztinavárosban és a Városmajor környékén élők osztották meg az önkormányzat Közösségi...

A címlapról

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.