Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Az átalakítás után sokkal alkalmasabb lett a park nagy rendezvények megtartására.
A Szent János Kórház Kútvölgyi-tömbjében egy új sürgősségi radiológiai részleg került kialakításra, ahol egy modern digitális röntgen is munkába állt. A kényelmesebb, gyorsabb és...
Az államosított józsefvárosi házak lakói leginkább attól félnek, hogy az utcára kerülnek, hiába fizetnek rendesen és tisztázott a bérleti jogviszonyuk. Pikó azt ígérte, ha kell,...
Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának hivatalos lapja, megjelenik kéthetente 60 ezer példányban.
Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös,...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy...
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a...

...és Pestről

Az átalakítás után sokkal alkalmasabb lett a park nagy rendezvények megtartására.
Az államosított józsefvárosi házak lakói leginkább attól félnek, hogy az utcára kerülnek, hiába fizetnek rendesen és tisztázott...
Átadtuk a komplexen felújított Dráva parkot – a Dráva utca mentén, a Hegedűs Gyula utca és a Visegrádi utca közötti szakaszon....
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

sajtótájékoztató

  • A Városmajori Színházi Szemle idei díjazottjai

    EDV_1008_.jpg   EDV_0909_.jpg  EDV_1014_.jpg

    Budapesti Nyári Fesztivál 2019. évi évadzáró eseményén idén is kiosztották a Városmajori Színházi Szemle díjait. A szakmai zsűri hét kategóriában értékelte a versenyprogram előadásait, amelyben az idén nyolc előadás, a Tündérlaki lányok, a Tóték, az Állami Áruház, Az üvegcipő, A salemi boszorkányok, az Édes Anna, az Osztrigás Mici és a Black Comedy című előadások vettek részt - három előadást és öt színészt díjaztak.

    A Szabad Tér Színház a Budapesti Nyári Fesztiválzáróeseményeként szeptember 2-ánrendezte meg a Városmajori Színházi Szemle díjátadóját. A szezon elején, lezajlott színházi fesztiválon nyolc nem budapesti színház nyolc előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A 2019. évi Szemle-programot a hagyományokhoz híven most is az elmúlt évad legjobb nem budapesti előadásaiból válogatták. Idén olyan szerzők művei képviseltették magukat a budai színpadon, mint Heltai Jenő, Örkény István, Molnár Ferenc, Arthur Miller, Kosztolányi Dezső, Peter Shaffer, Georges Feydeau vagy a Kerekes János, Barabás Tibor, Darvas Szilárd és Gádor Béla közös munkája. Minden idei rendezésnek és színpadra vitelnek sikerült új szemszögből megvilágítania ezeket a klasszikus műveket, nagy kihívás elé állítva az idei zsűri tagjait.

    A rangos szakmai és közönségesemény a Győri Nemzeti Színház A tündérlaki lányok előadásával startolt június 11-én Forgács Péter rendezésében és a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékával, az önfeledten nevettető Black Comedy-val zárult július 5-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

    Az e két időpont között zajló seregszemlén a Szegedi Nemzeti Színház Tóték című tragigroteszkje, a kecskeméti Katona József Színház Állami áruház című propagandaoperettje Fábián Péter és Benkó Bence friss rendezésében, majd Molnár Ferenc klasszikus vígjátéka, Az üvegcipő Tatabányáról Czukor Balázs rendezésében volt látható. A szombathelyi teátrum évek óta visszatérő vendége, és díjazottja a városmajori Szemlének, az idei évben ismét Alföldi Róbert országszerte nagy figyelmet kapott A salemi boszorkányok rendezésével tért vissza a versenyprogramba és kapta meg „A legjobb rendezés” díjat, a főszerepben Bányai-Kelemen Barnával, aki ahogy tavaly, most is elnyerte a szemle „Legjobb férfi főszereplő” díját. A 2019-es programban nagyobb hangsúly esett a klasszikus magyar szerzők – Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Kosztolányi Dezső műveire. Az Édes Annaúj színpadi adaptációját a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, Rusznyák Gábor rendezésében láthatta a közönség. A határon túli magyar színházakat a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata képviselte, Feydeau fergeteges zenés vígjátékával, az Osztrigás Micivel,amelyet László Sándor rendezett.

    A székesfehérvári, győri, szegedi, kecskeméti, tatbányai, szombathelyi, szabadkai és miskolci társulatok produkcióit idén egyedülálló módon egy négy fős, kizárólag nőkből álló szakmai zsűri kísérte figyelemmel: Nagy-Kálózy Eszterés Tenki Rékaszínművésznők, valamint Miklós Melánia dramaturg, színikritikus és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója. Döntésük eredményét a díjátadón osztották meg a nyilvánossággal, amelynek érdekessége, hogy több ponton is rímel a tavalyi eredményekre. A szakmai zsűri a legjobb előadás díját a székesfehérvári Black Comedycímű előadásnak ítélte Mohácsi János rendezésében. A legjobb előadáson és rendezésen kívül értékelték a legjobb női és férfi főszereplőket és mellékszereplőket, valamint különdíjat is kiadtak, amelyet a Czukor Balázs által rendezett tatabányai Az Üvegcipőelőadás kapta. A legjobb női főszereplő díját Dobó Enikőnyerte el. A legjobb női mellékszereplők díját megosztva Danyi Judit és Hartai Petra kapta, a legjobb férfi mellékszereplőjét Hirtling Istvánnak ítélték.

    A Városmajori Színházi Szemle évről évre egyre nagyobb számú közönséget vonz a budai színpadra, és a nyáron is nemcsak a minőségi színházi élményre vágyó nézők, hanem a szakma számára is izgalmas fórumként van jelen a színházi palettán.

     

    A 2019. évi Városmajori Színházi Szemle díjazottjai:

    A legjobb előadás: Black Comedy, székesfehérvári Vörösmarty Színház, rendező: Mohácsi János

    A legjobb rendezés:Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Weörös Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

    A legjobb női főszereplő: Dobó Enikő/Kerekes – Barabás – Darvas – Gádor: Állami Áruház – Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Benkó Bence és Fábián Péter

    A legjobb férfi főszereplő: Bányai Kelemen Barna /Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

    A legjobb női mellékszereplő (megosztva): Danyi JuditAscher Gizi szerepében – Állami Áruház –Katona József Színház Kecskemét, rendező: Benkó Bence és Fábián Péter / Hartai PetraMary Warren szerepében – A salemi boszorkányokWeöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

    A legjobb férfi mellékszereplő: Hirtling István/ Peter Shaffer: Black Comedy – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendező: Mohácsi János

    Különdíj:Molnár Ferenc: Az üvegcipő – Jászai Mari Színház, Tatabánya, rendező: Czukor Balázs

    Bővebb információ: www.szabadter.hu

     

     

  • A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes tesztelésen

    A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős  államtitkár.

  • A versenyképességi programra több mint 30 iparágból érkeztek pályázatok

    A magyar gazdaság sokszínűségét mutatja, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok több mint 30 iparágban tevékenykednek, ezek közül kiemelkedik az élelmiszeripar, ugyanis a legtöbb beruházási szándék (122) ebből az ágazatból érkezett -mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • A veszélyhelyzet megszüntetése a sikeres védekezésnek köszönhető

    A veszélyhelyzet megszüntetése a sikeres védekezésnek köszönhető - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón.

  • A világ legrangosabb lemezei között Zűrös Banda: 2021

                      

    A World Music Charts Europe nemzetközi világzenei toplistára került az album!

    Szeptember 1-jén tette közzé legújabb toplistáját a World Music Charts Europe, amely a világ
    legrangosabb világzenei toplistája. A zsűriben mintegy 25 ország 50 világzenei rádiós szakembere
    validálja az elmúlt hónapokban megjelent albumokat, rendszerint a kiválasztott lemezek közül sokat
    játszanak is a rádiók. A szavazás eredményét minden hónapban a https://wmce.de/ oldalon teszik
    közzé. Szeptemberben a 10. helyre került a Zűrös Banda nyár elején megjelent albuma, amely a 2021
    címet viseli. Egy nehéz évben született album tele alkotó energiákkal és saját számokkal, előtérben a
    magyar nyelvű dalokkal, de érezhető továbbra is balkáni kötődésekkel.
    Öt év telt el a Zűrös banda első lemeze óta, amely szintén robbantotta a nemzetközi toplistát,
    felkerült a World Music Charts Europe-ra. A 2021-es, előadóművészek számára csendes évben a
    zenekarnak volt ideje összerakni az új lemez anyagát, amely régóta érett már - koncerteken,
    próbákon. A 2021 című albumon előtérbe kerülnek a magyar népdalfeldolgozások, magyar nyelvű
    saját szerzemények, de a balkáni kötődés érezhetően megmaradt, ahogyan a virtuóz
    hangszerkezelés, a szenvedélyes játék és az egymásra figyelés is.

  • A virtuális első benyomás vált a legfontosabbá a járvány alatt

    A koronavírus-járvány miatt mintha 5-6 évvel szaladt volna előre a világ az online szokásokkal kapcsolatban, ezért a vállalatoknak is dinamikusan kellett alkalmazkodniuk a digitális térben zajló változásokhoz.

  • A vitaminoknak is van karbonlábnyoma?

    A téli vitaminpótlás sohasem volt annyira fontos, mint a koronavírus-járvány idején, azt viszont csak kevesen tudják, hogy mint minden más terméknek, úgy a táplálékkiegészítőknek is van karbonlábnyomuk.

  • A zarándokutak egyidősek a kultúránkkal, ám mostanában megújult népszerűségre tettek szert.

    Az elmúlt 40 évben exponenciálisan növekszik a zarándokok száma a világban, amihez most egy magyar kezdeményezés is hozzátehet.

  • AGROmashEXPO 2020 kiállítás

    Idén 2020. január 22–25. között rendezik meg a 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítást, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-és Gépkiállítást. A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvényén csaknem 350 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

  • AGROmashEXPO és AgrárgépShow

     

    Magyarország agráripari csúcsrendezvénye január 23-26. között várja az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, precíziós gazdálkodás, drónok és színvonalas szakmai programok 40.000 négyzetméteren.

    Társkiállítások: Szőlészet és Pincészet, Magyar Kert

    A 2018-ban rekord számú látogatottsággal záruló kiállítás ismét teltházas lesz. Közel 350 kiállító vonultatja fel az input-gépesítés-logisztika témakörébe tartozó termékek és szolgáltatások rendkívül széles választékát.

    Idén a Mezőgazdasági Eszköz− és Gépforgalmazók Országos Szövetségének 75 tagvállalata képviselteti magát 22.000 négyzetméteren, így a magyar piacon dolgozó nagy nemzetközi márkákat forgalmazó cégek színe-java megjelenik az AgrárgépShown segítve ezzel a látogatókat, hogy kellő áttekintést kapjanak a hazai mezőgazdasági géppiac kínálatáról és így a legjobb vásárlási döntést tudják meghozni.  A forgalmazók által bemutatott nagy nemzetközi márkák (Claas, John Deere, Messey Ferguson, Lamborghini, Fendt, Case, Krone stb.) és a 2019-es Termékverseny díjazottjai mellett több ország kiállítói is bemutatják majd újdonságaikat.

    Termékverseny díjazottjai – hazai és nemzetközi innovációk

    Évről-évre egyre többen pályáznak az AGROmashEXPO és AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjra gépesítés, input, logisztika kategóriákban. 2019-ben rekordszámú, összesen 41 db pályamű érkezett be a szervezőkhöz. A szakemberekből álló zsűri végül két indulónak ítélte oda a Termékverseny Nagydíját, 12 pályázatot Különdíjjal, további 16 pályázatot pedig Prémium Oklevéllel jutalmazott.

     

    AGROmashEXPO és Agrárgépshow Termékverseny Nagydíjat nyertek:

    Hazai Termékfejlesztési díj - Logisztika Kategóriában:

    • Pannon Agroteh Kft. - Környezetkímélő energiatermelés a mai magyar mezőgazdaságban

     

    Nemzetközi Termékfejlesztési díj - Gépesítés Kategóriában:

    • AXIÁL Kft. -CLAAS TUCANO 450 kombájn

    A díjazott termékek és cégek listája, valamint a nyertes termékek részletesebb leírása megtalálható a kiállítás honlapján.

    Az AGROmashEXPO-n az erőgépek mellett az elmúlt években folyamatosan növekszik az input a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő mentesítő anyagok kínálata, de a digitalizáció, agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás, precíziós gazdálkodás témakörében is egyre több kiállító jelenik meg. Így a kiállítás kiváló lehetőséget kínál az új agáripari trendek feltérképezésére is.

     

    Színvonalas szakmai programok:

    Az érdeklődőket konferenciákkal és kerekasztal beszélgetésekkel várják többek között banki, precíziós gazdálkodás, robotizáció témákban. Ízelítő a szakmai programokból:

    Január 23-án, rögtön a nyitó napon:

    • a G pavilon Fórum Színpadán az Agro Napló szervezésében egy izgalmas beszélgetés lesz banki témában AGROmashEXPO finanszírozási kerekasztal címmel.
    • Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztérium közreműködésével tartja A piaci transzparencia értéke – 20 éves a Piaci Árinformációs Rendszer (PÁIR) konferenciáját.
    • Az Agrofórum.hu 45 perces interaktív előadásokkal várja az érdeklődőket szerdán: „Hogyan termesszünk sikeresen szóját?” pénteken pedig „Vetőmagkínálat és fajtanemesítés az aszály tükrében”című témákkal.
    • A Magyar Mezőgazdaság Kft. a X. Jubileumi Agrármarketing és -média nap mellet SMARTFARM Precíziós Mezőgazdasági Konferencia Interaktív kerekasztal – beszélgetést is szervez pénteken.

    Január 24-én

    • Ismét lesz a Gabonatermesztők Országos Szövetségének Szántóföldi Szakmai Nap Konferenciája, az Agroinform.hu portál „Mi terem a neten” Agrármarketing Konferenciája, valamint Mezőgép Konferencia.
    • Délután pedig kezdetét veszi a Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság, ahol mezőgazdasági gépész, gépésztechnikus és gépjavító szakos középiskolások küzdenek a szakma legnagyobb vetélkedőjén. 6 csapat, több mint 500 szurkoló verseng majd Agrárminisztérium által felajánlott külföldi gyárlátogatásért és a MEGFOSZ tagjai és az MKB Pénzügyi Csoport által felajánlott nyereményekért.

    Január 25-én

    • Az Agroinform.hu szervezésébenPREGA AgRobot Show a Fórum színpadon!A februári PREGA Konferencia előzeteseként bemutatkoznak a jelen és a jövő szántóföldi drónjai, kertészeti és állattartási robotjai.