A veszélyhelyzetre való tekintettel Rákosmente képviselő-testületi üléseit nem tartják meg, ám Horváth Tamás polgármester kötelességének érezte, hogy a folyamatban lévő ügyekről tájékoztassa a frakciók vezetőit február utolsó hetén.

A megbeszélésen a kerület vezetőjén kívül jelen volt a két alpolgármester, dr. Bakos András és dr. Füzesi Péter, dr. György-Rúzsa Ágnes jegyző, Hatvani Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője, Szabó Tiborné, a KDNP frakcióvezető-helyettese, Lukoczki Károly, a több párti ellenzéki frakció vezetője, illetve Kovács István, az Itthon Rákosmente Egyesület frakcióvezetője.

A polgármesteri tájékoztatón az elmúlt egy hónap legfontosabb lépései kerültek ismertetésre, a teljesség igénye nélkül a megállapításokat pontokba szedtük:

• a jelenlévők megismerhették Rákosmente 2021-re tervezett költségvetését;

• döntés született az úgynevezett szárazhegyi lakóterületről;

• szó esett a mező- és erdőgazdasági földek rekreációs célokra való felhasználásáról;

• a Báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület polgári védelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátásra alkalmas technikai eszközök tárolására és az eszközök kisebb elvégzése céljára 2021. április 1. napjától 2026. március 31. napjáig bérbe veszi a Széchenyi u. 9-11. szám alatti ingatlanon álló faházat, tégla épületet, raktárt, és a hozzá tartozó telekrészt;

• 2021. december 31-ig szóló együttműködési megállapodás született a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületével;

• egy, a Rákosmente Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező ingatlan ingyenesen a Magyar Állam tulajdonába kerül; 

• a polgármester a közterületeken és a nyilvános helyeken történő kötelező maszkhasználatot 2021. május 23-ig kötelezően elrendeli;

• az Önkormányzat a közfoglalkoztatásokhoz nyújtható támogatásokról szóló rendelet alapján a közvetlen költségekhez (dologi kiadásokhoz) kapcsolódó támogatást megigényli.


Forrás: Rákosmente


Még több hír Kelet-Pestről

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy lakossági jelzéseket követően a képviselő-testület bekérte a Fővárosi Vízművek kerületünkre vonatkozó vízminőség-vizsgálati eredményeit.
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat pályázatot hirdet a XVI. kerület közigazgatási területén élők számára.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzat megrendelésére Rákosmente közterületein permetezést végzünk a vadgesztenyefák károsítói ellen.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025. április 21-e és 27-e között az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján,...
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig villamos hálózat kertészeti, erdészeti jellegű karbantartását végzik a...
Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta harcol azért – jogi eljárásokban való részvétellel vagy támogatással -, hogy minél kevesebb zajterhelés érje a
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025. március 11-én 12:00 és 17:30 között filmforgatásra kerül sor a Helikopter lakóparkban a Heli ABC környékén.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy hamarosan megkezdődik a tavaszi nyesedékgyűjtés, az immár háromhetes akció 2025. március 17. (hétfő) napjától április 6. (vasárnap) napjáig tart.
Tavalyi évben váratlanul magas volt a csípések száma a szúnyoggyérítések ellenére is. A szomszédos XVI. kerületben is hasonló volt a helyzet, ezért idén összehangoljuk a szúnyoggyérítéseinket.
A hivatalos átadón jelen volt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere, dr. Füzesi Péter és dr. Bakos András, kerületünk alpolgármesterei, dr. Fajta György Ádám, az OMSZ ügyeleti operatív vezetője,...
A kedvezményezett neve: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint postapartnerség keretén belül december 3-án újranyitják a 1165 Budapest, Mészáros József utca 33. szám alatt található postaépületet az ügyfelek számára.
A XVI. kerület elődtelepülésein zsidó közösségek is éltek. A helytörténész dolga emlékezni és emlékeztetni, különösen olyan történelmi évforduló közeledtének alkalmából, amelyről szervezett helyi...

A címlapról

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.