Az önkormányzat támogatásával idén is folytatódó dán-magyar bölcsődei program keretében családi délelőttöt szerveztek április első szombatján a Csillagfény bölcsődében az odajáró gyermekeknek és hozzátartozóiknak.

A közös program fő témája az újrahasznosítás, a fenntarthatóság, a környezettudatosság és környezetvédelem volt.

Aszódi-Sikter Évától, a Kispesti Egyesített Bölcsődék intézményvezetőjétől megtudtuk: a program apropóját az adta, hogy a 2021 óta Kispesten zajló dán-magyar bölcsődei program keretein belül sok szó esik arról, miképpen lehet már a kisgyermekekben azt a szemléletet kialakítani, hogy felelősek vagyunk a minket körülvevő természeti környezetért, a növény- és állatvilágért, a vizeinkért, a levegőért. Ezzel kapcsolatban ez idáig sok elméleti, és legfőképpen gyakorlati ismeretet, ötletet kaptak már Elisabeth Schjødt Laursentől, a dán szakembertől, aki már ötödik alkalommal tartott képzést a bölcsőde munkatársainak.

Elisabeth-tel közösen arra gondoltunk, hogy érdemes lenne a gyermekek mellett most már a családokat is minél inkább bevonni ebbe a programba, annak érdekében, hogy közvetlenül is részesei legyenek és betekintést nyerjenek azokba a tevékenységekbe, amit a kisgyermeknevelők, a bölcsődei dajkák segítségével nap-nap után végeznek a gyermekekkel – mesélte a családi program megszervezésének körülményeit.

Nagy készülődés előzte meg a programot, hiszen több célunk is volt. Egyrészt szerettünk volna lehetőséget biztosítani a szülőknek arra, hogy a bölcsődében naponta használható újrahasznosított anyagokból készült játékokat kipróbálhassák a gyermekeikkel közösen. Másrészt szerettünk volna ötleteket adni arra, hogy otthon is milyen egyszerűen tudnak, a máskor a szelektív-hulladékgyűjtőkbe kerülő anyagokból játékot készíteni, miközben azt is megtapasztalják, hogy ezek a játékok mennyi örömet jelentenek a gyermekeknek. Ennek előkészületeibe bevontuk a szülőket, így a játékkészítéshez szükséges újrahasznosítható anyagokat a szülőkkel közösen gyűjtöttük.

Több mint 70 család jelezte a részvételi szándékát a programunkra, ennek nagyon örültünk, és különösen annak, hogy kezdésre valóban megérkezett a 70 család, a gyermekekkel, testvérekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel és kezdetét vette a közös munka, a közös alkotás – összegezte a nap legfontosabb eseményeit Aszódi-Sikter Éva.

Az újrahasznosított játékok kipróbálása és a játékkészítés mellett, terveztek még közös ültetést, amelyhez a Közpark Kft. biztosította a gyermekek méretének megfelelő planténereket, amelyeket szülői adományból érkezett árvácskákkal ültettek be. Madáretető, -itató gyártása is folyt a délelőtt során, amit a szorgos apukák kiviteleztek, illetve volt, aki már otthon előkészült és az itatóhoz állványt készített. A hideg időt közös énekléssel, táncolással próbálták legyőzni, és a kezdeti szülői bátortalanságot megtörte a gyermekek önfeledt tánca, így a nap végén a közös vonatozáshoz, táncoláshoz, már nagyon sok szülő, nagyszülő csatlakozott.

A foglalkozás része volt annak a több éves dán-magyar bölcsődei programnak, amelyben a dán VIA University College (VIA) mintaprojektet indított Magyarországon először, Kispesten a Csillagfény bölcsődében azért, hogy az általuk más európai országokban (Lengyelország, Románia) bevezetett bölcsődei programot itt is bemutassák, „honosítva” itthon is megvalósítsák. Ennek keretében a Villum Alapítvány támogatásával saját tervek alapján megújul a Csillagfény bölcsőde játszóudvara is. 

 

(uj.kispest.hu/hirek)

Még több hír Dél-Pestről

A rendőrkávé illata Zugló, Józsefváros és Ferencváros után most Pesterzsébetre is átterjedt. A XX. kerületi Önkormányzat Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztálya már kezdi is főzni.
Május 5-étől dr. Sipos-Tóth István, a Csepeli Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. (CSIHK) vezetője.
Tisztelt pesterzsébeti lakosok! Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a Csili Művelődési Központ májusi programjait.
Az általános iskolás csapatok versenyében a Bolyai 2-es csapata, a középiskolások viadalában a Trefort iskola „Papi” elnevezésű csapata győzött azon a katasztrófavédelmi versenyen, melyet a Tichy...
Folytatódik a kerületi faltól falig takarítási program, amely során a takarítógépek az úttest teljes szélességében végzik a munkát. Kérjük a lakosságot, hogy a megadott napokon ne parkoljanak az...
Dr. Bálint György, Bálint gazda bronz mellszobrának avatását kedden tartották a Budai Arborétum Felső Kertjében.
Április utolsó hétvégéjén rendezték meg a XX. Wekerlei Garázsvásár Fesztivált, több mint 300 árus kínálta a portékákat. Ősszel folytatódik a program.
Ferencváros Önkormányzata és a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány közös fórumot szervez „Otthon Ferencvárosban” címmel, amely a támogatott lakhatás lehetőségeit mutatja be értelmi fogyatékossággal élők...
A kispesti rendőrkapitányság öt munkatársa vehette át szerda délután a 2021 óta adományozható Sárkányölő Szent György elismerő oklevelet. A pénzjutalommal is járó elismerést minden évben Szent...
A csepeli önkormányzat tavaly szeptemberi képviselő-testületi ülésen döntött arról, hogy Állatvédelem a csepeli gyermekeknek elnevezésű projekt keretében minden csepeli óvodás és általános iskolás...
Jó tempóban halad a Déli Körvasút második ütemének építése, a beruházás az elmúlt száz év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése – hangzott el az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM)...
Hivatalossá vált: megkezdődhet a Kölcsey Ferenc Általános Iskola teljes körű felújítása. A Dél-Pesti Tankerületi Központ aláírta az erről szóló megállapodást Csepel önkormányzatával, amely 100%-ban...
Az ünnepélyes díjátadón kívül idén szakmai programot is szerveztek a Bölcsődék napján (április 21.) a kerületi kisgyermeknevelőknek, dajkáknak, bölcsődei dolgozóknak.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az időskor kihívásairól.
Szombat Éva fotóművész „A Rostás család” című kiállítása nyílt meg csütörtökön a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A romák világnapjához (április 8.) is kapcsolódó kiállítás május 31-ig tekinthető...
Önkormányzatunk újabb lépést tett a rendezettebb, kényelmesebb és élhetőbb közterületek kialakítása felé: a Kis-Duna-parton hamarosan hat darab vadonatúj pad, valamint négy új szemetes és két...
A következő önkormányzati ciklus egyik legfontosabb célkitűzéseként a kerület vezetése a közbiztonság megerősítését tűzte zászlajára – jelentette be Borbély Lénárd polgármester a Csepeli...
Hamarosan megkezdődik az Ecseri úti metróállomás környezetének felszíni rendezése. A munkálatok célja egy korszerűbb, rendezettebb és biztonságosabb közterület kialakítása.

A címlapról

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.