Zugló Önkormányzata és a magyar kormány együttműködésében a Kerékgyártó utcában, Pécsi Diána képviselő körzetében megújult egy útszakasz.

 

Az átadó sajtótájékoztatóján Horváth Csaba polgármester és Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, a Budapesti Útépítési Program biztosa mondott beszédet.

 

A polgármester elmondta, hogy egy világváros szintmérője az utak minősége, ezért Horváth Csaba jogos elvárásnak tartotta a földutak fokozatos felszámolását Zuglón belül is. Négy újabb helyszínen alakítottak ki kulturált, Zuglóhoz méltó körülményeket. A legtöbb építési munka a Kerékgyártó utcában zajlott, ahol a 4. és az 5. ütemmel folytatódott az utca rendbetétele.

Ez az útszakasz egy esős időben nehezen használható és nehezen megközelíthető volt. Pécsi Diána, a körzet képviselője és Hajdu Flórián alpolgármester koordinálta a projektet – tudtuk meg Horváth Csabától. – Ez egy ritka pillanat, amikor a kormányoldal és az önkormányzat egy fejlesztésben egymásra talált. Kívánom, hogy sok olyan projektünk legyen, amely a politikai véleményéken túlmutat, és az itt élők érdekeit szolgálja.

Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, miniszteri biztos beszédében hangsúlyozta, hogy a mostani beruházás nem egyszeri együttműködés az önkormányzat és a kormány között.

A Budapesti Útépítési Program keretében közel húszmilliárd forint került szétosztásra a budapesti, főleg külső kerületek között, azzal a céllal, hogy a hasonló földutak szilárd útburkolatot kapjanak, és európai közlekedési feltételeket biztosítsanak az itt lakók számára.

Végül a polgármester a felújítási munkák folytatásáról beszélt, amelyek keretében a jövőben újabb pályázatokon keresztük újabb útszakaszokat készülnek rendbe tenni.

A sajtótájékoztatón részt vettek Sógor László és Borbély Ádám önkormányzati képviselők is.

A fejlesztés főbb adatai:

A beruházás összköltsége bruttó 450 millió forintot tesz ki, amelyből a kormányzati támogatás 283 millió forint, az önkormányzat saját része 197 millió forint. A földutas támogatási feltételeknek megfelelően az utca páros oldala és az Öv utca-Szuglói körvasút sor páratlan oldala közel 900 m hosszan épült meg. A 3,5 m széles aszfalt burkolatú út mellett, a helyi adottságokat figyelembe véve, 2 m széles térkő burkolatú parkolósávot alakítottak ki, a kapubehajtók új, egységes burkolatot kaptak. A Szentes utca vörös térkővel kiemelt (magasított) csomópontként épült meg, az utat egyirányúsították. A vízelvezetést víznyelőkön, szikkasztóárkokon, szikkasztóblokkokon keresztül valósítják meg.

A Szablya utcában a Jeszenák János utca és a Gödöllői utca között 94 méter hosszon aszfaltoztak és itt is kiépítették a vízelvezetéshez szükséges infrastruktúrát.

A Rákosszeg utcában az Ungvár utca – Dorozsmai utca – Kassai utca között 175 méter hosszan épült új aszfaltút, és kiépült a vízelvezetés is.

A megújult utcákat már lehet használni, de a munka nem ért véget, hiszen a környék zöldebb is lesz, az őszi faültetési időszakban ugyanis 22 fát, 2400 cserjét is elültetnek, ezen kívül 5800 négyzetméternyi területet füvesítenek majd.

A számok szerint összesen 5300 négyzetméter aszfaltot terítettek le, 2700 négyzetméternyi térburkolatot helyeztek el, 15 db vízelnyelő épült, 307 négyzetméter szikkasztóárkot, 72 db szikkasztóblokk alakítottak ki.

 

(www.zuglo.hu)

Még több hír Észak-Pestről

„Lila szívvel a zöld Újpestért” – fogalmazta meg már többször a Zöld Újpest Koncepciót megvalósító és menedzselő dr. Trippon Norbert polgármester, akinek kezdeményezésére elindított Vadvirágos...
A katolikus egyház hívei világszerte örömmel fogadták a hírt, miszerint megválasztották a Vatikán új államfőjét, Szent Péter 267. utódját. Vatikán új államfője XIV. Leó néven fog a pápai trónra ülni.
Nagyon sokat jöttünk össze az idei majálisra, ahol kiváló időben számtalan programban vehettünk részt.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Újpesten idén is májusfát állítottak a Városháza mellett, a tavasz örömének közös ünnepléseként. Május elseje nemcsak a munka ünnepe, hanem a természet ébredésének és megújulásának napja is,...
Újpest 2024-ben vett részt először a Futókörök Napja eseményen az előző év végén átadott futókörével, amely a 2023-as év egyik legnagyobb sportberuházása volt városunkban.
Összevonják a Pólus Centerben található fiókkal, csak bankautomata marad.
A legnagyobb vitát a beépítések váltották ki, pedig ma már nem is az önkormányzat adja ki az engedélyeket. Elkezdődik viszont az építési szabályzat felülvizsgálata, ami segíthet a most azonosított...
Tájékoztatjuk önöket, hogy a 11/2024.(iv.8.). Ngm rendelet alapján
Czibak Ilona Mézeskalács szív tükörrel című könyvét mutatták be az Újpesti Közművelődési Kör legutóbbi rendezvényén, április utolsó péntekén. Az esemény helyszíne ezúttal is a Polgár Centrum volt.
Április utolsó szombatja meglepetéseket tartogat a villamosrajongók és a városi kötöttpályás közlekedés szerelmesei számára, ugyanis nyílt napot tartanak az Angyalföld kocsiszínben, eközben az...
Újpest-Városkapunál és környékén folytatódott az a köztisztasági és közrendvédelmi akció, amelyben a főváros és a kerületek társszervei közösen teszik rendbe, takarítják ki Budapest valamelyik...
Vajon idén melyik település, kerület futókörén futnak majd a legtöbben? Legyen ez a tizenötödik kerület!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A magyar költészet napja alkalmából versmaratont szervezett a Csokonai15 az újpalotai Fő térre - a legfiatalabb versmondó négy és fél, a legidősebb 82 éves volt.
A rekorddöntés ugyan elmaradt, de még így is csaknem 20 és fél tonna veszélyes hulladékot adtak le kerületünk lakói az önkormányzatunk által szervezett begyűjtési napon, 2025. március 22-én.
Újra tartunk önkormányzati fogadóórákat közterületeken. Az elmúlt két évben sokan kérdeztek vagy tettek bejelentést, ezért 2025 tavaszán is tartunk közterületeken fogadóórákat a XIII. kerületben. Ez...
A Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály hirdetménye.

A címlapról

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.