Zenés-táncos bemutatók, zsonglőrök, arcfestés, retextil, óriás hangszer, agyagműhely, afrikai játékok, gólyaláb, rengeteg kreatív feladvány és még több sütemény várta az érdeklődőket a polgármesteri hivatal épülete előtt megtartott gyereknapon.

A rendőrök is eljöttek, no nem azért, mert bármilyen rendbontásra számítottak, inkább megengedték a kicsiknek, hogy beüljenek a rendőrautóba, felüljenek a rendőrmotorra, sőt, a bátrak a villogót is bekapcsolhatták. Tehát tényleg minden a gyerekekről szólt, akiknek nem volt más dolga, mint felhőtlenül jól érezni magukat.

Ezt meg is tették, mosolygós arcokból így aztán nem volt hiány, ahogyan ajándékokból sem, hiszen a gyermeknap alkalmat adott az ilyenkor szokásos rajzpályázat eredményhirdetésére is. A kis művészektől ezúttal azt kérték, hogy rajzolják, fessék le, mitől különleges a környék, ahol élnek. Mutassák be az utcájukat, a szomszédjaikat, vagy akár egy kedves, közösen megélt élményüket.

A rajzpályázat díjazottjai:

Az óvodás korosztály díjazottjai: 1.: Mackós Óvoda Napraforgó csoportja, 2.: Imai Emma, 3.: Lendvai Alíz valamint Brhlik Janka és Zétényi Barnabás
Az alsó tagozatos díjazottak: 1.: Imai Ryuku, 2.: Perei Emili, 3.: Posztl Emma valamint Ferenczi Máté Zsombor, különdíj: Tafrallay Sophia-Kenya, Piri Hanna
A felső tagozatos díjazottak: Radnai Réka valamint Perger Luca, 2.: Ács Magda, 3.: Mikics Júlia valamint Fodor Emili Blanka

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek a programnak otthont adó Városháza térre, amit a résztvevőket köszöntő Kocsik Tekla alpolgármester méltán nevezett a kerület legvidámabb pontjának.

Még több hír Budáról

Olvasni mindig élmény, ezért az Óbudai Platán Könyvtár és Ezüsthegyi Könyvtára kiemelt figyelmet fordít arra, hogy éves nyári szünetét intézményeiben összehangolja, így a könyvrajongók nem maradnak...
Apróságnak tűnik, és igazából csak a kényelmet, de a környezet javát semmiképp sem szolgálja, amikor a várakozó autó motorját hosszú percekig álló helyzetben járatja a sofőr.
Zenés-táncos bemutatók, zsonglőrök, arcfestés, retextil, óriás hangszer, agyagműhely, afrikai játékok, gólyaláb, rengeteg kreatív feladvány és még több sütemény várta az érdeklődőket a polgármesteri...
Zöldterületi és játszótéri fejlesztések, gyalogosok és kutyások életét könnyebbé tévő munkálatok, bringás újítások – megannyi értékes ötlet a Közösségi Költségvetés idei szavazólapjain. Június 1-ig...
Az Óbudai Anziksz tavaszi lapszámának vezetőtematikája a kerületi parkok több szempontú ábrázolása. A zöldterületek hangulatának megidézése mellett a tervezők szándékainak bemutatása is helyet...
Kerületünk Margit-negyede ezekben a hetekben is kifejezetten eleven, színes, kultúrában gazdag palettát tár elénk. A kiállítást június 15-ig lehet megtekinteni.
A Budavári Önkormányzat továbbra is biztosítja a 65 év feletti I. kerületi lakosok számára a kedvezményes belépőjegy megváltását a Szent Lukács Gyógyfürdőbe, erről döntött a képviselő-testület május...
Évente kétszer, tavasszal és ősszel szervez egészségnapot az önkormányzat, ezeken ingyenes vizsgálatokkal, szűrésekkel, tanácsadásokkal, állapotfelmérésekkel, valamint ismeretterjesztő előadásokkal...
Kilenc hónap kényszerű távolmaradás után visszatért a Polgármesteri Hivatalba dr. Kiss László polgármester, akit a Fővárosi Törvényszék teljes szabadlábra helyezett pénteken. A polgármester...
Ahogy előző lapszámunkban hírül adtuk, május 22–25. között újra megrendezik a Budapest100 fesztivált.
Azokra a roma hősökre emlékezünk ma, akik 1944. május 16-án fellázadtak az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban a náci fogva tartóik ellen. És fejet hajtunk a roma holokauszt áldozatainak...
Újra lesz Budapest100 fesztivál május 22. és 25. között, az idei téma pedig a város zöldfelületeihez kapcsolódik.
A Szent Imre téren található Csepeli Kisboldogasszony-templom toronyóráját újították fel május elején, amely azóta pontosan jár, és az ütőkalapácsok a megfelelő időkben jelzik a negyed-, fél- és...
Kerületünk idén első ízben nyerte el a Magyar Vöröskereszt által alapított Humanitárius Település díjat, mely a Magyar Vöröskereszt eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai...
Az óbudai Civil Üzleti Iskola hazánkban egyedülálló programsorozat, amelynek fő célja az Önkormányzat, a helyben működő vállalatok és a kerületi civil szervezetek közötti partnerségek kialakítása és...
A közterületi kutyasétáltatást ellenőrzi a II. Kerületi Önkormányzat Városrendészete az Állatmentő Liga munkatársával közösen. A póráz nélkül elengedett ebek a belső városrészben és kertvárosban is...
A hét eleji, több napos esőzés után végre tovább folytatódhatnak kerületünkben a fűnyírási, kaszálási munkálatok. Számos jelzés érkezett Önkormányzatunkhoz a munkálatok sürgetése és sűrítése...
József Nádor idejében rendkívül pezsgő kulturális élet zajlott Budán, mások mellett nálunk járt Haydn, aki a Várszínházban vezényelte a császárvároson kívül első alkalommal a Teremtés című...

A címlapról

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
Ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély - hívta fel a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.