Budapest Főváros Közgyűlése szeptember 5-ei hatállyal módosította a fővárosi parkolási rendet szabályozó rendeletét, és bővítette Kőbányán is a kijelölt várakozási övezetek területét.

    Ez azonban nem jelenti azt, hogy szeptember 5-étől a Gyakorló és a Szárnyas utca környezetén túl újabb területeken kellene fizetni a parkolásért.   Egyébként eddig is léteztek olyan kőbányai területek, ahol a fővárosi rendelet már kijelölte a várakozási övezetet, de a Kőbányai Önkormányzat nem vezetett be díjfizetési kötelezettséget. Most az Önkormányzat korábbi javaslatai alapján, a forgalom és a parkolási nehézségek csökkentése érdekében bővültek a kijelölt várakozási övezetek (a városközponti terület a Kőrösi Csoma Sándor út mentén elhelyezkedő területekkel, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetet övező utcák a kórház tágabb környezetével, a Szárnyas utcai terület a Gyárdűlő további részeivel), és új övezetként kijelölésre került a Laposdűlő teljes területe.   A korábban, illetve az újonnan kijelölt várakozási övezetekben az Önkormányzat a költségvetési lehetőségeihez mérten fokozatosan tervezi bevezetni a tényleges fizetési kötelezettséget. Ehhez ugyanis az Önkormányzatnak forgalomtechnikai tervet kell készíttetnie, meg kell szereznie a kezelői hozzájárulást, majd beszerzési eljárás alapján ki kell építenie a szükséges parkolásüzemeltetési infrastruktúrát. Mindezek forrását pedig a következő évek költségvetéseiben kell biztosítania.   A parkolási díjak ugyanakkor - a főváros döntése alapján – a már fizetős övezetekben szeptembertől emelkednek.     (www.facebook.com/KobanyaiHirek)

 

Még több hír Kelet-Pestről

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy lakossági jelzéseket követően a képviselő-testület bekérte a Fővárosi Vízművek kerületünkre vonatkozó vízminőség-vizsgálati eredményeit.
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat pályázatot hirdet a XVI. kerület közigazgatási területén élők számára.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzat megrendelésére Rákosmente közterületein permetezést végzünk a vadgesztenyefák károsítói ellen.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025. április 21-e és 27-e között az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján,...
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig villamos hálózat kertészeti, erdészeti jellegű karbantartását végzik a...
Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta harcol azért – jogi eljárásokban való részvétellel vagy támogatással -, hogy minél kevesebb zajterhelés érje a
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025. március 11-én 12:00 és 17:30 között filmforgatásra kerül sor a Helikopter lakóparkban a Heli ABC környékén.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy hamarosan megkezdődik a tavaszi nyesedékgyűjtés, az immár háromhetes akció 2025. március 17. (hétfő) napjától április 6. (vasárnap) napjáig tart.
Tavalyi évben váratlanul magas volt a csípések száma a szúnyoggyérítések ellenére is. A szomszédos XVI. kerületben is hasonló volt a helyzet, ezért idén összehangoljuk a szúnyoggyérítéseinket.
A hivatalos átadón jelen volt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere, dr. Füzesi Péter és dr. Bakos András, kerületünk alpolgármesterei, dr. Fajta György Ádám, az OMSZ ügyeleti operatív vezetője,...
A kedvezményezett neve: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint postapartnerség keretén belül december 3-án újranyitják a 1165 Budapest, Mészáros József utca 33. szám alatt található postaépületet az ügyfelek számára.
A XVI. kerület elődtelepülésein zsidó közösségek is éltek. A helytörténész dolga emlékezni és emlékeztetni, különösen olyan történelmi évforduló közeledtének alkalmából, amelyről szervezett helyi...

A címlapról

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.