Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint az egymásért való küzdelem és a csapategység a legnagyobb erőssége a Ferencvárosnak, amely csütörtöki, Crvena zvezda elleni győzelmének is köszönhetően négy forduló után vezeti csoportját a labdarúgó Európa-ligában.

A sportvezető pénteken az M1-en a szerbek elleni hazai 2-1-es diadalra utalva azt mondta: „férfias este volt” és örül, hogy a csapat felállt az egy héttel korábbi vereséget követően. „Olyan meccs volt, ami párját ritkítja, a játékosok nagy mentális erőről tettek tanúbizonyságot” – közölte Orosz Pál.

 

A vezérigazgató szerint a csoportsorsolást követően kevesen gondolták, hogy négy kör után úgy lesz kilenc pontjuk, hogy minden riválisukat legyőzték egyszer, és bár továbbra sem számolgatnak, „nagy pech” kell ahhoz, hogy ne sikerüljön továbbjutniuk az egyenes kieséses szakaszba.

Kiemelte,

annak külön örül, hogy csütörtökön négy magyar labdarúgó volt a Ferencváros kezdőjében, ugyanis sokszor kritikaként róják fel nekik, hogy javarészt külföldi játékosokkal érik el a sikereiket.

Komoly megfigyelőmunka van a klubnál, nem véletlen, hogy átalakított csapattal is így tudunk játszani. Lehetett látni, hogy a változtatások ellenére is jól működött a játékunk, sok olyan futballistánk van, akit pár százezer euróért vettünk, de az itt zajló szakmai munkának köszönhetően kinőtték magukat” – fogalmazott Aissa Laidouniról és Tokmac Nguenről beszélve Orosz Pál.

Hozzátette: minden poszton közel azonos képességű játékosok állnak Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző rendelkezésére, aki jól képzett szakember és remekül tudja motiválni a futballistákat.

Nem kell kétszer bemennie az öltözőbe, hogy egyszer bent legyen. Olyan szakmai múlttal rendelkezik, hogy a játékosok elhiszik, hogy amit mond, az úgy van. Mindig tudja, milyen kommunikációra van szükség, az ő célja is az, hogy jó hangulatú edzések és jó csapatszellem legyen, a játékosok küzdjenek egymásért” – fogalmazott a vezérigazgató.

Kiemelte, a mostani Fradinak ez, vagyis az egymásért való küzdelem és a csapategység a nagy erőssége, ugyanis a labdarúgóknak és a szakmai stábnak van egy közös célja, amit együtt el akarnak érni.

Nagy terhelést kapnak a játékosok, de nem lehet azért rosszabbul szerepelni, mert vannak sérültjeink. A csütörtöki siker nagy lépés volt, de ez egy sorozat, amiből hátra van még két mérkőzés. Karnyújtásnyira a cél, de még nem értük el. A következő, október 27-i Monaco elleni találkozón is a győzelem lesz a cél, ugyanis ha az sikerül, akkor biztossá válik a tavaszi folytatás” – tekintett előre Orosz Pál.

A kettős terhelés kapcsán megjegyezte:

a játékosok azért profik, hogy ne legyen szempont, egy mérkőzésen mi a tét vagy milyen a környezet, hanem mindig fel tudjanak pörögni.

Kiemelte ugyanakkor, hogy ennek ellenére „ők is emberek”, és egy ilyen katartikus meccs után pedig nem biztos, hogy könnyű fejben megint ugyanolyan állapotba kerülni egy bajnoki mérkőzésre. Bár – mint megjegyezte – az OTP Bank Ligában mutatott eddigi teljesítményük azt mutatja: ez többségében sikerült.

Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak is, akik olyan hihetetlen hangulatot teremtettek, amit még a szerb sajtó is kiemelt. Ehhez vélhetően a Monaco sincs hozzászokva, de nem szabad abból kiindulni, hogy odakint nyerni tudtunk, mert egy nagyon jó csapattal fogunk találkozni” – mondta a sportvezető.

A Ferencvárosnak a hátralévő két mérkőzésen egy pontot kell szereznie ahhoz, hogy biztosan továbbjusson az Európa-ligában. A zöld-fehérek a francia AS Monaco budapesti vendégjátéka után a török Trabzonspor otthonában zárják a csoportkört.

 

(hirado.hu)

Még több hír Dél-Pestről

A rendőrkávé illata Zugló, Józsefváros és Ferencváros után most Pesterzsébetre is átterjedt. A XX. kerületi Önkormányzat Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztálya már kezdi is főzni.
Május 5-étől dr. Sipos-Tóth István, a Csepeli Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. (CSIHK) vezetője.
Tisztelt pesterzsébeti lakosok! Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a Csili Művelődési Központ májusi programjait.
Az általános iskolás csapatok versenyében a Bolyai 2-es csapata, a középiskolások viadalában a Trefort iskola „Papi” elnevezésű csapata győzött azon a katasztrófavédelmi versenyen, melyet a Tichy...
Folytatódik a kerületi faltól falig takarítási program, amely során a takarítógépek az úttest teljes szélességében végzik a munkát. Kérjük a lakosságot, hogy a megadott napokon ne parkoljanak az...
Dr. Bálint György, Bálint gazda bronz mellszobrának avatását kedden tartották a Budai Arborétum Felső Kertjében.
Április utolsó hétvégéjén rendezték meg a XX. Wekerlei Garázsvásár Fesztivált, több mint 300 árus kínálta a portékákat. Ősszel folytatódik a program.
Ferencváros Önkormányzata és a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány közös fórumot szervez „Otthon Ferencvárosban” címmel, amely a támogatott lakhatás lehetőségeit mutatja be értelmi fogyatékossággal élők...
A kispesti rendőrkapitányság öt munkatársa vehette át szerda délután a 2021 óta adományozható Sárkányölő Szent György elismerő oklevelet. A pénzjutalommal is járó elismerést minden évben Szent...
A csepeli önkormányzat tavaly szeptemberi képviselő-testületi ülésen döntött arról, hogy Állatvédelem a csepeli gyermekeknek elnevezésű projekt keretében minden csepeli óvodás és általános iskolás...
Jó tempóban halad a Déli Körvasút második ütemének építése, a beruházás az elmúlt száz év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése – hangzott el az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM)...
Hivatalossá vált: megkezdődhet a Kölcsey Ferenc Általános Iskola teljes körű felújítása. A Dél-Pesti Tankerületi Központ aláírta az erről szóló megállapodást Csepel önkormányzatával, amely 100%-ban...
Az ünnepélyes díjátadón kívül idén szakmai programot is szerveztek a Bölcsődék napján (április 21.) a kerületi kisgyermeknevelőknek, dajkáknak, bölcsődei dolgozóknak.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az időskor kihívásairól.
Szombat Éva fotóművész „A Rostás család” című kiállítása nyílt meg csütörtökön a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A romák világnapjához (április 8.) is kapcsolódó kiállítás május 31-ig tekinthető...
Önkormányzatunk újabb lépést tett a rendezettebb, kényelmesebb és élhetőbb közterületek kialakítása felé: a Kis-Duna-parton hamarosan hat darab vadonatúj pad, valamint négy új szemetes és két...
A következő önkormányzati ciklus egyik legfontosabb célkitűzéseként a kerület vezetése a közbiztonság megerősítését tűzte zászlajára – jelentette be Borbély Lénárd polgármester a Csepeli...
Hamarosan megkezdődik az Ecseri úti metróállomás környezetének felszíni rendezése. A munkálatok célja egy korszerűbb, rendezettebb és biztonságosabb közterület kialakítása.

A címlapról

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.