Ahogy előző lapszámunkban hírül adtuk, május 22–25. között újra megrendezik a Budapest100 fesztivált.

Az idei téma a város zöldfelületeihez kapcsolódik, az alábbiakban pedig összegyűjtöttük, milyen kerületi programokon vehetünk részt a fesztivál keretében.

A Nyitott Házak Hétvégéjén (május 24–25-én) kerületünkben a Marczibányi Téri Művelődési Központ (1022 Marczibányi tér 5/a) tárja ki kapuit az érdeklődők előtt: változatos programokkal várnak mindenkit a zöld tematika jegyében.

Szombaton 11 órától például közösségi kuckóépítésben vehetünk részt a művelődési központ kertjét határoló domboldalon Deák Pankával és Rácz Nórával. Ugyanekkor „Kultúra és botanika” címmel tart növénymustrát Hegyi Nóra tájépítész, 14 órától pedig Sirkó Zoltán kertészmérnök előadását hallgathatják meg az érdeklődők a kerület zöldfelületeiről. Ezen a napon lesz még 17 órától épületbejárás és 20 órától skót táncház is.

Vasárnap 10 órától a Bélaműhely interaktív hangszerbemutatóját élvezhetik kicsik és nagyok, majd 13 órától Kerényi Róbert és a Szigony zenekar ad gyimesi és moldvai csángó népzenei koncertet. Különleges programnak ígérkezik 14 órától a tajcsin alapuló labdajáték is Erdei Zoltánnal, illetve 16 órától a légzéstechnikákhoz kapcsolódó előadás, bemutató, valamint közös gyakorlás Hriczu Anita légzésterapeuta és jógaoktatóval. Lesznek érdekes beszélgetések is ezen a napon 15 órától a Loupe Színházi Társulás színészeivel, illetve 18 órától Földessy Margittal és a margitosokkal, akik közös játékra is invitálják a résztvevőket. A felsoroltak mellett mindkét nap kitűzőkészítés is várja a vendégeket az infópultnál.

A Budapest100 programjában szerepel még kerületünkből az Orsó utcai Nagy Imre Emlékház bejárása és további három séta is, ezek azonban regisztrációhoz kötött programok.

Nagyon gazdag, zöld tematikájú és igazán lélekemelő budapesti programkínálat ígérkezik erre a hétvégére. A részletekről érdemes tájékozódni a budapest100.hu honlapon!

Még több hír Budáról

A július 7-i vihar jelentős károkat okozott Óbuda több pontján: utakra dőlt fák, leszakadt ágak, megrongált épületek jelezték az időjárás erejét. A károk felszámolásába már aznap bekapcsolódott a...
Kedden este két helyszínen is be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak kerületünkben – jelentette szerdán Böröcz László.
Az Árnyas Hegyvidék program első fejlesztési helyszíne a Schwartzer Ferenc utca, ahol egy utcafórum keretében közösségi tervezésre került sor a lehetséges zöldítési, árnyékolási és pihenési...
Folyik a viharkárok felmérése, az Óbudai-szigeten jelentősebb károk keletkeztek, le kell zárni több területet is a szigeten. A polgármester és munkatársaink folyamatosan járták ma a kerületet,...
Kerületünk egyik legismertebb és legkedveltebb játszótere a Macis játszótér Szépvölgy és Nyék határán, amely egyúttal az egyik legrégebbi erdei játszóhelyünk is.
Együttműködési megállapodást írt alá a II. Kerületi Önkormányzat a Magyar Életmód Orvostani Társasággal a Mozgás Receptre programhoz való csatlakozásról.
Jogszabályok írják elő, hogy meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbóinak kialakulását, ugyanakkor más gyomnövény is megkeserítheti az arra érzékeny emberek, sőt a négylábúak életét is.
A II. kerület és kiemelten a Margit-negyed kulturális értékei a Balaton-felvidékre költöznek július 18–27. között.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat idén már harmadik alkalommal hirdeti meg „A kerület kedvenc fagylaltozója” pályázatát. Érdemes szavazni, hiszen a verseny végén ingyen gombócok várják a fagyirajongó...
A PesthidegkútON beszélgetéssorozat egyik vendége Kajdi Csaba volt – akit sokan művésznevén csak Cylaként ismernek.
A legmelegebb napok átvészelésének kulcsfogalma a víz. Akik tehetik, ilyenkor vízparti helyekre vagy strandokra vonulnak vissza, ám azok számára is a víz hozhat egyhülést, akik a városban...
A MÁV-csoport információja szerint, ahogy minden évben, úgy idén nyáron is vegyszeres gyomirtást végeznek a vasútüzem zavartalan fenntartásának biztosítása céljából a HÉV-vonalakon, a HÉV üzemi...
Éppen tíz éve nyitotta meg kapuját a Frankel Leó út 72. szám alatt egy nagyon barátságos és egészen különleges édességeket kínáló kis cukrászbolt, a Sütit akarok!, amely azóta várja válogatott...
Több I. kerületi Mol Bubi-gyűjtőállomás is gyakran biciklik nélkül árválkodik csúcsidőszakban. Ezért megkerestük a szolgáltató BKK-t, hogy hogyan lehetne javítani a feltöltöttségen. Arról is...
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan június 24-én (kedd) 00.00 órától június 26....
Aggódva kísérem figyelemmel, hogy az Orbán-rezsim változatos eszközökkel miként próbálja ellehetetleníteni Budapest működését.
Június közepén a Budavári Rendészet és az I. kerületi Rendőrség munkatársai ismét közösen tartottak ellenőrzéseket a kerület több pontján, amelyek kiterjedtek az autós forgalom igazoltatására és a...
A Kobuci Kert szervezésében immáron hetedik éve megvalósuló Óbudai Világzenei Hét ismét különleges kapcsolódási lehetőségeket kínál a világzenei színtér és a köré szerveződő kortárs magyar közösség...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.