2020. december 23. - 12:03
A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon gyermeket vállalni, nevelni és otthont teremteni - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára szerdán Baján.
Zsigó Róbert a közmédiának nyilatkozva hozzátette: 2010-ben
Magyarországon családbarát fordulat történt, azóta két és
félszeresére emelkedett az az összeg, amely a költségvetésben a
családok támogatására rendelkezésre áll.
"Újra bevezettük a családi adókedvezményt,
újra három évig jár a gyes, és a gyed extra bevezetésével a
kisgyermekeket nevelő édesanyák munkaerőpiacon való elhelyezkedését
is segítjük" - idézte fel.
Közölte: a családvédelmi akcióterv
részeként bevezették a babaváró támogatást, amelyet már több mint
ezermilliárd forint értékben folyósítottak, a nagycsaládosok
autóvásárlási kedvezményét, a négy vagy több gyermeket nevelő
édesanyák pedig életük végéig személyijövedelemadó-mentességet
élveznek.
Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben
bevezették a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amelynek
azóta emelték az összegét és azok körét is, akik igénybe
vehetik.
Zsigó Róbert kiemelte: a kormány 2021-ben
elindítja az egyik legnagyobb otthonteremtési programot.
Ennek részeként január elsejétől annak, aki
új építésű ingatlant vásárol, 27 százalék helyett csak 5 százalék
áfát kell fizetnie, aki ezt csokkal teszi, annak az állam ezt az
összeget is visszatéríti. Azoknak, akik január elsejétől csokkal
vásárolnak használt vagy új ingatlant, a 4 százalékos illetéket sem
kell megfizetniük - jegyezte meg.
A program kidolgozásánál többféle
élethelyzetre gondoltak, így például támogatásban részesülhetnek
azok is, akik nem tudnak vagy nem akarnak elköltözni otthonról, de
a szüleik házában tetőtér-beépítéssel önálló otthont tudnak
létrehozni - ismertette.
Aki az otthonát akarja felújítani, a
felújítási összeg felét, maximum hárommillió forintot kaphat
támogatásként, azoknak pedig, akik a felújítást önerőből nem tudják
megoldani, otthonfelújítási kölcsönnel próbálnak segíteni.
Hangsúlyozta, hogy a kormány a
veszélyhelyzet ideje alatt sem hagyja magukra a családokat:
kitolták az egyes támogatások igénybevételének korhatárát, több
ponton könnyítették az ügyintézést, bevezették és többször meg is
hosszabbították a hitelmoratóriumot, ami nagy segítség a
családoknak.
"Az a célunk, hogy minél több pénzt
hagyjunk a magyar családoknál, azt szeretnénk elérni, hogy minden
család feje felett biztos tető legyen" - fogalmazott az
államtitkár.
MTI 2020. december 23.