A Pénzügyminisztérium által benyújtott, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait adóintézkedésekkel mérséklő törvényjavaslat szinte minden gazdasági szereplőt érint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-odalán csütörtökön közzétett videóban.

"A törvényjavaslat már elérhető a parlament honlapján, a döntés az Országgyűlésé. Bízom abban, hogy minden parlamenti képviselő, a pártpolitikát félretéve a magyar emberek érdekeit helyezi előtérbe és megszavazza, támogatja az adócsökkentő javaslatokat" - mondta  a pénzügyminiszter.
A szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 2 százalékponttal csökken július 1-jén, ami több mint 300 ezer vállalkozást és mintegy 4 millió munkavállalót érint, és a javaslat szerint a csökkenés a veszélyhelyzetet követően is érvényben marad - mondta a tárcavezető.
Hozzátette, a szocho csökkentésével az ekhózók is jól járnak, július 1-jétől 2 százalékponttal csökken az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho). Ez 40 ezer magánszemélyt érint, köztük például az újságírókat is, akiknek az így fizetett jövedelme után a foglalkoztató július 1-jétől a jelenlegi 17,5 százalék helyett csak 15,5 százalék ekhót fizet.


Ezzel párhuzamosan mintegy 300 ezer katásnak nő az ellátási alapja júliustól. Annak a kisadózónak, aki 50 ezer forint tételes adót fizet, az ellátási alapja havi 98 100 forintról 102 ezer forintra, míg a 75 ezer forintot fizetőnek 164 ezer forintról 170 ezer forintra emelkedik. Később ennek következtében magasabb nyugdíjra is számíthatnak - mutatott rá Varga Mihály.

A javaslat alapján teljes társaságiadó-mentesség járhat az újrabefektetett profitra, az újabb befektetésösztönző intézkedés 10 milliárd forintot hagyhat majd a cégeknél. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő négy évben a magyarországi beruházást tervező cégek esetében a beruházásra fordítandó nyereség teljes társaságiadó-mentességben részesül. A kedvezménnyel minden hazai vállalkozás élhet, de a kedvező szabály hatására akár a külföldi székhelyű, Magyarországon tevékenykedő multik is dönthetnek úgy, hogy a tavalyi nyereségüket nem külföldre viszik ki, hanem Magyarországon fektetik be. A kedvezmény igénybevételéhez most csak a döntést kell meghozni, a beruházás megvalósítására négy év áll rendelkezésre - jegyezte meg a pénzügyminiszter.


A javaslat rendelkezik a bankok járványügyi különadójának visszatérítéséről is - mondta Varga Mihály.
Magyarázata alapján a bankok az általános közterheiken felül 2010 óta járulnak hozzá különadóval a költségvetési bevételekhez, az idén több mint 270 milliárd forintot fizetnek majd be a tranzakciós illeték és a bankadó révén. A járványügyi különadót, mintegy 55 milliárd forintot ezen felül vetették ki az idén a bankokra, azonban a befizetett összeget  a következő öt évben egyenlő részletekben levonhatják majd a bankadóból.
A pénzintézetek már a hiteltörlesztési moratóriummal is segítették a járványügyi védekezést, a bankrendszer segítségnyújtása révén idén 3500 milliárd forintot hagyhat a rendszer a családoknál és a vállalkozásoknál - mondta Varga Mihály.


A miniszter kiemelte, hogy a benyújtott javaslat szerint a nagy bevételű kiskereskedelmi láncok a veszélyhelyzetet követően is hozzájárulnak a közterhekhez. A cél az, hogy az egyensúlyjavító lépések és intézkedések terhét ne a magyar családok, hanem azon szereplők viseljék, amelyek a járványt megelőző időszakban kiemelkedő nyereségre és piaci előnyre is tettek szert - fejtette ki.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.