A héten megpróbálják növelni a most nyitva tartó átkelőhelyek számát a magyar-szlovák határon a magyar és szlovák állampolgároknak, illetve az áruforgalomnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.

A politikus kifejtette: "az ilyen nagy bajban és az ilyen nehéz helyzetekben, mint a jelenlegi, mutatkozik meg igazán, hogy milyen nagy mértékben vagyunk egymásra utalva" a szomszédos országokkal.

Különösen így van ez Szlovákiával, az ország Magyarország harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere, és "mi a negyedikek vagyunk Szlovákia hasonló rangsorában" - mondta.

Közölte: a határ menti közösségek kapcsolatai rendkívül szorosak, több százezer magyar, illetve szlovák él a határ közvetlen közelében, nekik létfontosságú a határ megfelelő szabályok melletti, kontrollált átjárhatósága.     Ezért a szlovák miniszterelnök-helyettessel, gazdasági miniszterrel abban maradtak, hogy keddtől magyar és szlovák állampolgárok újra használhatják a somoskőújfalui határátkelőhelyet. Ez rendkívül fontos abból a szempontból, hogy magyar és szlovák állampolgárok, akik a határ túloldalán dolgoznak, elvégezhessék a munkájukat - mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az is világos, hogy a két ország határán az áruk forgalmának szabad áramlása alapvetően meghatározza az ellátás biztonságát mindkét országban. Ezért azt az általános megállapodást kötötték, hogy ezen a héten megpróbálják növelni a most nyitva tartó nyolc, keddtől kilenc átkelőhely számát, hogy a két ország ellátásának biztonságát garantálhassák, és az áruk a lehető legkevesebb várakozással juthassanak át a határon.

Közölte: ez a közös előterjesztés a hét közepéig elkészül, és remélhetőleg a hét második felében már újabb határátkelőhelyeket adhatnak vissza a magyar és a szlovák állampolgároknak, illetve az áruforgalomnak.

A külügyminiszter kitért rá: megállapodtak arról is, hogy a Komárom és Révkomárom közötti új híd építését nem állítják le, hanem mindent megtesznek azért, hogy a hidat idén átadhassák.

Ez újabb komoly könnyítést jelent majd a magyar-szlovák határon - tette hozzá.

Elmondta: szintén megállapodtak arról, hogy az energetikai együttműködést tovább erősítik. Két ponton tartanak a munkák a magasfeszültségű elektromosáram-hálózatok összeköttetésére, mindkét kivitelezési munkát fenntartják, így az év végéig e két ponton össze tudják kötni a két ország hálózatát - mutatott rá.

Azon is dolgoznak - tette hozzá -, hogy a Magyarországot Szlovákiával összekötő gázvezeték kapacitását tovább növeljék a két ország gázellátási biztonságának javításáért.

 

Forrás: MTI 
 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.