2021. január 10. - 19:34
Megújul 10 milliárd forintból a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház telephelye Mosdóson - jelentette be Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője vasárnap a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A politikus azt mondta: a várhatóan egy év múlva kezdődő, három
ütemben megvalósuló fejlesztési program magában foglalja a
telephelyen álló 71 ingatlanból 31 használaton kívüli, vagy
gazdaságosan nem üzemeltethető épületnek a lebontását, az uszoda, a
szociális otthon, a pavilonépület, az igazgatási épület, a
gyermekfoglalkoztató, a gyógyszertár, a szolgálati lakások és a
kastélyépület rekonstrukcióját. Utóbbiban minihotelt alakítanak ki
a betegek hozzátartozóinak elhelyezésére.
Az intézmény szakmai profilja
belgyógyászat, kardiológiai és mozgásszervi rehabilitáció,
geriátria és hospice ellátás lesz - tette hozzá. Jelezte, a
betegbiztonság, a betegek komfortérzetének növelését, munkahelyek
megmentését, 50 új munkahely létesítését várják az "országosan is
egyedülálló, hiánypótló beruházástól".
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget
vezető miniszter közölte, a kormány elkötelezett a fejlesztés
mellett, a forrás rendelkezésre áll, múlt év végén 495 millió
forintot hagyott jóvá a tervezés költségeire.
A kormány azért támogatja a teljes
rekonstrukcióra vonatkozó elképzeléseket, mert a mosdósi telephely
jó helyen van, évtizedek óta szolgálja a gyógyítást és a
rehabilitációt, helyben és a megyében is értéknek tekintik -
fogalmazott.
Úgy vélte: a támogatás jó hír Mosdósnak és
egész Somogy megyének, hiszen hozzájárul a helyi egészségügyi
ellátás színvonalának növeléséhez. Emellett jó hír országosan is,
hiszen a projekt része a magyar egészségügy megújításának.
Gulyás Gergely szólt arról, hogy nehéz
év van Magyarország mögött: "Bár az uniós átlagnál jobban
teljesített", a gazdasági elemzők által várt 3,5-4 százalékos
gazdasági növekedés helyett a nem végleges adatok szerint 6
százalékos recessziót szenvedett el a kornavírus-járvány miatt.
Ebben az évben mindenki arra törekszik,
hogy minél több megbízható vakcinát minél gyorsabban tudjunk
szerezni, és minél gyorsabban térhessen vissza az élet a normális
kerékvágásba - mondta a miniszter.
Gulyás Gergely rámutatott, hogy
fejlesztésekre van szükség a gazdaság tavaly elszenvedett kárainak
mérsékléséhez. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió helyreállítási
alapját, a közösség hétéves költségvetését és Magyarország 2021-es
költségvetési törvényét nézve "soha nem látott mértékben állnak
rendelkezésre fejlesztési források idén és a következő
években".
Moizs Marianna, a Kaposi Mór Oktató Kórház
főigazgatója azt mondta, az intézmény mosdósi telephelyének
rekonstrukciója a kivitelezés megkezdésétől számítva 2-3 évet vesz
igénybe, az ellátást a munkálatok ideje alatt folyamatosan
biztosítaniuk kell.
Kitért rá, Mosdóson jelenleg krónikus,
hospice, geriátriai ellátást, kardiológiai és gyermekrehabilitációt
végeznek, 7 osztályon jelenleg 226 ágyat tartanak fenn, a dolgozóik
száma 137.
Keresztes József, Mosdós fideszes
polgármestere azt közölte, a kórházi telephely működése jelentősen
hozzájárul a település fejlődéséhez, a tervezett modernizáció újabb
lehetőségeket, köztük új munkahelyeket jelent a falunak.
A sajtótájékoztatón részt vett Szita
Károly