2021. január 06. - 13:40
A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán; a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén szerdán Budapesten.
Hozzátette, hogy a cég 2021 első felében tervezi átadni új
járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR
teszt kiértékelésére is képes lehet. A miniszter kiemelt
jelentőségűnek nevezte, hogy az orvosi diagnosztika legnagyobb
európai magánszolgáltató vállalata újabb beruházást hozott
Magyarországra, azon belül Csepelre. A csepeli központ
"Közép-Európa legnagyobb magándiagnosztikai laborja, Európában
talán a legmodernebb ilyen típusú létesítmény", ahol 6000
négyzetméteren évente 45-50 millió lelet értékelését végzik -
ismertette.
Közlése szerint a kormány támogatásával
most újabb laboratóriumi eszközöket, berendezéseket szereznek be,
valamint új vérvételi és értékelési kiválósági központot hoznak
létre, és egy speciális COVID-19 labor is megkezdi működését. Az
elemzési kapacitásokat növelő beruházás hozzájárul az egészségügyi
védekezés sikeréhez, és a járvány terjedésének lassításához -
hangsúlyozta a miniszter.
Szijjártó Péter kiemelte: verseny volt
azért, hogy a 22 ezer embert foglalkoztató, brit tulajdonosi
hátterű vállalatcsoport hova helyezze újabb kapacitását. A cég
döntésében szerepe lehetett a már meglévő magyarországi
tapasztalatoknak - mondta. Megjegyezte, hogy az Európai
Labdarúgó-szövetség, az UEFA a SYNLAB-ot jelölte ki hivatalos
tesztlaborként; minden, a magyar nemzeti válogatottal kapcsolatos
tesztelés itt történt, ezért a tárcavezető köszönetet mondott a
cégnek. Azt is kiemelte, a járvány időszakában az itt dolgozók
munkájukkal hozzájárultak a betegséggócok izolálásához, a járvány
terjedésének lassításához.
Emlékeztetett rá, hogy a járvány
munkahelyeket veszélyeztet világszerte, ezért döntött a magyar
kormány úgy, hogy a munkanélküliséggel szembeni harcot
finanszírozza, és azoknak a cégeknek nyújt támogatást, amelyek a
jelenlegi nehéz helyzetben is fejlesztenek. Az elmúlt hónapok
döntéseivel 1338 vállalati beruházást támogattak, ezekkel 830
milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések Magyarországon
- sorolta.
Lévai Richárd, a SYNLAB Hungary Kft.
ügyvezetője elmondta: a SYNLAB az országos veszélyhelyzet
kihirdetésétől hatóságilag kijelölt járványügyi laborként működik a
Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) folyamatos partnerségben.
Tavaly márciusban napi 500 PCR tesztet bírt el a labor, ma naponta
2500 teszt elvégzésére van kapacitásuk a tárca és a HIPA
támogatásának is köszönhetően, a cél pedig a kapacitás megduplázása
2021 első felében - mondta az ügyvezető.
A csepeli laborban 2020 április óta
folyamatosak a fejlesztések, többek között három új, a
vírusteszteléshez szükséges nagyteljesítményű automatát szereztek
be, és egy speciális elszívórendszerrel felszerelt
COVID-laboratóriumot is kialakítottak. A korszerűsítéseket 2021-ben
is folytatják egy teljesen új járványügyi laboratóriumi rész
kialakításával, további laboreszközök beszerzésével, valamint új
vérvételi és konzultációs kiválósági központ kialakításával.
A járványhelyzet, és a 2020-as tavaszi
teljes