2021. január 07. - 10:16
A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.
Szijjártó Péter azt írta, köszönetet mondott a
nagykövetnek azért, hogy Magyarországnak lehetősége nyílt 2 millió
favipiravir hatóanyagú tabletta vásárlására Japánból, amely segíti
a koronavírusos betegek gyógyulását.
"Magyarország a nyitott és szabad
világkereskedelemben érdekelt, ezért támogatjuk az EU-Japán
beruházásvédelmi megállapodás megkötését, egyúttal irigykedve
figyeljük a délkelet-ázsiai térségben Kína, Japán és Korea
részvételével létrehozott szabadkereskedelmi megállapodást, melynek
nyomán a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége jött létre" -
emelte ki a külügyminiszter.
Szijjártó Péter fontos fejleménynek
nevezte, hogy a magyar sertéshús-termékek a korábbi, afrikai
sertéspestis miatti tiltás után visszatérhetnek a japán piacra.
Közölte azt is, Japán továbbra is készül az
olimpiára, amit "mi magyarok is izgalommal várunk", és immáron öt
japán várossal született megállapodás arról, hogy helyszínt
biztosítanak a magyar sportolók felkészüléséhez.
MTI 2021. január 7.