2021. január 08. - 11:00
A kormány adócsökkentési politikája a koronavírus-válságban is folytatódik: a kisvállalati adó (kiva) mértéke január 1-től 1 százalékponttal, 11 százalékra csökkent, így 2021-től a kivával még nagyobb adóelőny érhető el - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára pénteken a Facebookra feltöltött videójában.
Izer Norbert hozzátette, a kiva keretszabályozása is
kedvezőbbé vált, ugyanis a belépési értékhatár 1 milliárd forintról
3 milliárd forintra, a bennmaradási értékhatár pedig 3 milliárd
forintról 6 milliárd forintra emelkedett.
Az államtitkár szerint az adócsökkentés és
a PM tavaly év végi tájékoztatási akciója eredményes volt: 2020
decemberében 12 ezer cég jelentette be, hogy 2021. január 1-től a
kivát szeretné alkalmazni, így az újonnan jelentkezőkkel együtt már
több mint 60 ezren élnek a kiva lehetőségével.
Közölte, a kisvállalati adó az Európai Unió
legversenyképesebb adófajtája, amellyel a vállalkozások által
megtakarított közteher nagysága is jelentős: tavaly év végégig a
kivát választó cégek 185 milliárd forint adót spóroltak meg, ez az
összeg pedig idén tovább emelkedhet.
Izer Norbert azt is kiemelte, hogy ez az
adófajta rendkívül rugalmas. Példaként említette, ha ma egy cég úgy
dönt, hogy áttérne a kivára és ezt jelzi az adóhatóságnak, akkor
február 1-től már kivásként adózhat.
Az államtitkár úgy vélte azoknak a
vállalkozásoknak lehet a kiva a legjobb választás, ahol látszik,
hogy idén a bértömeg nagyobb lesz a nyereségnél vagy a cég
növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A
vállalkozásokat a PM kiva kalkulátora is segíti a
döntésben - tette hozzá az államtitkár, aki jelezte, hogy az idén
nem csak az adó csökken hanem az adminisztráció is.
Közölte, nyáron már a vállalkozások egyik
legbonyolultabb bevallását az áfa-bevallást is a tervezet
kiajánlásával segíti az adóhivatal, mindez évente mintegy 500 ezer
vállalkozásnak hoz jelentős könnyebbséget. A júliusi havi
áfabevallási tervezetet készíti el először a Nemzeti Adó- és
Vámhivatal (NAV), ezáltal az unióban Magyarország az elsők között
nyújt áfabevallás kiajánlási szolgáltatást a vállalkozásoknak.
Arról is beszámolt, hogy további
könnyítésekkel számolhatnak a kis- és közepes vállalkozások (kkv):
a kezdő vállalkozások speciális, személyre szabott segítségnyújtási
időszaka, az úgynevezett mentorálás az eddigi hat hónapról, egy
évre nő.
A kkv-k
beruházásainak, fejlesztéseinek támogatásáról szólva az
államtitkár kiemelte egyrészt, hogy még kedvezőbbé váltak a
beruházási értékhatárok, a fejlesztési adókedvezményt a
kisvállalkozások már 200 millió forintos, a
középvállalkozások pedig akár 300 millió forintos beruházásnál is
igénybe vehetik. Másrészt a fejlesztési tartalék összegét az eddigi
50 százalékos értékhatár helyett a nyereség teljes összegéig
leírhatják az adózók, így a beruházásra félretett profit után nem
kell adót fizetni.
A koronavírus-válságra az egyik legjobb
válasz az adócsökkentés, és a gazdasági döntések meghozatalakor ezt
mindig szem előtt tartja a kormány - jelentette ki Izer
Norbert.
MTI 2021. január 8.