2021. január 05. - 13:43
Már valamennyi egészségügyben dolgozó számára elérhető a védőoltás; azokból a városi kórházakba is szállítanak, nemcsak az oltópontokra - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
Müller Cecília emlékeztetett: eddig a sürgősségi, intenzív
ellátásban, illetve közvetlenül a koronavírusos betegek ellátásában
résztvevőket oltották, ez a kör most bővül mások mellett a
járóbeteg- és az egyéb fekvőbeteg-szakellátást végzőkkel, a
fogorvosokkal, háziorvosokkal, védőnőkkel, iskolaorvosokkal,
gyógyszerészekkel is.
Hozzátette, az oltóanyagból - amelyből
kedden is érkezett újabb 39 ezer adag - nemcsak a kórházi oltópontokra, hanem a városi kórházakba
is szállítanak, hogy az ott dolgozókat helyben be lehessen
oltani.
Jelenleg Magyarországon 78 ezer 875 ember
oltására elegendő vakcina van, 15 ezernél több egészségügyi
dolgozót már beoltottak, és készülnek a bentlakásos szociális
intézményekben élők és az ott dolgozók oltására is - mondta az
országos tisztifőorvos.
A legfrissebb információkat ismertetve
közölte: némi stabilitást, illetve javulást mutatnak napok óta
Magyarországon a járványügyi adatok. Az elmúlt 24 órában - a
köznevelési intézményekben történt tesztelésekkel együtt - 870-nel
emelkedett az azonosított új koronavírus-fertőzöttek száma, az
aktív betegeké 143 065-re mérséklődött.
Kis mértékben, 5760-ra csökkent a jelenleg
kórházban ápoltak száma, illetve 394-re a lélegeztetésre szorulóké,
miközben 176 576-ra emelkedett a járvány kezdete óta a gyógyultak
létszáma. Az elmúlt 24 órában 103 beteg hunyt el, közülük a
legfiatalabb 24, a legidősebb 101 éves volt, mindketten
szív-érrendszeri betegségben szenvedtek - részletezte az adatokat
az országos tisztifőorvos.
Kitért arra is, hogy a védőoltások
beadásának gördülékenyebbé tétele érdekében a koronavirus.gov.hu
oldalon, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján
közzétették azt a lakossági tájékoztatót és beleegyezési
nyilatkozatot, amelyet kinyomtatva és kitöltve az oltást igénylők
fel tudják gyorsítani az oltópontokon a beadás folyamatát.
Lásd: https://koronavirus.gov.hu/letoltheto-tajekoztatok
Különösebb előkészületet nem igényel a megjelenés, de az éppen
lázas betegektől az időpontjuk lemondását kérik. Az adatfelvétel
után az orvos dönt az olthatóságról, majd a vakcina beadása után
15-20 perces - az esetleges reakciók miatt szükséges - várakozást
követően a beoltott személy igazolókártyát kap, amelyen szerepel a
következő oltás időpontja is.
Müller Cecília megjegyezte, hogy éppen egy
évvel ezelőtt jelentették be a kínai hatóságok az új típusú
koronavírus megjelenését, ezért örömteli fejlemény, hogy egy évvel
ezt követően az oltás révén már hatékony eszköz áll rendelkezésre a
vírus terjedése ellen. Magyarországon is betartják a gyártó oltási
előírását, vagyis a két vakcina beadása között a 21 napos
különbséget, hiszen az a cél, hogy minél nagyobb számban legyenek
védettek az emberek.
Az országos tisztifőorvos hétfőn levelet
küldött az oltóhelyek számára, amelyben felhívta a figyelmet arra,
hogy az egészségügyben dolgozók körében mindenki számára megnyílt a
védőoltás beadásának lehetősége, mégpedig "szektorsemlegesen",
hiszen a járvány kezelésében mindenki jogosult a vakcinára.
Kérdésre válaszolva Müller Cecília arról
is