A kormány a koronavírus-járvány idején is segíti a beteg gyermekeket nevelő családokat, köztük azokat, melyekben 1-es típusú diabéteszes gyermekek élnek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin a kormányzat civil szervezetekkel folytatott online egyeztetést követően azt közölte, keresik a megoldásokat arra, hogyan segítsék ezeket a családokat. Példaként említette a lejáró felülvizsgálati határidők meghosszabbításának lehetőségét.
Ismertetése szerint Magyarországon 3500-4000 családban nevelnek 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket, akiknek a betegsége a családtagok és a pedagógusok folyamatos odafigyelését igényli.
Emlékeztetett arra, hogy a betegek számára már korábban elérhetővé tették a legkorszerűbb ellátást, anyagi helyzetüktől függetlenül. Közölte, normatívvá tették a szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor, valamint a vércukor-szint egyensúlyát segítő inzulinpumpa és kiegészítői támogatását. Gyerekek és nappali tagozatos tanulók 98, míg a felnőttek 80 százalékos támogatással juthatnak ezekhez - fűzte hozzá.
A fontos változások között említette még, hogy elérhetővé tették a gyermekek otthongondozási díját (gyod) azoknak a családoknak, melyekben indokolt, hogy az egyik szülő folyamatosan a gyermek mellett legyen, hiszen így nem tud dolgozni.
Elmondta, a kormány arról döntött, félmilliárd forintos pályázati támogatást biztosít a diabétesz-centrumoknak, továbbá 100 millió forintot az 1-es típusú diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteket; ezeket a pályázatokat a közeljövőben írják ki.
A szerdai egyeztetés napirendjére került témák között említette a köznevelést és a közétkeztetést, valamint a diabéteszes gyerekek sportolási lehetőségeinek biztosítását. Azt hangoztatta, a cél az, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket ne érje semmilyen hátrány a köznevelési intézményekben, felkészülten fogadják őket az ország valamennyi iskolájában, óvodájában.
Az államtitkár szerint - tekintettel a diabétesszel élő gyermekek speciális igényeire - szükség van a közétkeztetésre vonatkozó szabályok felülvizsgálatára, hogy őket is ki tudják szolgálni, például meghatározott időben, illetve ételadagokkal.
Kitért arra is, a Testnevelési Egyetem bevonásával edzők és testnevelési tanárok számára képzési programot indítanak, hogy a diabéteszes gyerekek számára is megfelelő sportolási lehetőséget tudjanak adni, egyebek mellett azért, hogy ne mentsék fel őket tornaórán.
Novák Katalin azt közölte, az öt államtitkárság és 12 civil szervezet részvételével zajló szerdai online megbeszélés arról szólt, hogy utóbbiak észrevételei, javaslatai eljussanak a döntéshozókhoz. A megbeszélések nem értek véget, a konkrét jogszabályszövegről is egyeztetni fognak - fűzte hozzá.
Az államtitkár azt mondta, abban bízik, hogy jövőre már az új jogszabályoknak megfelelően tudják majd az 1-es típusú diabéteszes ellátását garantálni.


    

MTI 2020. április 1.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.