2021. január 22. - 16:24

Az Agrárminisztérium által életre hívott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást 6,8 milliárd forint értékben - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.

 A tárcavezető kiemelte, hogy a nyolcmilliárd forint keretösszegű program forrásaiból az élelmiszeripar szereplői a foglalkoztatottak alapján vehettek igénybe munkahelyek megőrzését segítő támogatást.
    A kérelmet benyújtó nagyvállalatok számára feltétel volt, hogy a támogatási összeg tíz százalékának megfelelő értékben adományozzanak termékeikből a rászorulóknak. A Karitatív Tanács tagszervezeteivel december 31-ig adományozási megállapodást kötött vállalkozások és nagyvállalatok ezzel jó példát mutatnak a nélkülözők megsegítésére - tette hozzá a miniszter.
    Emlékeztetett, hogy a programban résztvevőknek az adományozási megállapodást február 15-ig kell megküldeniük a Magyar Államkincstárnak.
    Hozzátette, hogy az év első hetéig a 94 kötelezett adományozó közül 46-an már beküldték a szerződést a Magyar Államkincstárnak. Ezek közül 26 vállalkozás kötött adományozási megállapodást közel 82 millió forint értékben a Karitatív Tanács tagjaival.
    A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében az Agrárminisztérium 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot indított a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplői számára. A Gazdaságvédelmi akcióterv részeként kidolgozott program célja, hogy Magyarország élelmiszerellátási biztonságát fenntartsa, megerősítse a termelési kapacitásokat, ezzel megvédje a munkahelyeket.
    Hozzátette, hogy a 12 meghirdetett intézkedésre több mint 35 ezer kérelem érkezett.
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt tíz évben a kormány fő szempontja az volt, hogy munka alapú társadalmat építsen ki, mert nem szeretett volna visszatérni a 2010 előtti időszakhoz, amikor sokan segélyekre rendezkedtek be.
    Emlékeztetett, hogy a Karitatív Tanács veszélyhelyzet idején átalakul Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanáccsá. Tavaly február óta ez a tanács kiemelkedő, ugyanakkor kiegészítő munkát végez a rászoruló emberek segítésével, különböző módon, más-más lehetőségeket megragadva.
    A tanácsban a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet dolgozik a Magyar Vöröskereszttel kiegészülve - folytatta.
    Elmondta, hogy a békeidőben Karitatív Tanácsként működő szervezet 2010 után átlátható feladatot kapott a kormánytól, ennek során természeti és ipari katasztrófák során, valamint a migrációs válság ideje alatt is segített a rászorulókon.
    Tóth József Péter, a Lipóti Pékség Kft. és a Lipóti Sütőipari Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő  programban közel 42 millió forint támogatást kapott a két cég, így 4 millió 250 ezer forint értékű adományt adnak a Katolikus Karitásznak, termékekben.
    Hozzátette, hogy a két cég együttesen mintegy négyszázötven embert foglalkoztat, akiknek a munkahelye megmaradt.
    A nyilvános céginformációs

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.