Gyakran érzi, hogy erőteljesebben és szabálytalanul ver a szíve? Indokolatlan légszomjat és mellkasi fájdalmat is érez? Szokatlanul gyorsan elfárad? Ezen tünetek pitvarfibrillációra utalhatnak. Sajnos napjainkban ez a betegség egyre gyakoribb és a kor előrehaladtával az érintettek aránya folyamatosan nő. Nagyon fontos ezért, hogy tisztában legyünk a pitvarfibrilláció tüneteivel és kezelési lehetőségeivel, ugyanis megfelelő terápia mellett ezzel a betegséggel is teljes értékű életet lehet élni.

Először azonban nézzük meg, mi is áll ennek a ma már népbetegségnek számító kórnak a hátterében. Pitvarfibrilláció kialakulásakor a szív pumpafunkciójanem működik megfelelően, emiatt a pitvarokban lévő vér egy része nem áramlik át a kamrákba, hanem a pitvarban marad. Ez azért veszélyes, mert az ott maradt vér megalvadhat és vérrög keletkezhet belőle, amely a vérkeringésbe jutva elzárhatja az ereket és akár stroke-ot is okozhat. A pitvarfibrillációban szenvedők 5-ször nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, de a pitvarfibrilláció  egyéb szívbetegségek előfutára is lehet.

Mit tehetünk, ha már kialakult a ritmuszavar?

Igaz, a pitvarfibrilláció nem igazán súlyos betegség, de nem szabad orvosi kezelés nélkül hagynunk. Szerencsére ma már rengeteg mód van arra, hogy teljes életet éljünk úgy, hogy közben a szívünket is kíméljük:

  • Természetesen a mozgásról ebben az esetben sem szabad megfeledkezni. A testmozgás jótékony hatással van a testsúlyra, a stresszre és a szorongásra is, amikre pitvarfibrilláció mellett oda kell figyelni. Pitvarfibrilláló betegeknek nem szabad megerőltető intenzív mozgást végezni, mert negatív hatása lehet, ezért ideális sport lehet például a jóga. A mozgásfajta kiválasztásánál mindenképpen egyeztetni kell a szakorvossal.
  • A megfelelő testmozgás mellett a másik alaptétel – mint minden betegség esetén – az egészséges táplálkozás. Szívbetegségeknél alacsony zsír és só tartalmú diéták ajánlottak. Az alacsony zsírtartalmú ételek szintén segítenek szinten tartani a testsúlyt és a koleszterinszintet, az alacsonyabb sótartalmú ételek pedig a vérnyomásra hatnak kedvezően. Fogyasszon több teljes kiőrlésű ételt, zöldséget és gyümölcsöt. Szokjon le a dohányzásról és ritkán fogyasszon alkoholt.
  • A pitvarfibrillációban szenvedők esetében azonban szükséges a szívfrekvencia helyreállításáról is dönteni, majd a tromboembóliás kockázat gyógyszeres csökkentése áll a terápiás ténykedés középpontjában, amelyet véralvadásgátló adásával oldalnak meg. Szerencsére ma már kezelések széles választéka áll rendelkezésre – például már léteznek olyan vérhígítók, amelyek napi rendszerességgel és állandó adagban, szájon át szedhetőek, ezáltal jelentősen megkönnyítve a terápia betartását a betegek számára.

A betegségről és a stroke megelőzésről bővebb információt a www.szivvelastrokeellen.hu weboldalon található.

A Budapest rovat további hírei

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A címlapról

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.