2020. december 30. - 12:46
Megérkezett a budapesti Szent János Kórházba 3000 vakcina szerda délelőtt - jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről.
Az oltóanyagot egy megfelelően hűtött, ellenőrzött és
biztosított helyiségben tárolják - közölte.
Az oltás csütörtökön kezdődhet két oltóponton a kórház területén,
majd két további helyszínen a környéken. Elsősorban a
frontvonalban, a Covid-osztályon dolgozókat oltják. A kórház
főigazgatója azt kérte, hogy minél többen jelentkezzenek, mert ez a
leghatékonyabb módja a védekezésnek - mondta a tudósító.
Aki jelentkezik az oltásra, annak nyilatkoznia kell, hogy önként
adatja be, majd orvosi vizsgálaton vesz részt, többek között az
esetleges allergiáról kell nyilatkoznia. Ha minden rendben van,
beoltják a jelentkezőt, majd félórás megfigyelés következik, hogy
semmilyen komplikáció ne léphessen fel - ismertette.
A következő 7-10 napban a János kórház dolgozói közül mindenkit be
tudnak oltani, aki jelentkezik - tette hozzá.
MTI