2021. január 12. - 13:37

Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán kiemelte: az írásbeli és szóbeli vizsgákat egyaránt meg kívánják szervezni. Tájékoztatása szerint az érettségi vizsgákra - ahogy a felsőoktatási felvételikre is - a hagyományos február 15-ei időpontig lehet jelentkezni.
    Rámutatott: a tavalyi év bebizonyította, hogy a járványügyi keretek közt is biztonságosan meg lehet rendezni a vizsgákat. Tavasszal csaknem 80 ezer, ősszel pedig további 30 ezer tanuló érettségizett le úgy, hogy sehol sem alakult ki fertőzési góc - mondta a köznevelésért felelős államtitkár.
    A tavalyi brit példát említve azt mondta: az érettségi vizsgák elmaradása esetén Magyarországon is nagy felvételi káosz alakulna ki, ezért több felelősséget kért a szakpolitikusoktól és a médiától is, valamint azt, hogy fejezzék be a "hergelést", mert mindenkinek az az érdeke, hogy az érettségit megtartsák.
    Kitért arra is, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján a felkészítést a digitális oktatásban is el tudják látni az iskolák, a tavaszi érettségi vizsgák eredményei a digitális munkarend ellenére megfeleltek az elmúlt öt év átlagának.
    Azonban ahol az szükséges, az érettségire speciális felkészítőket is szervezhetnek az iskolák, mivel sem a pedagógusok, sem pedig a diákok nincsenek kitiltva a középiskolákból - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán.
    Hozzátette: központilag nem rendeltek el ilyen felkészítőket, ahol azonban helyben úgy vélik, hogy szükség lenne rá, az osztályfőnök, a szülői munkaközösség, az érintett tanulók és az intézményvezető egyeztetése után van mód arra, hogy például a kötelező tárgyakból jelenléti rendben is elkezdjék a felkészülést az érettségikre.
    A középfokú felvételikről Maruzsa Zoltán kiemelte: azok szabályait és minden szükséges információt már december 4-én publikáltak az Oktatási Hivatal honlapján. Hangsúlyozta: itt a felkészüléssel sem lehet probléma, mert a 8. osztályosok jelenléti oktatásban vesznek részt.


    A köznevelésért felelős államtitkár közölte: a január 23-ai írásbeli felvételiken országosan mintegy 75 ezer tanuló vesz részt az eddiginél jóval több, 535 helyszínen, annak érdekében, hogy a tantermenkénti tízfős beosztást megvalósíthassák.
    Az intézmények felkészültek, a beosztások megvannak, és a már megszokott védelmi intézkedésekkel rendezik meg a felvételiket - mondta. Hozzátette: a hagyományos pótló időpont (január 28.) mellett egy második pótnapot (február 5.) is beillesztettek, hogy azok is megírhassák a felvételit, akik az első időpontban betegek vagy karanténkötelezettek voltak.
    Maruzsa Zoltán arról is beszélt: a tavaszi félévben kevesebb személyes kontaktussal, főként online módon megtartják a - pénzügyi, fenntarthatósági és digitális - témaheteket, valamint szintén készülnek májusi a nyelvi mérésekre és az országos kompetenciamérésre is. Ezek az írásbeli tesztek a tantermenkénti tíz fős beosztással a bevált biztonsági intézkedések mellett megtarthatók - vélekedett.
    A köznevelésért felelős államtitkár különösen fontosnak nevezte az országos

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.