A kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala.

Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázata és a járvány további terjedése mérsékelhető.

Az operatív törzs arra kéri a kormányablakok, okmányirodák ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat. A kormányablakok hétfőn nyitják meg az új foglalható időpontokat, ezzel párhuzamosan kevesebb olyan ügyfelet tudnak majd fogadni, akik időpontfoglalás nélkül érkeznek. Időpont ügyfélkapuval az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, ügyfélkapu nélkül a 1818 ingyenesen hívható telefonszámon foglalható.

A kormányablakokban, okmányirodákban és más ügyfélszolgálatokon korlátozhatják a bent tartózkodók maximális létszámát. Kérjük ügyfeleinket, hogy az ügyféltereken kívül, egymástól kellő távolságot tartva várják meg, amíg sorra kerülnek.

Az elkészült okmányokat az eddigiekkel ellentétben nem személyesen kell átvenni a kormányablakokban, okmányirodákban, illetve a postán vagy a kézbesítőtől, hanem levélküldeményként a postaládába kézbesítik azokat.

A kormányhivatalok az operatív törzs intézkedéseivel, javaslataival összhangban látják el feladataikat.

Felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy a 2020. március 12-t követően lejáró, a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényes. Az okmányok megújítására jelenleg tehát nincs szükség, azokat Magyarország területén továbbra is használhatják, külföldön azonban nem érvényesek a lejárt okmányok. Azok tehát, akiknek külföldön is érvényes okmányra van szükségük, lejárt okmányaikat meg tudják hosszabbítania kormányablakokban.

Javasoljuk, hogy az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok elsősorban a megújult magyarorszag.hu oldalon elérhető online ügyintézési lehetőségeket vegyék igénybe. A leggyakoribb 750 ügykörben elérhető az elektronikus ügyintézés(a bejelentkezés ügyfélkapu regisztrációval, elektronikus személyi igazolvánnyal, vagy telefonos azonosítással történik), továbbá valamennyi ügyben lehetőség van a kérelem benyújtására ún. e-papír szolgáltatás használatával (a bejelentkezéshez szintén ügyfélkapus azonosítás szükséges). Az ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelek számos ügyben postai úton is leadhatják kérelmüket. További információkért keressék fel a kormanyhivatal.hu oldalt, valamint hívják az ingyenesen hívható 1818 Kormányzati Ügyfélvonalat.

Kiadó: Budapest Főváros Kormányhivatala

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól – tudatta a cég közleményben szerdán.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa.
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról szóló szavazáson online is le lehessen adni a szavazatot – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Hidvéghi...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken dolgozó önkormányzati köztisztviselők bérét. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó vasútvonalon, amit a karbantartási munkálatok miatt vezettek be – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó átlagkereset 490 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,5, a nettó átlagkereset 8,4, a reálkereset...
Ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély - hívta fel a figyelmet vasárnapi, a Harcosok Klubja rendezvényen elhangzott beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint „az első csata...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai az iskolaszüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek szombaton – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Csütörtökön az érkező hidegfront hatására a déli óráktól főleg délen, illetve keleten zivatarok kialakulására lehet számítani, délen heves zivatarok is előfordulhatnak.
Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból érkező vendégekre számít Hévízen a csütörtöktől vendégeket fogadó Le Primore Hotel & SPA, ami Magyarország legnagyobb prémium...

A címlapról

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.