2021. január 29. - 08:37
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elindította az egészségipari vállalkozások fejlesztését célzó, 23 milliárd forintos felhívás társadalmi egyeztetését, amelynek köszönhetően a közeljövőben akár 50 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Magyarországon - jelentette be a minisztérium az MTI-nek pénteken küldött közleményében.
A koronavírus-járvány következtében bebizonyosodott, hogy azok
az országok tudnak hatékonyan védekezni a járvány ellen, amelyek
képesek hazai gyártású termékekkel fedezni az egészségügyi termékek
iránti igényeiket. Ezért szükség van a magyar vállalkozások
megerősítésére, gyártókapacitásaik bővítésére, a hazai egészségipar
régiós szerepének növelésére - hangsúlyozta az ITM.
György László gazdaságstratégiáért és
szabályozásért felelős államtitkár a közleményben elmondta: a
koronavírus-járvány idején az emberélet megóvása az első. Ehhez az
kell, hogy Magyarországon erős magyar vállalkozások működjenek,
amelyek hozzájárulnak az ország önellátásának és hatékony
járványügyi védekezésének biztosításához. Az egészségipar
támogatása azért is fontos, mert egyrészről az ország ellátását
biztosítja, másrészről a területen működő vállalkozások munkát
adnak és megélhetést biztosítanak a magyar munkavállalóknak. Éppen
ezért a jelenlegi felhívás célja olyan kkv-k támogatása, amelyek
egészségipari termékek gyártása terén terveznek fejlesztéseket,
kapacitásbővítő beruházásokat - emelte ki az államtitkár.
A 2021. január 28-án társadalmi
egyeztetésre bocsátott felhívás alapján a pályázat keretében az
egészségipari vállalkozások várhatóan 30 millió és 2 milliárd
forint között pályázhatnak a feltételesen visszatérítendő
támogatásra. A támogatható tevékenységek között szerepel új
eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és
kapacitások kialakítása, gyártási licenc és know-how beszerzése,
infrastrukturális és ingatlan beruházás, valamint tanácsadási és
képzési szolgáltatások igénybevétele.
A felhívás keretében várhatóan 2021.
április 8-tól április 29-ig lehet támogatási kérelmet benyújtani,
az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. által kiállított előminősítési
tanúsítványok birtokában. Az előminősítésre történő jelentkezés a
tervek szerint 2021. március 10-től nyílik meg a ifka.hu
oldalon.
A GINOP-1.2.15-21 pályázati felhívás a
palyazat.gov.hu oldalon véleményezhető 2021. február 2-ig - hívta
fel a figyelmet az ITM.
MTI 2021. január 29.