2021. január 28. - 10:24
A magyar gazdaság szerkezete stabil a foglalkoztatás szempontjából, a 4,5 millió munkavállaló foglalkoztatása komoly munkaerőpiaci teljesítmény - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva.
A KSH csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy a foglalkoztatottak
átlagos havi létszáma 4 millió 500 ezer volt tavaly decemberben, 4
ezerrel több az előző havinál, és 14 ezerrel kevesebb az egy évvel
korábbinál.
Bodó Sándor elmondta, hogy a munkaerőpiacon
nagy volt hullámzás, míg korábban alig lehetett szakképzett
munkaerőt találni, a vírus megjelenése után rövid idő alatt 5
százalék felé ment a munkanélküliségi ráta, az év végére a
kiegyenlítődés megtörtént.
Megjegyezte, hogy számolni kell a
munkaerőpiac időszakos hatásaival is, télen több ágazat kevesebb
munkaerőt tud foglalkoztatni, továbbá elmaradtak a sok embert
foglalkoztató nagyobb rendezvények, karácsonyi vásárok, emellett
jónéhány ágazat - például a turizmus, vendéglátás, szolgáltató
szektor - nehéz helyeztbe került.
Az államtitkára kiemelte: a kormány segíti a foglalkoztatást. A
bevált programok között említette például az ágazati bértámogatást,
a kutatás-fejlesztés, innováció területén nyújtott segítséget.
Úgy fogalmazott, hogy ami most befektetés,
az a jövőben napi haszon lesz, az itthon tartott elméleti ismeretek
és szakemberek a következő hónapokban, években a magyar gazdaság
növekedésének alapját fogják képezni.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős
államtitkár kitért arra is, hogy a munkaerőpiacon vannak nehezen
elhelyezkedő csoportok is. Ilyenek például a fiatalok, bár
foglalkoztatási mutatójuk európai uniós viszonylatban kedvező, a 25
év alatti fiatalok számára külön támogatási program fut. Nehéz
elhelyezkedniük a 8 általános, vagy az alatti végzettségűeknek is,
ezért az őket foglalkoztató munkáltatóknak támogatást tudnak
biztosítani. Egyre inkább elvárás az is, hogy a munkahelyeken
történő átképzéseket is segíteni lehessen - tette hozzá.
MTI 2021. január 28.