2021. február 02. - 14:17

Csütörtökön indul a regisztrált legidősebbek oltása a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

 György István elmondta, hogy az első két legveszélyeztetettebb csoport - az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonokban, szociális intézményekben dolgozók és élők - beoltását lezárták. Az egészségügyi dolgozók elsöprő többségét, 93 százalékát beoltották, az idősotthonokban több mint 82 ezer dolgozó és gondozott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.
    Hozzátette: az idősotthonok és szociális intézmények esetében 1875 intézményi telephelyen jártak az oltási munkacsoportok, 64 helyszínen kellett elhalasztani az oltást, mert fertőzés volt az intézményben. Itt is sor fog kerülni az oltásokra - fogalmazott, majd fontos állomásnak nevezte, hogy a vakcina beadásával a járványnak leginkább kitett idős közösségekben alakulhat ki a védettség.  
    Hangsúlyozta: azok is megkaphatják a vakcinát, akik ebben a két csoportban korábban nem kérték, de később jelzik az igényüket.
    Az államtitkár megköszönte az oltási munkacsoportok munkáját, azt mondta, nélkülük nem tudták volna eredményesen lezárni az oltási programnak ezt a szakaszát, de az intézményvezetőknek és dolgozóiknak, valamint a kormányhivataloknak is köszönetet mondott, amiért segítették a lebonyolítást.  
    A héten kezdődő új oltási szakasszal összefüggésben hangsúlyozta: az érintetteket már vélhetően értesítette is a háziorvosuk, de kedden vagy szerdán keresni fogja őket.
    "Sajnos a rendelkezésre álló vakcina megköti a kezünket" - fogalmazott György István, utalva arra, hogy vasárnap a vártnál jóval kevesebb vakcina érkezett Magyarországra.
    Ismertette: pénteken több mint 5 ezer praxisba kiküldték a háziorvosoknak azokat a listákat, amelyek a vakcinára regisztrált legidősebbek adatait tartalmazzák. Közülük 6-6 embert kell a háziorvosoknak kiválasztaniuk, ők szállíthatók és a megyei, illetve városi kórházi oltópontokon kaphatják meg a Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett oltóanyagot. Az oltás időpontját a háziorvos szervezi meg; a szállítást vagy betegszállító segítségével oldják meg, vagy ami ennél célszerűbb az államtitkár szerint, a családtagok segítségével egyénileg. Mintegy 30 ezer idős embert tudnak beoltani csütörtöktől kezdődően - mondta.


    Vasárnap 10 800 Moderna-vakcina érkezett 18 ezer helyett, ezt tudják kiosztani - közölte György István, aki szerint emiatt csak 1080 praxis fog kapni 1-1 ampullát, egy ampulla 10 ember, tehát ez több mint 10 ezer ember beoltását teszi lehetővé. Hangsúlyozta: kérik a háziorvosokat, hogy tartsák a listán szereplő oltási sorrendet, de orvosi kérdés, hogyan haladnak a listán.
    A vakcinákat szállító járművek minden megyébe elindultak, a megyei kormányhivatalokhoz érkeznek, ahonnan a járási népegészségügyi osztályok veszik át és az oltóanyagot az influenzavakcinákkal egyező módon kapják meg a háziorvosok - mondta.
    A háziorvosokat arra kérték, hogy értesítsék azt a praxishoz tartozó 10 embert a legidősebbek közül, aki megkaphatja az oltást. Egyúttal elnézést kért, amiért a kevesebb beérkezett vakcina miatt nem a hét második

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.