2020. december 22. - 21:02
Eredményes volt az őszi érettségi időszak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. Az érettségizők döntő többsége a tavasszal, a járványügyi védekezés miatt elmaradt 23 300 előrehozott vizsgát tette most le - írták.
Az Emmi közleménye szerint az idei őszi vizsgaidőszakban a
módosított szabályok alapján rendes, szintemelő, kiegészítő,
ismétlő, pótló és javító, valamint - a kormány döntése értelmében -
előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni.
A tavalyi létszám háromszorosa, összesen
mintegy 27 600 vizsgázó több mint 35 000 vizsgára jelentkezett.
Közülük 8600-an emelt, és 26 400-an középszinten vizsgáztak.
Az érettségizők döntő többsége a tavasszal,
a járványügyi védekezés miatt elmaradt 23 300 előrehozott vizsgát
tette most le - írták.
Kiemelték: jelentősen javult a vizsgák
átlageredménye.
Az Emmi közölte: a kormány december 18-i
rendeletével még rugalmasabbá teszi az érettségizők lehetőségeit, a
járványügyi helyzetre való tekintettel kedvezően módosulnak az
érettségi lebonyolításának technikai szabályai. A módosítás az
alsóbb éves érettségizők számára lehetővé teszi, hogy írásbeli
vizsgaeredményük érvényben tartása mellett, pótló vizsgáikat
mostantól bármely tavaszi vagy őszi vizsgaidőszakban letehessék,
így nem kell azzal a rendes érettségi vizsgájukig várniuk.
A vizsgaszabályzat másik, átmeneti
rendelkezése a most végzős vizsgázók számára teszi lehetővé azt,
hogy az ősszel esetleg befejezetlenül maradt középszintű vizsgáikat
pótló vizsgán - az írásbeli vizsga eredményének megtartása mellett
- a 2021. május-júniusi vizsgaidőszakban, azaz a rendes vizsgáik
mellett, a hiányzó szóbeli vizsga letételével fejezhessék be, akkor
is, ha ezzel párhuzamosan ugyanabból a vizsgatárgyból emelt szinten
is vizsgáznak.
Az előzetes statisztikák szerint a
középszintű vizsgák átlaga a tavaly őszi 31 százalék helyett 78
százalék lett, az emelt szintű vizsgák esetén a tavalyi 75 százalék
helyett 78 százalékos lett az átlageredmény - ismertették.
Hozzátették: a sikertelen vizsgák aránya a
2019 őszén mért 13 százalék helyett idén mindössze 1,5 százalék
volt.
MTI