A munkahelyvédelmi program támogatására augusztus 31-ig pályázhatnak a vállalkozások, november végén jár le a támogatás és év végéig lezárják a programot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Debrecenben sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor jelezte: a három hónapig járó támogatást eddig több mint 10 ezer vállalkozás vette igénybe az országban, amellyel 134 ezer munkahely megtartását segítette a kormány.
A támogatás szinte minden ágazatot érint, a legtöbben kis- és mikro vállalkozások pályáztak, de van olyan nagyvállalat is, amelyik 3500 dolgozójával vesz részt a programban - sorolta az államtitkár megjegyezve, hogy átlagosan egy dolgozó havi 170 ezer forint munkahelyvédelmi támogatást kap három hónapon keresztül.
Bodós Sándor rugalmasnak nevezte a támogatási rendszert, amit egy-egy cég akár több alkalommal, telephelyenként is igénybe vehet. Kitért a kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) támogatásokra is: ezen a címen a cégek dolgozónként havonta 318 ezer forinthoz juthatnak, Budapest után a legtöbben éppen Debrecenben.
Az államtitkár a járvány utáni "kilábalási fázisban" a munkahelyteremtő bértámogatásra, az úgynevezett 6+3 programra hívta fel a figyelmet, ami azt jelenti, hogy az új munkaerőt felvevő - akár a régi munkaerőt újrafoglalkoztató - vállalkozásoknak dolgozónként hat hónapig biztosítja az állam a munkabért és járulékait, ha a munkáltató kész további három hónapig foglalkoztatni őket.


Országosan erre 84 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint ezzel 70 ezer álláskeresőnek tudnak segíteni - mondta Bodó Sándor, megjegyezve, hogy bár ez még csak néhány napos lehetőség, de nagyon népszerű, "máris háromezer fölött van azoknak a munkavállalóknak a száma, akiket felvettek a cégek".
"Sok szektor esetében ez a túlélés záloga, (...) ezek a cégek életben tudnak maradni, lendületet tudnak kapni" - mondta, hozzátéve: a havi támogatás mértéke 200 ezer forint, amiből 112 ezret kap kézhez a munkavállaló.


Bodó Sándor kitért arra is, hogy Hajdú-Bihar megyéből több mint ötszáz vállalkozás pályázott munkahelymegtartó bértámogatásra, közel 60 százalékuk debreceni. Ezzel hatezer munkavállalónak segítettek a megyében, több mint egymilliárd forintos támogatással.
Az államtitkára tájékoztatott arról is, hogy a bruttó kereset az országban 2020 első negyedévében meghaladta a 384 ezer forintot, ami azt jelenti, hogy a bérek erőteljesen, 9 százalék felett emelkedtek egy év alatt. A reálbérek 4,6 százalékkal nőttek az idei év első három hónapjában, ami érdemben javítja a magyar családok anyagi helyzetét.
"Az elkövetkező időszakban arra számítunk, hogy a koronavírus miatti nehéz gazdasági helyzet a bérekre is hatással lesz, ugyanakkor középtávon helyreállhat a keresetek utóbbi években tapasztalt dinamikus növekedése" - tette hozzá.


Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a járvány okozta válság következtében Debrecenben egy százalékkal emelkedett a munkanélküliségi ráta. Egy helyi felmérés szerint a legnehezebb helyzetben a kis- és mikrovállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók vannak, amelyek egy-két hónapos tartalékkal rendelkeztek.
Számukra különösen fontos és jó időben jön a kormány munkahelyvédelmi bértámogatása - fűzte hozzá.
A debreceni városházán megtartott sajtótájékoztatót követően Bodó Sándor helyi és hajdú-bihari vállalkozásokat keresett fel, ahol átadta a bértámogatásról szóló dokumentumokat.


MTI 2020. május 28.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.