Az Innovációs és Technológiai Minisztérium soron kívül elfogadott többoldalú nemzetközi veszélyesáru-szállítási megállapodásokkal tette lehetővé az egészségügyben  - például lélegeztetésre  - használt oxigén, orvosi gázok zavartalan forgalmát, a hazai gyógyszer- és vegyipar folyamatos alapanyag-ellátását - közölte a minisztérium.

Az ITM azt írta, hogy a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, az emberi élet és egészség védelme érdekében Magyarországhoz hasonlóan a legtöbb európai országban korlátozásokat vezettek be. Így számos egyéb dokumentum mellett jelenleg a veszélyes áruk közúti, vasúti és belvízi szállítására feljogosító, lejáró okmányok meghosszabbítására sincs mód. A kapcsolódó (ún. ADR, RID, ADN) szabályzatok alapján az azokban foglaltaktól való eltérésről a szerződő felek multilaterális megállapodást köthetnek. A megállapodások gyors aláírásának köszönhetően a veszélyes árut szállító közúti járművezetők a következő hónapokban lejáró ADR oktatási bizonyítvánnyal, a közúti járművek lejáró jóváhagyási igazolással is szállíthatnak veszélyes árut. A közúti és vasúti tartályok átmenetileg lejáró vizsgálati idejük ellenére is használhatóak lesznek, a veszélyes árut szállító belvízi hajók személyzete lejáró bizonyítvánnyal is teljesíthet szolgálatot. Az egyes gázok (köztük az orvosi gázok, így például az oxigén vagy az altatógáz) szállítására szolgáló nyomástartó tartályok, többelemes gáz konténerek ideiglenesen akkor is üzemben tarthatóak, ha vizsgálatuk érvényességi ideje már lejárt. Mivel a szabályzatok egyéb előírásainak betartása továbbra is kötelező, az ésszerű engedmények nem befolyásolják a szállítások biztonságát.

Az ITM a változásokról tájékoztatta a nemzetközi szakmai szervezeteket, a módosítások hatályba lépéséről szóló közlemény magyar és angol szövege megjelent a Hivatalos Értesítőben. A rendkívüli többoldalú megállapodások a világjárvány és a veszélyhelyzeti intézkedések ellenére is lehetővé teszik az egészségügyben használt orvosi gázok és oxigén zavartalan forgalmát. A minisztériumi lépésnek köszönhetően a hazai gyógyszer- és vegyipar alapanyagokhoz való hozzájutását nem gátolják adminisztratív akadályok. Az ITM a továbbiakban is megteszi a gazdaság működőképességének fenntartásához, újraindításához szükséges, a magyar fuvarozók feladatellátását, versenyképességének megőrzését szolgáló intézkedéseket.

MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...

A címlapról

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.