A harctéren az első vonalban az egészségügyi dolgozók állnak, vigyáznunk kell rájuk - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

Az egészségügyi dolgozók védőfelszereléséről szólva azt mondta: ha hordják, magukat is megóvják a fertőződéstől, és megakadályozzák a fertőzés továbbvitelét is. Müller Cecília ismételten hangsúlyozta: akiben felmerül a gyanú, hogy kapcsolatba kerülhetett az új koronavírussal, mert felső légúti tünetei vannak, külföldi útról tért haza vagy koronavírussal igazoltan fertőzött ember környezetében volt, az mindenképp telefonon hívja a háziorvosát.

A lényeg, hogy a beteg ne menjen sehova, hiszen ezzel csökkenthető a kontaktusok száma a környezetében, főképp pedig az egészségügyi ellátórendszerben - mondta. Arról, hogy az adott beteg valóban gyanús esetnek minősül-e, a háziorvos fog dönteni a járványügyi szakemberrel. Ha igen, akkor az Országos Mentőszolgálat erre a speciális tevékenységre kialakított csoportja fog tőle mintát venni az otthonában. Ha pedig kórházi ellátást igényel, szintén az Országos Mentőszolgálat fogja őt a kijelölt intézménybe szállítani - ismertette az országos tisztifőorvos.

A maszkot az viselje, akinek feltétlenül szükséges, viszont ha valaki abban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen - hívta fel a figyelmet. A maszkviselés azonban önmagában nem elég, a többi higiénés szabályt, így például a távolságtartást és a rendszeres kézmosást nem teszi feleslegessé - hangsúlyozta. Ugyanakkor egy egyszerű maszk is megakadályozza, hogy valaki cseppfertőzéssel továbbadja a vírust - tette hozzá. Megjegyezte: a helytelen maszkhasználat a biztonság hamis illúzióját is keltheti. Ha például valaki állandóan az arcához nyúlkál, mert kényelmetlen a maszk, azzal önmagát fertőzheti meg.

A maszk levételekor kívülről kell azt megfogni, rögtön ki kell dobni és kezet kell mosni. Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta: a sűrűbben lakott területeken több beteget regisztrálnak, de konkrét területhez köthető gócpontok nincsenek, az egész ország területéről regisztráltak már megbetegedéseket. Beszélt arról: ha tömeges megbetegedések lesznek, akkor nyilvánvalóan több korlátozó intézkedés lesz, de a higiénés rendszabályok nem fognak változni, akkor is azokat a higiéniai szabályokat kell majd betartani, mint a járvány mostani szakaszában.

Szintén kérdésre szólt arról is, hogy a járványra hivatkozva sürgős beavatkozások nem maradhatnak el, a sürgősségi osztályok és más osztályok is kötelesek fogadni a betegeket, ha akut ellátásra van szükségük.

Forrás:MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.