A Magyar Honvédség minden, a jelen helyzetben alkalmazható képességét mozgósítják a járvány megfékezése érdekében - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén március 27-én, Budapesten.

A Magyar Honvédség minden, a jelen helyzetben alkalmazható képességét mozgósítják a járvány megfékezése érdekében - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén március 27-én, Budapesten.

A Magyar Honvédség parancsnoka a Magyar Honvédség veszélyhelyzetben végzett tevékenységéről adott tájékoztatást a Honvédelmi és rendészeti bizottság pénteki ülésén.

Benkő Tibor elmondta: az adminisztrációs tervezés és a járványügyi helyzet kezelése a tárcánál a közigazgatási államtitkár feladata, ő vesz részt napi szinten az Operatív Törzs munkájában is, tájékoztatást nyújt az irányítás eredményességéhez, míg a Magyar Honvédség parancsnoka a katonai szervezetek vezetését, illetve a járványügyi feladatok katonai vonatkozású szervezését végzi.

A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint az ő irányításával működő Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport beazonosította azokat a vállalatokat és társaságokat, amelyek tevékenysége nélkülözhetetlen az ország biztonságos működéséhez, valamint az állampolgárok folyamatos ellátásának biztosításához. Céljuk, hogy a magyar emberek a lehető legnagyobb és legszélesebb körű segítséget megkapják. Mint mondta, a honvédelmi irányító törzsek nem szakmai irányítást gyakorolnak, fő feladatuk, hogy komplex segítségnyújtást tudjanak nyújtani a honvédség eszközeivel az érintett cégek folyamatos és biztonságos működtetéséhez, illetve biztosítsák a vállalatok belső rendjének maximális megtartását. Első körben 139 vállalatot jelöltek ki, ebből 65 állami, 74 pedig nem állami tulajdonban áll. A kiválasztott cégek mind a stratégiai fontosságú ágazatokban, az egészségügy, élelmiszer, ipar, közlekedés, vízügy, oxigénellátás és kommunikáció területén működnek. Jelenleg 76 honvédelmi irányító törzs látja el feladatát 84 vállalatnál, ám mind a kiválasztott vállalatok, mind az irányító törzsek száma emelkedni fog a közeljövőben. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy folyamatosan érkeznek az önkéntesen jelentkező – sokszor magántulajdonban lévő – társaságok kérelmei a tárcához, amelyeket szintén minden esetben megvizsgálnak.

Benkő Tibor rámutatott: a Magyar Honvédség minden – ebben a helyzetben alkalmazható – képességét mozgósítják a járvány megfékezése érdekében. Az elmúlt napokban tábori ágyakkal és fektetőanyagokkal, a kórházak előtti előszűrő pontokhoz biztosított katonai sátrakkal (többek között a Szent László Kórháznál huszonnégy óra alatt telepített ROLE-1 egészségügyi sátorrendszerrel) valamint a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében feladatokat végző személyek étkeztetésével, szállítmányok mozgatásával, védőfelszerelések továbbításával segítették a megelőzési munkát.

A tárcavezető képviselői kérdésre elmondta: a kijárási korlátozás bevezetésekor a Magyar Honvédség feladatai is növekedni fognak, ám miután a biztosítás ilyen esetekben alapvetően rendőri feladat, a honvédelmi tárca a Belügyminisztérium igényeinek megfelelően fog felkészülni a feladatra, és támogatja a rendőrség munkáját.

Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagjának kérdésére a honvédelmi tárca vezetője leszögezte, hogy azon katonák létszáma, akik a járványügyi helyzettel összefüggésben és a határvédelmi feladatok kapcsán szolgálatot látnak el, nem éri el

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.