Az egész ország területén egyértelműen növekszik a fertőzöttek száma - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta: az elmúlt 24 órában 585-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon, egy ember meghalt. Az elhunyt szív- és érrendszeri, valamint anyagcsere-betegségben szenvedett. Vele 21-re emelkedett az elhunytak száma. Hangsúlyozta azt is, hogy a gyógyultak száma is növekszik, ők jelenleg 42-en vannak.

A tisztifőorvos mindenkitől azt kérte, hogy a fertőződés esélyét minden lehetséges módon csökkentsék: ne találkozzanak másokkal, ha mégis, tartsák a másfél méteres távolságot, és csak akkor hagyják el otthonukat, ha feltétlenül szükséges.

Kiemelte, fontos az otthoni környezet tisztán tartása, rendszeres fertőtlenítése is. Így érdemes többször áttörölni a számítógép, laptop, telefon klaviatúráját, képernyőjét és azokat a felületeket, amelyeket gyakran megérintünk, vagyis a villanykapcsolókat, fogantyúkat, vagy a liftek kilincseit.

Müller Cecília szerint a munkába járásnál - ha megoldható - célszerű saját autót használni, és kéri, csak egészségesek utazzanak együtt az autóban, lehetőség szerint az utas a hátsó ülésen. Az autóban is érdemes fertőtleníteni a kormányt, a műszerfalat, a gombokat, a navigációhoz használt felületeket, a kilincseket. Továbbra is alapvetés, hogy ha bárhova megérkezünk, azonnal kezet kell mosni - emelte ki.

Annak, aki tömegközlekedik, érdemes megterveznie az utazást, és a járműveken is tartania kell a többiektől a másfél méteres távolságot. A kapaszkodókat meg lehet fogni papírzsebkendővel, amelyet leszállás után a szemetesbe kell dobni - hívta fel a figyelmet.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, hogy a krónikus betegek folyamatban lévő terápiájáról minden esetben a kezelőorvos dönt. Jelezte, az intézmények megkapták az egészségügyi szakmai kollégium tagozatainak állásfoglalását 62 szakmára vonatkozóan, és ez alapján az orvos dönt a kezelésekről, a folytatásukról. A kórházaknak kiadták a koronavírus-kézikönyvet, amely többek között a kezelésre vonatkozóan is ad információt az orvosoknak.

Szintén kérdésre válaszolva Müller Cecília beszélt arról is, hogy az egyes emberek genetikai állománya befolyásolja, ki mennyire sérülékeny a vírussal szemben, azonban megjegyezte: "ez még egy nyitott kérdés, sok vizsgálat zajlik ezen a területen is". Ezekből a vizsgálatokból fognak a szakemberek információhoz jutni arra vonatkozóan, hogy egy fertőződést követően kialakul-e védettség és az milyen tartós lesz - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy hányszor kell tesztelni valakit ahhoz, hogy biztos eredmény szülessen, Müller Cecília elmondta: a vírus jelenlétét kimutató laborvizsgálatból kettőt végeznek. Hozzátette: akkor tekinthető valaki gyógyultnak, ha a klinikai tünetek elmúltak és háromszor egymás után negatív lett a laboratóriumi lelete.

A szakember kitért arra is, hogy asztma és az allergia is olyan krónikus megbetegedés, amely többletkockázatot rejt magában ebben az időszakban.

A szájmaszkok utcai használatával kapcsolatban Müller Cecília kifejtette: ha valaki beteg, lehetőleg ne menjen utcára, ha mégis, akkor mindenképpen hordjon maszkot. Ha valaki egészséges és úgy érzi magát biztonságban, hogy hordja a maszkot, viselje, de figyeljen a helyes használatára. A maszkot ne tapogassuk, ne nyúljunk alá, mert ez is fertőzésveszélyes - figyelmeztetett.

Müller Cecília beszélt

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...

A címlapról

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.