2020. december 29. - 19:06
Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára - közölte az állatvédelemért felelős miniszteri biztos kedden az MTI-vel.
Ovádi Péter közleményében azt írta: kezdeményezésére a rendőrség
2020. december 31-én 20 óra és 2021. január 1-jén 5 óra között az
állatok védelme érdekében igazolásként elfogadja a bejegyzett,
állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a
védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet által
előírt okiratot.
A miniszteri biztos kiemelte, az
együttműködés újabb előremutató példa a hivatalos szervek és a
civilek között, egyúttal megköszönte az országos rendőrfőkapitány
segítségét, valamint a rendőrség szakmai és emberi támogatását.
Hozzátette: az igazolást csak azoknak a
civil szervezeteknek az esetében fogadja el a rendőrség, amelyek
alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenység.
Ovádi Péter hangsúlyozta, ha egy civil
szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell
biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás
birtokában, ugyanakkor az állatvédők egységes megítélése érdekében
fontosnak tartja, hogy ezzel senki ne éljen vissza.
MTI 2020. december 29.