2020. november 10. - 15:59
Egész Európában romlik a járványhelyzet, egyre több a kórházi
ellátást igénylő beteg, és minden egyes nappal egyre több a teher a
kórházi dolgozókon. Kitartásukat, áldozatos munkájukat
ezúttal is köszönjük. Emellett fontosnak tartjuk, hogy a járvány
idején is anyagilag is nő az orvosok és az ápolók megbecsülése.
Zajlik az ápolók több éves átfogó béremelési programja, a novemberi
20%-os béremelés után 2022. januárjában újabb 30%-kal emelkedik
a bérük, és jövő januártól elindul minden idők
legnagyobb orvosi béremelési programja is.
A Kormány 2010-től kezdődően kiemelten kezeli az egészségügyben
dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindezt jól tükrözi,
hogy a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban zajlott.
Az orvosok és szakorvosok illetménye 2010 óta átlagosan
2,5-szeresére nőtt és idén a Kormány - a Magyar Orvosi Kamara
javaslatának elfogadásával - végrehajtja minden idők legnagyobb
orvosi béremelését. 2023-ra egy kezdő rezidens orvos jelenlegi 255
ezer forintos fizetése 687 ezerre emelkedik, egy 40 év szakmai
tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése
pedig 2 millió 380 ezer forintra nő.
Az egészségügyi szakdolgozók átfogó béremelési programja jelenleg is tart, amire a kormány idén 82 milliárd forintot fordít. Ennek köszönhetően mostanra minden egészségügyi szakdolgozó 42%- kal keres többet, mint két évvel ezelőtt, 2022-re pedig egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja hazavinni annak, mint 2019-ben. Mindez a 2018-ban elfogadott többéves béremelési programnak köszönhető, amelynek harmadik lépcsőjéhez november elsején érkeztünk. Ekkor újabb 20 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók bére, aminek következő, 30%-os állomása 2022. januárjában esedékes. Mindezeken felül az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatjuk és az ápolók lakhatási körülményeit is javítjuk, országszerte megújulnak a nővérszállók és újak is épülnek.
A Kormány 2016-2018 között a mentősök áldozatos munkáját is kiemelten elismerte, amikor 67%-os bérfejlesztést hajtott végre, ami 2018. január 1-től újabb 10%-kal egészült ki.
Gondoskodott a kormány a rezidensekről is: pályakezdésüket, szakmai megbecsültségüket és a hazai munkavállalásuk elősegítését 2011 óta a Rezidens Támogatási Program Ösztöndíj segíti, amelyre a Kormány 20,2 Mrd Ft-ot biztosított és indulása óta csaknem 6000-en vették igénybe. Ennek is köszönhető, hogy az orvosi egyetemeken 30-50%-kal többen végeznek, mint egy évtizede, így a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 000-ről 39 000-re emelkedett.
A nemzeti kormány kiemelt célja, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a megérdemelt társadalmi és anyagi elismerést, hogy biztosítottak legyenek számukra a megfelelő munkakörülmények, és elégedetten, biztonságban élhessenek.
Ezzel párhuzamosan hazánkban az egészségügyi ellátórendszer területén is több évtizedes lemaradást pótló fejlesztések valósulnak meg. Ebben az évtizedben 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte a kormányzat az egészségügyi ráfordításokat. Az elmúlt tíz évben 91 vidéki kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást újítottunk fel, mindemellett 23 új rendelőintézetet és 34 új mentőállomást hoztunk létre.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma