Sokan döntenek úgy, hogy szájmaszkot hordanak, de kevesen tudják, hogy ennek is megvan a maga szabálya. Az pedig különösen fontos, hogy ha valakinek felső-légúti tünetei vannak, akkor szájmaszkban se menjen már közösségbe, hanem maradjon otthon, hogy ne fertőzzön meg másokat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint, az egészséges embereknek nem kell szájmaszkot viselniük, a szájmaszk elsősorban azoknak javasolt, akiknek légúti tünetei vannak (pl. köhögnek, tüsszögnek). Nekik azért javasolt a szájmaszk, hogy ne fertőzzenek meg másokat.


Ugyanakkor fontos tudni, hogy annak, akinek tünetei vannak és potenciálisan koronavírus-fertőzött az se szájmaszkban, se anélkül ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és tartsa be a sokszor emlegetett ajánlásokat (gyakori és alapos kézmosás, 2 méteres távolság másoktól, szoros kontaktok elkerülése stb.).

Sokan vannak, akiknek nincsenek tünetei, mégis úgy döntenek, hogy szájmaszkot vesznek fel. Természetesen ezt mindenki szabadon megteheti, de ha így döntenek, akkor fontos tudniuk, hogy önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen, minden más ajánlást is be kell tartani. Ugyanis, ha nem így tesznek, akkor fenn áll a veszélye, hogy hamis biztonságérzetet ad a szájmaszk. A viselője abban a tudatban lehet, hogy védett a koronavírus-fertőzéssel szemben csak azért, mert szájmaszkot visel, de ez nem így van. Mindenkinek be kell tartani az ajánlásokat, a távolságot, a gyakori és alapos kézmosást!

A maszk viselésének is megvannak a maga szabályai. A maszk fel- és levételekor  alaposan mossunk szappannal kezet! A szájmaszk viselése közben kívülről ne fogjuk meg, ne nyúlkáljunk hozzá, és az arcunkhoz, a szemünkhöz, az orrunkhoz, a szánkhoz, mert a vírus gyakran pont a szennyezett kezünkről kerül legtöbbször a nyálkahártyáinkra. A szájmaszkot használata után pedig azonnal dobjuk zárt szeméttárolóba!

A szájmaszkok iránt az egész világon óriási a kereslet, sokan nyerészkednek is rajta, és irreális összegekért árulnak szájmaszkot. A kormány emiatt fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket rendelt  el. A gyógyszertárak ellenőrzése során kiderült, hogy a nagykereskedők sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat, ezért a patikák is kénytelenek áremelésre.

Az egészségügyi beszerzések természetesen a különböző maszkokra is kiterjednek. Az Operatív Törzs a börtön-varrodák utasításba kapták, hogy szájmaszkokat gyártsanak napi 24 órában. A Törökországból a nemrég érkezett nyolctonnányi alapanyag elegendő lesz arra, hogy 6,6 millió szájmaszkot állítsanak elő. A börtön varrodák gyártási kapacitása jelenleg napi 33 ezer darab, de ez tovább nőhet a jövőben. Az Operatív Törzs döntése alapján központilag, szigorú katonai rend szerint zajlik a megrendelt külföldi és hazai szájmaszkok, illetve minden más egészségügyi védőfelszerelés elosztása, és természetesen az egészségügyi dolgozók az elsők.

Emellett az országban számos más varroda, többek között megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégek is közreműködnek a szájmaszkok gyártásában.
Magyarország továbbá kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetre tekintettel vám- és áfa mentességet kért a külföldről behozott szájmaszkokra, lélegeztetőgépekre és egyéb egészségügyi védőfelszerelésekre.
 
Vigyázzunk magunkra! Vigyázzunk egymásra!
 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.