Az internet számtalan lehetőséget kínál a szórakozásra, a világ felfedezésére, sőt új ismeretségek szövődésére is. Az internet tehát igazi kincsesbánya is lehet, ha jól használjuk.

VAJON MIÉRT GONDOLJA MÉGIS MINDEN HARMADIK MEGKÉRDEZETT ÉDESANYA, HOGY A „HÁLÓ” KÁROS ÉS VESZÉLYES LEHET GYERMEKE SZÁMÁRA?

A szülők – felelősségüket átérezve – joggal tartanak attól, hogy a gyerek még nem ismeri az internetes közlekedés minden fortélyát. Hogyan lehetséges mégis, hogy – egy friss felmérés szerint – hazánkban már minden második 7-10 éves gyermek, sőt még a 7 éven aluliak közül is minden tizedik egyedül is szokott internetezni!? Ez óriási szám, a féltés tehát nem alaptalan – de jó tudni, hogy a segítség több irányból is jöhet. Ahogy a szülői gondoskodás más területein, az internet esetében is az a legszerencsésebb, ha a gyermek a szülővel együtt teszi meg az első lépéseket, aki később sem engedi el teljesen csemetéje kezét. Segít neki, hogy merre induljon, mit kerüljön el, és a későbbiekben is tud róla, hol jár, mit csinál a világhálón. Beszélgessen vele bizalommal és nyitottsággal, fedezzék fel együtt a számtalan lehetőséget! Az állandó személyes jelenlét persze nem lehetséges – és nem is indokolt. A gondoskodásra ugyanis ma már a távolból is van mód. Erre ajánlunk most ingyenes, könnyen letölthető szűrőprogramokat, melyek a nap 24 órájában – akár több hordozható eszközön is egyszerre – felügyelik gyermeke internetezését.

ÖN IS TART ATTÓL, HOGY A VÁRATLAN, IJESZTŐ VAGY FELNŐTTEKNEK SZÓLÓ TARTALMAK KÁROSAN HATNAK GYERMEKE LELKI FEJLŐDÉSÉRE?

A szoftverekkel beállíthatja, mi az, amit nem szeretne, hogy gyermeke elérjen az interneten. Célszerű ezt előre megbeszélni, egyeztetni vele – ez bizalomteli kapcsolatukat is erősítheti.

A programok megmutatják, milyen hívószavak segítségével keres gyermeke, s lehetővé teszik, hogy Ön kiszűrje a számára nem megfelelő, nem kívánt tartalmakat.
A rendszer a megtekintett oldalakat naplózza a számítógépen, így utólag azokból is ki lehet szűrni a nemkívánatos tartalmakat. Bizonyos webhelyeket mobilkészüléke segítségével is letilthat.

Ha gyermeke megsérti a szűrőbeállításokat, a szoftver erről e-mailben értesíti Önt.

TART ATTÓL, HOGY GYERMEKE A SZÁMÍTÓGÉP ELŐTT ELTÖLTÖTT TÚL HOSSZÚ IDŐ MIATT INTERNETFÜGGŐ LESZ?

A szűrők segítségével meghatározhatja, mennyi időt tölthet netezéssel, időkorlátokat (hét, nap, óra) állíthat be.

TART ATTÓL, HOGY GYERMEKE TÁRSAS VISELKEDÉSE, SZOKÁSAI ROSSZ IRÁNYBAN VÁLTOZNAK, ESETLEG BIZALMAS INFORMÁCIÓKAT ÁRUL EL, S ÍGY AKÁR VESZÉLYBE SODORHATJA MAGÁT?

A szűrő megmutatja, hogy gyermeke mely közösségi felületeken van jelen, milyen fotókat tesz közzé és mit közöl magáról. De még jobb, ha bizalommal fordulhat Önhöz, s mindezt közösen döntik el.

A szoftver segítségével megakadályozhatja, hogy bizalmas személyes adatokat osszon meg az interneten, beleértve a telefonszámot, a lakáscímet, az e-mail címet, netán a társadalom-biztosítási azonosítót. Ha Ön elmagyarázza az ebben rejlő kockázatokat, a gyerek nem korlátozásként éli ezt meg, hanem érzi saját felelősségét is.

A rendszer a felügyeletet mobileszközökön is lehetővé teszi, így a beállításokat nem csupán otthonról, hanem útközben is meg tudja változtatni.

Az internet térhódításával arányosan nő a gyermekek internetezését felvilágosítással és szűrőkkel is védő szülők száma. Ön is köztük van már?

A kiskorúak biztonságos nethasználata érdekében* 2014. július 1-jétől internet-szolgáltatóként biztosítjuk a kiskorúak védelmét lehetővé tevő, magyar nyelvű, könnyen telepíthető és használható szoftverek (szűrőszoftverek) internetes honlapunkról való ingyenes letölthetőségét és ezt követően azok ingyenes használhatóságát minden érdeklődő előfizető (szülő) számára.

MILYEN SZŰRŐSZOFTVEREKET AJÁNLUNK?

Ingyenesen letölthető, 30 napig díjmentesen használható szűrőszoftver

LETÖLTÉS

Telepítési útmutató letöltése

Használati útmutató megtekintése

Egészséges digitális szokások az egész családnak

Kisebb és akár kamaszkorú gyermekek számára az ingyenes Family Link segítségével digitális alapelvek állíthatók be az online tanuláshoz, játékhoz és felfedezéshez.

TOVÁBBI RÉSZLETEK AZ ALKALMAZÁSRÓL


*Tájékozódhat még a gyermekvédelemmel kapcsolatosan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Internet Hotline oldalán, ahol a világhálón talált jogellenes, vagy kiskorúakra káros tartalmakat jelentheti be.

Most bármelyik ajánlott szűrőszoftver letölthető a fenti linkekről, majd díjmentesen telepíthető és felhasználható jelenlegi ügyfeleink számára.
A szűrőszoftver hasznos segédeszköz, amely kiegészíti – de természetesen nem pótolhatja – a szülők jelenlétét. Segítségével Ön is támogathatja gyermekét abban, hogy egészségesen és harmóniában éljen, hogy felelősen, okosan internetezzen.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság mellett működő Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal egy ajánlást fogalmazott meg a kiskorúak biztonságos nethasználata érdekében, az ajánlás ezen a linken érhető el.

Forrás: digi.hu

A Budapest rovat további hírei

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt a május 10-11-i hétvégén és 18-án, vasárnap, a 3-as villamos ezeken a napokon rövidített útvonalon jár – közölte a Budapesti...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok – írja a HungaroMet.
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a listája, amelyeknél az élelmiszerekéhez hasonló árrésstopot vezet be a kormányzat. A portál szerint május közepén már életbe is lép...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a vasárnapi közlekedési kultúra napjára, amelynek központjába a fenntartható, biztonságos, egymásra figyelő közlekedést...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik országszerte.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni – ismertette a Kulturális és Innovációs...
Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze egy nap van, amikor a boltok általános szabály szerint zárva tartanak. Mutatjuk, mire számíthatunk az üzletek, piacok, posták és...
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. A vendégek összesen közel 7,3 millió vendégéjszakát...
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka május 5-én – közölte az Oktatási...

A címlapról

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.