Száznál több nemzetközi verseny és sportági kongresszus szerepel a 2020-as magyarországi eseményeket tartalmazó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkársága által kiadott sportnaptárban.

 "Büszkék vagyunk erre a naptárra, a sok hazai sporteseményre" - jelentette ki a hétfői bemutatón, a Duna Arénában Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
A világ- és Európa-bajnok öttusázó emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány a sport terültén négy célt fogalmazott meg: az élsport támogatása, a fiataloknál a testmozgás elősegítése, az infrastuktúra fejlesztése, valamint minél több világverseny rendezése. Mint mondta, mind a négy területen, de különösen a versenyrendezésben sikerült előrelépni. Állítását számokkal támasztotta alá: 2010-ben 39, 2015-ben 59, míg tavaly 145 rangos nemzetközi versenynek adott otthont Magyarország, és 2010 óta 761 eseményt támogatott a kormány.
"Az idén az olimpiára fókuszálunk, de ebben az évben is megközelítjük majd a hazai rendezésű rangos versenyeket illetően a tavalyi számot" - folytatta.
Megemlítette, hogy már két nagy sikerű verseny zajlott le - a januári, budapesti vízilabda Eb és a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Eb -, és hamarosan következik többek között a női kézilabdázók és a szinkronúszók olimpiai kvalifikációs viadala.
"Mindkettőnknek van hazai rendezésű világversenyről személyes élménye, tudjuk mit jelent ez egy versenyző pályafutásában. Talán egyszeri, vissza nem térő alkalmat" - mondta Vári Attila, a vízilabda-szövetség elnöke, és kiemelte a 2017-es vizes vb-t, amely azóta is mérce a rendezésben. Ő is megemlítette az idei vízilabda Eb-t, amely szerinte nemcsak a rendezés, hanem a sportszakma sikere is volt, hiszen a magyar férfi válogatott itt harcolta ki a tokiói részvételt.
"Fantasztikus sportlétesítményeink vannak, a kormány támogatásával rangos versenyeknek tudunk otthont adni a jövőben is" - tette hozzá.
Sárfalvi Péter megemlítette, hogy a koronavírus-járvány miatt várhatóan több nemzetközi verseny rendezését átvállalja majd Magyarország.
Az események sorából kiemelte a labdarúgó Eb-t, melynek négy mérkőzése zajlik majd Budapesten és az első három szakasszal Magyarországról induló a Giro d'Italiát.
"Ilyenekre még nem volt példa, ezért is különleges a 2020-as év" - hangsúlyozta.

(forrás: mti.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.