A Romtemplom és a Bázis vonzásában

Zsámbékon minden hétvégén a színházé és az irodalomé a főszerep

 

Telt házzal mennek Zsámbékon a nyári színházi és felolvasószínházi előadások, amelyek a város több, emblematikus helyszínén várják a közönséget: a Romtemplom csodálatos „díszletében”, a Műemlék Rakétabázis különleges atmoszférájában, alkalmanként a Zárdakertben, vagy a Kőtárban - előadásoktól és időjárástól függően. Csákányi Eszter, Dés László, Háy János, Hámori Gabriella, Kamarás Iván, Hajdú Steve, Fenyő Iván, Vecsei H. Miklós, Elek Ferenc, Trill Zsolt, Soltész Bözse, Galgóczy Judit, Peremartoni Krisztina, Szilágyi Tibor, Lovasi András, Földes Eszter, Nagy Ervin, ifj. Vidnyánszky Attila, Grecsó Krisztián, Kollár-Klemencz László, Beck Zoli, Seres Tamás, Jámbor József, Lackfi János – néhány név azon alkotók közül, akik idén vendégeskednek Zsámbék szabadtéri színházi programjában. Az előadások rendre telt házasak, több alkalommal plusz székeket kellett betenni. A produkciók java részét rossz időben is meg tudják tartani, időjárás okán egyik eddig egy előadást kellett másik napra időzíteni, míg egy este technikai okokból maradt el.

Amíg a városban levő színpadok a klasszikus előadásoknak és felolvasószínháznak adnak helyet, addig a Műemlék Rakétabázison – ahol egyes előadások próbái is zajlanak a Zsámbéki Színházi Bázis keretein belül – első sorban a kísérletező, alternatív produkcióknak adnak otthont. Itt mutatták be idén június végén nagy sikerrel Nagyházi Márton ifjú szerző NemAkárki című moralitásjátékát és itt kerül színre ismét augusztus 10-11-én Lackfi János: Hinták című darabja Galgóczy Judit díjnyertes rendezésében Soltész Bözsével és Peremartoni Krisztinával a főszerepekben.

A Romtemplomnál az elmúlt hétvégén Beck Zoli és Háy János zenés-irodalmi estje várta az érdeklődőket, valamint a Kedves Zsámbék 3.0 felolvasószínházi sorozatban Balázs József jazz-zongorista zenéje és négy remek színész, Elek Ferenc, Fenyő Iván, Hámori Gabriella és Hajdú Steve olvastak fel „nagy magyar verseket” az időjárásra tekintettel a Kőtárban.

Öröm, hogy a produkciókra előadástól függően változó arányban, de mind helyből, Zsámbék és környékéről, mind pedig Budapestről, illetve távolabbi településekről váltanak jegyet. Egyre nő az online elővételek száma, amely általában 70-80% körül mozog, de egyes produkciók már az elővételes jegyekkel megtelnek.

„Zsámbék a legkisebb Pest megyei város sok évtizedes múltú pezsgő kulturális életével, amelynek méretében, vendégszeretetében, barátságosságában a falusi élet legpozitívabb elemei tükröződnek. Ezzel a jó értelemben vett falusi vendégszeretettel várunk minden hozzánk érkezőt csodálatos történelmi helyszíneinkre, amelyek természetes díszletet adnak előadásainknak. Fontos számunkra, hogy vendégeink mellett a helyiek is magukénak érezzék a nyári produkciókat, amelyek egyfajta találkozási pontot, hidat is képezhetnek az itt élő és a távolabb lakó színház- és művészetkedvelők között.” (Horváth László, Zsámbék polgármestere)

Legközelebb július 21-én lesz Zsámbékon előadás: Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje GreCSÓKOLlár címmel a Romtemplomnál.

Ezután július 28-án a Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház közös produkciója a Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadás kerül színre, amely jelenleg telt házas. Tekintettel a nagy érdeklődésre helyszínmódosulás esetén újabb jegykontingens kerül megnyitásra.

Augusztus 10-11-én az említett Lackfi János darab, a HINTÁK kerül színre. Négy női sors, kettő mai, kettő pedig évszázadokkal korábbi, két remek színésznő, Peremartoni Krisztina és Soltész Bözse főszereplésével, Galgóczy Judit rendezésében.

Augusztus 18-án a KedvesZsámbék sorozatban Mészöly Miklós és Polcz Alain levelezése, egy rendkívüli, nehéz szerelem kel életre Csákányi Eszter és Trill Zsolt felolvasóestjén Seres Tamás rendezésében.

Augusztus 25-én ugyanebben a sorozatban Seres Tamás rendezésében a Karinthy-kabarén Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Szilágyi Tibor és Nagy Ervin estjén az is kiderül, hogy amit Karinthy írt csaknem száz éve szerelemről, házastársi kapcsolatról, a sznobokról, dilettánsokról, a nagyképűségről és a pénzről, a politikáról és a hatalom természetéről, ma is időszerű...

A sorozat záróakkordjaként végül augusztus 31-én Lackfi János saját, mai zsoltárai teszik fel az i-re a pontot, ahol igazán emberszámba vesszük az Istent a Békesség-hívogató zenés esten Molnár György (gitár) zeneszerzővel, Lackfi Johannával (ének), a szerző lányával, és Kormány Bendegúzzal a doboknál.

Az előadásokról bővebb információ a http://zsambekiszinhaz.hu weboldalon és a Zsámbéki Szinházi Bázis valamint a KedvesZsámbék facebook oldalán, jegyek a jegy.hu felületén a https://zsambekiszinhaz.jegy.hu/ linken vásárolhatók

 

---

Jegyértékesítés és információ:
Tourinform Zsámbék | 2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Online jegyvásárlás: https://zsambekiszinhaz.jegy.hu/

valamint az előadások előtt a helyszínen
-----------------------------------
A rendezvények előtt fél órával SZÍNHÁZI JÁRAT indul a Zsámbéki Művelődési Ház elől (Etyeki utca 2. ) az események helyszínére (Bázis, Romtemplom), majd az előadások után vissza Zsámbékra a Budapestre közlekedő helyközi járathoz.
Utolsó helyközi járat indulási időpontja Zsámbékról: 22:32
Amennyiben igénybe kívánják venni transzfer-szolgáltatásunkat, a jegyvásárlásnál kérjük válasszák a kombinált jegy-típust!
A szállítás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében, kérjük, hogy a kombinált jegyet lehetőség szerint az előadás napját megelőző napig szíveskedjenek megváltani!

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.