Régészeti parkot, látogatóközpontot és egy információs centrumot alakítanak ki a római limes magyarországi szakaszán; a nagytétényi és a verőcei helyszínek fejlesztését tervezik.

A projekt keretében a római limes magyarországi szakaszának részét képező nagytétényi Campona castellum és a verőcei kikötőerőd örökségének komplex turisztikai célú hasznosítását tervezik. A projekt célja a világörökség-várományos helyszínek tematikus hálózattá való fejlesztése - hangzott el a csütörtöki budapesti projektindító sajtótájékoztatón.
    Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese elmondta: a fejlesztésre pályázó konzorcium vezetője a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), tagja a verőcei önkormányzat, valamint az Iparművészeti Múzeum (IM), amelynek nagytétényi területén a fejlesztés egy része zajlik, továbbá a Várkapitányság Nonprofit Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség.
    Kiemelte: a pályázat a limes két világörökségi várományos helyszínén valósul meg, a turisztikai fejlesztés célja a területek lehetőségeinek kiaknázása. Mint mondta, a pályázatban Nagytétény és Verőce közös szereplését az indokolta, hogy a pályázat feltétele volt hálózat létrehozása. A verőcei helyszín csatlakozása formai és tartalmi szempontból is fontos, a két pályázat kiegészíti, erősíti egymást - mondta.
    Az MNM, az IM és az önkormányzat a turisztikai fejlesztések megvalósítói, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a turizmus szakmai szempontok érvényesülését biztosítja, a Várkapitányság Nonprofit Zrt., mint gondnokság a helyszínek kiállítási forgatókönyveit készíti el. A pályázat megvalósítási határideje 36 hónap.
    A tervezett fejlesztéseket Váradi Linda, a Campona-projekt építészeti tervezője és Grauszmann György, Verőce polgármestere ismertette.
    Camponának a római birodalom pannóniai határvonalán (limes) elhelyezkedő egyik segédcsapat-táborát és települését nevezték. Campona katonai tábora (castellum) Budapest déli kapujában fekszik, Nagytétény központjában. A nagytétényi kastély mellett fekvő egykori lovasíjász-tábor a magyarországi római limes egyik kiemelt pontja. A Magyar Nemzeti Múzeum a projekt keretében látogatóközpont, kiállítás, régészeti park, játszótér, rendezvényhelyszín és egy LimesInfoCentrum létrehozását tervezi.
    A nagytétényi római castellum területének harmada beépítetlen. A terület állami tulajdonban és a Magyar Nemzeti Múzeum kezelésében van, lehetőséget kínálva egy római lovastábor bemutatására és folyamatos régészeti kutatására. A római védművekkel - erődfal, tornyok, kapuk - határolt, parkosított területen a tábor épületeit, főútjait érzékeltetik, amely egy kilátóhelyről is áttekinthető lesz. A fennmaradó szabad terület rendezvény- és közösségi térként hasznosítható.
    Váradi Linda a Campona Victrix - Győzedelmes Campona elnevezésű projektről elmondta: a teljes fejlesztés három ütemben valósul meg. Jelenleg az első ütemről van szó, amelyben látogatóközpont, kiállítás, kőtár létrehozása, szabadtéri rendezvénytér és bemutató szerepel. A projekt 355 millió forintból valósul meg.
    A római Limes másik pontján, Verőcén is készül egy látogatóközpont. A Pest megye északi részén látható római őrtorony maradványaira épülő turisztikai fejlesztés az egykori Limes másik szerepére hívja fel a figyelmet. A Duna partján álló őrtorony nemcsak védelmi funkciót töltött be, hanem a hadsereg átkelését, vízi járművek kikötését is szolgálta.
    Grauszmann György elmondta: a Duna mellett fekvő településen négyezren laknak. A falu határában található torony és hídfőállás a római katonai építészet és határvédelmi stratégia több mint 400 éven keresztül működő kiemelkedő emléke. Hangsúlyozta: a 415 kilométer hosszú dunai limes szakaszban világörökségi várományos helyszín a verőcei kikötőerőd. Egy pályázaton 219 millió forint támogatást kaptak, amelyet a hídfőállás és környezete turisztikai célú fejlesztésére és hasznosítására fordítanak. A terület állami tulajdon, a DMRV Zrt.-től az önkormányzat kezelésébe került.
    A polgármester arról tájékoztatott, hogy kétszintes látogatóközpontot hoznak létre, amelyben a késő római határvédelem, a római kori hajózás és vízhasználat témáját mutatják be interaktív módon, emellett egy római tematikus játszóteret és tanösvényt is kialakítanak.

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújításának következő, előre tervezett szakasza, szombattól a 4-6-os helyett egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt, amely egyúttal az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének hazai átültetését is szolgálná. A hivatalról egyelőre...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!

A címlapról

A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.