Banglades a világ egyik legnépesebb országa, és az egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával is rendelkezik, "ez pedig megteremti az alapot arra, hogy egy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozzunk létre, amely magyar cégeknek megteremti a piacra lépés lehetőségét" a dél-ázsiai országban - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Dakkában tárgyalt A. K. Abdul Momen bangladesi külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter tárgyalt Dakkában a többi között Tipu Munsi kereskedelmi miniszterrel is, és fogadta őt Seik Haszina miniszterelnök.
    Bejelentette, hogy Magyarország konzuli képviseletet nyit Dakkában.
    A tárcavezető szerint az együttműködés azért is jelentős a két ország között, mert egy új világgazdasági rend jön éppen létre, hatalmas verseny van az országok és vállalatok között az egyre jobb pozíciókért. A magyar vállalatok számára fontos, hogy egy ilyen nagy, körülbelül 170 milliós piacon is meg tudjanak jelenni, Banglades számára pedig fontosak a technológiai fejlesztések, amelyeket a magyar vállalatok tudnak is biztosítani.


    Szijjártó Péter szerint három fő területen történő együttműködésben állapodtak meg, köztük a nukleáris energia terén. Banglades most építi az atomerőművét, amelynek két reaktora 2024-25-től fog működésbe lépni. Tekintettel arra, hogy Magyarország már körülbelül négy évtizede használ nukleáris energiát, Bangladesben komoly érdeklődést mutatnak a magyar képzési és oktatási lehetőségek iránt. Banglades jövendőbeli nukleáris mérnökei és szakértői közül jónéhányat Magyarországon fognak képezni, ezért a jelenleg bangladesi diákok számára biztosított száz ösztöndíjat újabb 30 ösztöndíjjal fogjuk kiegészíteni - mondta Szijjártó Péter.
    "Szintén fontos területe lesz az együttműködésnek az egészségügyi technológiák területe, hiszen itt egy komoly, jó alapról tudunk indulni" - mondta a magyar politikus. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban egy magyar orvoscsoport tudott szétválasztani Bangladesben sziámi ikreket, ami jó alapot ad a jövendőbeli együttműködésre az orvostechnológiák területén.
    Harmadrészt szintén fontos területe lesz az együttműködésnek a vízügyi technológiák területe, mert Magyarország fejlett technológiákkal rendelkezik. Bangladesben ezeket kifejezetten keresik, hiszen az országban gyakoriak az árvizek. Nagyon nagy az igény arra, hogy a mezőgazdasági területeket szervezetten, szabályozott módon lehessen öntözni - mondta Szijjártó Péter.
    Kifejtette, Banglades fontos szerepet játszik a terrorizmus, a szélsőségek és vallási extremizmus elleni küzdelemben. Ezért fontos, hogy az Európai Unió szorosra fűzze ezen a területen az együttműködését Bangladessel, hiszen ebből a régióból is meg szoktak indulni migrációs hullámok Európába, amit meg kell akadályozni - hívta fel a figyelmet Szijjártól Péter. Hozzátette, hogy ennek legjobb eszköze a terrorizmus-ellenes együttműködés, illetve a vallási radikalizmussal szembeni együttműködésnek a fokozása.
    Bangladesben is egy menekültválsággal állnak szemben, Mianmarból nagy számú rohingja kisebbség menekült át az országba- mondta.
    "Ezért osztjuk azt a nézetet, hogy minden embernek meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy a saját hazájában boldoguljon, tudjon békében és biztonságban élni. Ahelyett, hogy újabb migrációs hullámokat generálnánk, abban kell segíteni a nehéz helyzetben lévő embereknek, hogy haza tudjanak térni, és otthon tudjanak érvényesülni" - mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújításának következő, előre tervezett szakasza, szombattól a 4-6-os helyett egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt, amely egyúttal az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének hazai átültetését is szolgálná. A hivatalról egyelőre...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!

A címlapról

A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.