A kormány arról döntött, hogy a lakossági jelzáloghitelekre, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) hiteleire vonatkozó kamatstop intézményét meghosszabbítja – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csütörtöki közleményében.

A szaktárca rámutat: a koronavírus-járvány, a háború és az elhibázott szankciók következtében előálló példátlan inflációs és pénzpiaci környezetben a kamatok a lakosság és a vállalkozások számára is drasztikusan megnövekedtek. Ebben a nehéz helyzetben meg kellett őrizni a háztartások és a vállalkozások pénzügyi stabilitását, a lakhatás biztonságát.

A kormány ezért döntött a lakossági kamatstop 2022. januári bevezetése mellett, később 2022 novemberében kiterjesztette a vállalkozásokra, majd többszörösen meghosszabbította annak érdekében, hogy a háztartásokat és a hazai kis- és közepes vállalkozásokat is megvédje a magas hozamkörnyezet negatív hatásaival szemben.

A döntésnek köszönhetően a lakossági kamatstop eddig már mintegy 350 ezer családot védett meg a magas kamatokkal szemben, jelenleg az érintett mintegy 300 ezer család kamatstoppal védett hitelállománya meghaladja az 1360 milliárd forintot

– ismerteti a GFM.

A szaktárca kifejti: a kamatstop 2022-ben 80 milliárd forinttal, 2023 első felében pedig további 60 milliárd forinttal segíti a családokat, azaz összesen 140 milliárd forintnyi szankciós kamatfelárat vesz le a háztartások válláról.

Ami a vállalkozásokat illeti, a kkv-ra kiterjesztett kamatstop intézménye a bevezetéskor 60 ezer kkv-t érintett, jelenleg pedig 28,5 ezer vállalkozás közel 1000 milliárd forintnyi hitelállománya esik az intézkedés hatálya alá.

A cégek 2022 novemberétől kezdődően 2023. június végéig mintegy 80-85 milliárd forintot takaríthatnak meg. Ez jelentős mértékben járul hozzá, hogy a kkv-szektor megőrizze stabilitását, teljesítőképességét és a foglalkoztatotti állományát.

A közlemény szerint a kormány a legutóbbi ülésén megállapította, hogy a rendkívül magas piaci kamatszint jelenleg nem teszi lehetővé a kamatstopok kivezetését. Ez ugyanis olyan mértékű azonnali törlesztőteher-növekedést eredményezne, amely elviselhetetlen lenne az érintett családok, illetve kis- és közepes vállalkozások számára.


A családok esetében például a kamatstop kivezetésével az éven belül átárazódó hitelek esetén átlagosan 60 százalékkal, a kiterjesztett, legfeljebb 5 éves kamatperiódusban fixált jelzáloghiteleknél pedig mintegy negyedével, 24 százalékkal emelkedne átlagosan a törlesztőrészlet. Emellett a kis- és közepes vállalkozások is azonnali, jelentős kamatteher-emelkedéssel szembesülnének az intézkedés nélkül.

Tekintettel arra, hogy a jegybanki irányadó kamat alakulásával együtt mozognak a referencia kamatok, a kormány azt az elvi döntést hozta, hogy a kamatstopok kivezetésére csak akkor adódik lehetőség, ha a jegybanki irányadó kamat egy számjegyű lesz. A jegybanki irányadó kamat egy számjegyűvé válását megelőzi az infláció egy számjegyűvé csökkentése.

A kamatstop meghosszabbítása 2023 második fél évében a családok esetében további 60 milliárd forintnyi, a vállalkozások számára 40-45 milliárd forintnyi további megtakarítást eredményezhet,

ennyivel kell ugyanis kevesebb törlesztési terhet fizetniük az intézkedésnek köszönhetően. Így összességében a kormány közel 330 milliárd forinttal támogatja a családokat és a hazai kkv-kat – emelték ki.

A közlemény hangsúlyozza: a kamatstop meghosszabbítása hozzájárul ahhoz, hogy a kormány a szankciók sújtotta gazdasági körülmények közt is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a vállalkozásokat, a munkahelyeket és a teljes foglalkoztatottságot, miközben mindent megtesz az infláció letörése és a recesszió kivédése érdekében.

Míg a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, a Baross Gábor Tőkeprogram és a Széchenyi Kártya Program 2023-ban 1-1,2 százalékkal járulnak hozzá a GDP növeléséhez, ez a hatás a kamatstoppal együtt elérheti a 2 százalékot – írják a közleményben.

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.