HUD_8840_K.jpg HUD_8962_K.jpg  HUD_8670_k.jpg

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a helyszínen tartott sajtótájékoztatón mutatta be a média képviselőinek a szervezet fóti Lovasterápiás és Oktató Központját, valamint beszélt az itt folytatott tevékenységekről, és ismertette a hosszú távú terveket is. A sajtótájékoztatót Edvi Péter, a Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke, Kuncze Gábor, a szervezet alelnöke, valamint Bozori Gabriella, a fóti intézet vezetője tartotta.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Gyermekmentő Szolgálat 12 nagy programja közül a legnagyobb és legköltségesebb az egészségügyi program, melynek szakmai részére, vagyis gyermekek orvosi szűrésére, gyógykezelésére, műtéteire, fejlesztésére 2016-ban 130.250.330, 2017-ben 163.700.998, 2018-ban 172.466.148 forintot fordítottak. Ennek a programnak a része a fóti Lovasterápiás és Oktató Központ is.

A központ által jelenleg használt területeken a Gyermekmentő Lovasterápiás és Oktató Központja lovasterápiás ellátást nyújt különböző sérüléssel élő gyerekek részére, és többirányú akkreditált szakmai továbbképzést felnőtt szakemberek részére. A lovasterápiás tevékenység gyógypedagógiai lovagoltatást, hippoterápiát, lóval asszisztált pszichoterápiát és parasport foglalkozást foglal magába. Ezekre a foglalkozásokra a Gyermekvárosból is fogadunk gyerekeket. 2018-ban szakembereink összesen 2913 foglalkoztatást tartottak gyerekeknek. Fótról változó számú, 1-20 gyerek jár át hozzánk terápiára, a terápiás igények és az ellátás kapacitásának függvényében.

Ugyanezen a területen található az Élhető Jövő Park is, mely egy zöldenergia-sziget, ahol a szél, a nap és a víz erejét kihasználva biztosítják az egész Lovasterápiás Központ energiaellátását, sőt, a terület egyben kutatóállomás és új, környezetkímélő megoldások bemutatótere is. A kísérleti projekt az ELMŰ, az OTP Bank, a Hewlett Packard Enterprise és a Mercedes támogatásával jött létre, szakmai partnerek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem.

Kuncze Gábor 25 éve kíséri figyelemmel alelnökként a Gyermekmentő tevékenységét.

A Lovasterápiás és Oktató Központ jelenleg több külön helyrajzi számon létesített intézmény a fóti Gyermekváros közvetlen szomszédságában, területileg független a kastélytól, a kastélyparktól, a Waldorf-iskolától is.

Valamennyi, jelenleg használt terület a Magyar Állam tulajdona. A területek fölött a Gyermekmentő Szolgálat javarészt kezelői, kisebb részben használati jogot gyakorol. Az állami tulajdon a jövőben is változatlan marad, a Gyermekmentő egységesen kezelői jogokat kapott az általa használt területek felett.

A Harrach Péter (szintén a szervezet alelnöke) által nemrég benyújtott törvényjavaslatra azért volt szükség, mert megváltozott a törvényi háttér a civil szervezetek kezelői joga tekintetében, ezért a Gyermekmentő szerződéseit is meg kell újítani.

A Gyermekmentő egyúttal néhány új terület kezelői jogát is kérvényezte a Nemzeti Földalapkezelőtől, melyek a Gyermekvárossal ellenkező irányban vannak. Ezeket legelőnek szeretné használni.

Az egyik, kastélyparktól távoli, a Gyermekváros és általunk közösen használt, de a Gyermekváros kezelésében lévő terület végében, ahol a Gyermekmentő már kb. 15 éve két rozzant épületben szénát, szalmát és szerszámokat tárol, állnak lakóházak, melyekben a Gyermekváros nyugdíjasai élnek, de az egész terület egy külön helyrajzi számon szerepel. A Gyermekmentő, immár a terület kezelői jogának birtokában, továbbra is ugyanarra – széna- és szalmatárolásra, különböző eszközök tárolására – szeretné használni, és esze ágában sincs az ott élők lakhatásába, éltébe beleszólni, azon változtatni.

A Gyermekmentő Szolgálat már 15 év óta számos pályázati lehetőséget megragad, hogy infrastrukturális hátterét fejlessze, és ezzel terápiás tevékenységének minőségét javítsa. Ezt a törekvését a jövőben is folytatni fogja, továbbra is kizárólag a lovasterápia, az ahhoz kapcsolódó kiegészítő terápiák, illetve a már említett oktatás, továbbképzés, valamint sérüléssel élő gyermekek táboroztatása terén.

 

 

 

 

 

 

A Budapest rovat további hírei

Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni – ismertette a Kulturális és Innovációs...
Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze egy nap van, amikor a boltok általános szabály szerint zárva tartanak. Mutatjuk, mire számíthatunk az üzletek, piacok, posták és...
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. A vendégek összesen közel 7,3 millió vendégéjszakát...
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka május 5-én – közölte az Oktatási...
Humanoid robotok gyártása kezdődhet Magyarországon, az autóipar bevonásával – erről beszélt Palkovics László kormánybiztos egy interjúban. Az emberszerű robotok gyártása mellett az önvezető autók...
Az élelmiszerek árcsökkentése, a bankszektorban és a telekommunikációs szektorban a díjemelések megállítása után most a biztosítókon van a sor – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a...
Megelégelték a vasutasoknak a rendszeres bántalmazást, határozott jogi és erős rendőri védelmet követelnek az utasok egyre durvább támadásai ellen – közölte a Vasutasok Szakszervezete szerdán az...
A kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja – mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, írja...
A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.

A címlapról

Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő...
Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze...
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a...
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv...
Humanoid robotok gyártása kezdődhet Magyarországon, az autóipar...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.