A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat – hívta fel a figyelmet Vizer József, az ICT Európa vezető adószakértője. A vizsgálatok középpontjában a társasági adókedvezmények, a kapcsolt cégekkel kötött ügyletek árazása és a transzferáras dokumentációk állnak. Az új globális minimumadó miatt a NAV külön figyelmet fordít az adózott eredmény és az elhatárolt veszteségek könyvelésére is.
Noha már márciusban kihirdetésre került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025. évi ellenőrzési terve, az éves beszámolók és az éves adóbevallások közelgő határidejére tekintettel (amely a naptári évvel megegyező adóév esetén 2025. június 2-a lesz) mégis érdemes áttekinteni, hogy a legnagyobb adózók milyen ellenőrzésekre számíthatnak az év hátralevő részében.
A NAV tájékoztatója szerint nemzetgazdasági súlyuk, nagy volumenű beruházásaik miatt idén is különös hangsúlyt kap a kiemelt adózók és a legnagyobb adóteljesítményű adózók ellenőrzése. Esetükben a korábbi évekkel azonosan idén is a társasági adó bevalláson, azon belül is az igénybe vett adókedvezmények, az adóalap növelő és csökkentő tételek, valamint a kapcsolt vállalkozásokkal bonyolított ügyletek árazásának vizsgálatán lesz a fő fókusz.
2024-től egy új, jogszabályi hátterét és gyakorlati alkalmazását tekintve is még kiforratlan adónemmel bővült a cégcsoportok adózása: a globális minimumadóval. A globális minimumadó kapcsán lényegi kérdés, hogy a lefedett adók mértéke eléri-e az elvárt 15%-os mértéket. Noha csak 2026. június 30-ig kell benyújtani a 2024-es (naptári évvel megegyező) adóév globális minimumadó bevallását, azonban a kiegészítő adó kötelezettséget már a 2024. évi beszámolóban is szerepeltetni kell, valamint a várható kiegészítő adóról 2025. november 20-ig adóelőleg bevallást is be kell nyújtani.
„A fentiekre való tekintettel a NAV 2025-ben hangsúlyt fektet a globális minimumadó alanyok esetében a 2024. évi lefedett adók ellenőrzésére, különös tekintettel az adózott eredményt és adókötelezettségeket érintő számviteli elszámolás és az elhatárolt veszteség vizsgálatára” – hívta fel a figyelmet Vizer József.
A NAV a lefedett adók közül a társasági adót, az energiaellátók jövedelemadóját, valamint az innovációs járulékot ellenőrzi. A Magyarországon lefedett adóként nevesített negyedik adónemet, a helyi iparűzési adót a területileg illetékes önkormányzati adóhatóságok jogosultak ellenőrizni.
Tehát a globális minimumadó alanyoknak érdemes a szokásosnál is körültekintőbben eljárni a 2024. évi társasági adó és helyi iparűzési adó kalkulációjuk készítésénél és akár tapasztalt szakértőt is bevonni a bevallások elkészítésébe, mert még az idei évben adóellenőrzéssel szembesülhetnek. A bevallási határidőt követően az ellenőrzésre történő kiválasztást segíti, hogy a globális minimumadó alanyoknak e tényről az adóévük utolsó napjáig bejelentést kellett tenniük a NAV felé a GLOBE-adatlap benyújtásával.
„A globális minimumadó mentességi feltételeknek megfelelő társaságoknak mindenképpen érdemes erről az éves beszámolójuk kiegészítő mellékletében információt szolgáltatni, hiszen a NAV a beszámolók adatait figyelembe veheti az ellenőrzésre való kiválasztás során és mivel mentesség esetén nincs jelentősége a lefedett adók összegének, így jó eséllyel az adóellenőrzés is elkerülhető” – tanácsolta Vizer József.

A Budapest rovat további hírei

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól – tudatta a cég közleményben szerdán.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa.
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról szóló szavazáson online is le lehessen adni a szavazatot – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Hidvéghi...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken dolgozó önkormányzati köztisztviselők bérét. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó vasútvonalon, amit a karbantartási munkálatok miatt vezettek be – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó átlagkereset 490 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,5, a nettó átlagkereset 8,4, a reálkereset...
Ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély - hívta fel a figyelmet vasárnapi, a Harcosok Klubja rendezvényen elhangzott beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint „az első csata...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai az iskolaszüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek szombaton – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Csütörtökön az érkező hidegfront hatására a déli óráktól főleg délen, illetve keleten zivatarok kialakulására lehet számítani, délen heves zivatarok is előfordulhatnak.
Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból érkező vendégekre számít Hévízen a csütörtöktől vendégeket fogadó Le Primore Hotel & SPA, ami Magyarország legnagyobb prémium...

A címlapról

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.