Méh - sajtáj 2.jpg  méh - sajtáj 5.jpg  méh - sajtáj 6.jpg

A hazai méhállomány megőrzése a cél.

A „beporzók évének” nyilvánította a 2019-es évet Nagy István agrárminiszter, amellyel többek között a tömeges méhpusztulást akadályozná meg a szaktárca – hangzott el a Méhek Napja alkalmából szervezett sajtótájékoztatón. Az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szervezésében megvalósuló eseményen az Agrárminisztérium, a Miniszterelnökség és az OMME stratégiai együttműködési megállapodást írt alá.

 

A tavalyi esztendő méztermelési időszakában tapasztalt nagymértékű méhpusztulás felhívta a figyelmet a természetes beporzók sérülékenységére, valamint arra, ami a világ egyes részein már tény: a méhek eltűntek, ez a folyamat hazánkat is elérheti, ezért fokozottan kell óvnunk a méheket. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 1994-ben nyilvánította április 30-át a Méhek Napjává.  Az ebből az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: az Agrárminisztérium komolyan veszi a növénytermesztők tevékenységének fokozott ellenőrzését az idei szezonban. Ennek egyik kiemelt projektje, hogy a NÉBIH és az OMME között létrejött együttműködés alapján a hatóság szakemberei mintákat vesznek a gazdálkodók által kezelt szántóföldi növényekből, valamint idén először a gazdák permet-tartályából is.

 

A miniszter a 2019-es évet a „beporzók évének” nyilvánította, ennek érdekében a tárcavezető szerint számos intézkedést vezettek be. „Megvalósult a méheknél alkalmazott állatgyógyászati készítmények, és az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények fokozott ellenőrzése is. Ezt a célt szolgálja, hogy az Agrárminisztérium kidolgozta az online permetezési naplót is magában foglaló nyomon követési rendszer koncepcióját.”   

Nagy István kiemelte: „Örömteli hír, hogy az új Közös Agrárpolitika lehetőséget biztosít a méheket védő gazdálkodási gyakorlatok mind szélesebb körű alkalmazására. A tárca kidolgozta a méhcsaládok egészségügyi kondíciójának megőrzését elősegítő mezőgazdasági csekély összegű támogatási konstrukciót. A 2019. évben nyújtható támogatás keretösszege 600 millió forint. Terveink szerint a nyár folyamán lehet majd a kérelmeket benyújtani várható újításként elektronikus úton, ennek során méhcsaládonként 500 Ft-os támogatást igényelhet minden OMME tagsággal rendelkező méhész.

 

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője elmondta: a marketingcég legtöbbször különböző agrár- és élelmiszeripari cégek termékeit népszerűsíti kampányok, kül- és belföldi kiállítások segítségével. Ennek során a méz fogyasztás ösztönzése érdekében 2018-ban folytatott három hónapos kampányt az AMC, melyet idén is megismételnek. Az ágazat kiemelt szerepet kap majd a 2019. szeptemberében megrendezendő 79. OMÉK-on is. A sajtótájékoztatón ezúttal nem a méz, hanem annak „előállítója”, a méh került a fókuszba. „A méhek védelme össztársadalmi érdek. Az Európai Unión belül Magyarországon van a legnagyobb méhsűrűség, mivel egy négyzetkilométeren 12 méhcsalád él. A méhek, mint megporzó rovarok földi ökoszisztémánk meghatározó fontosságú élőlényei” - emelte ki Ondré Péter. Az ügyvezető hozzátette: „A méhek nélkül nem teremne sokunk kedvelt gyümölcse, például a málna, az eper, a dinnye, de nem sorakoznának nagymamánk spájzának polcain a cseresznye-, meggy-, barack-befőttek sem.”

 

Erdős Norbert európai parlamenti képviselő, a Méz-jelentés beterjesztője beszédében kitért arra: A tavaly márciusban megszavazott Méhészeti Jelentés/Mézjelentés az EU előtt álló feladatokat határozza meg, a méhek védelme és megőrzése, valamint a mézminőség biztosítása terén. Örömmel tapasztaltam, hogy az Európai Bizottság belevette ezeket az ajánlásokat a jövő évi uniós agrárpolitikájáról szóló javaslatába. Komoly magyar siker például, hogy az éves uniós támogatás majdnem duplájára – a jelenlegi 36 millióról 60 millió euróra – történő emelésére tett javaslatot a Bizottság és a Parlament, de elértük a méhészeket segítő, támogatott intézkedések jelentős bővítését, az 50 % -os uniós társfinanszírozási arány 75 %-ra történő növelését, valamint az importmézek jobb ellenőrzését biztosító uniós fogalmak, mint a méz, méhviasz vagy méhpempő megalkotását. A mostani együttműködési megállapodás biztosítja, hogy a méhészeti ágazat Magyarországon is a politika középpontjába kerüljön.

 

Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottja arról beszélt, hogy a kormányzat szerint közös cél, hogy a méhészek érdekei érvényesüljenek. „Ennek egyik letéteményese az a stratégiai együttműködési megállapodás, melynek értelmében a Kormány anyagi forrással is segíti a méhészeket, elismerve a mézelő méhek megporzó munkáját – hangsúlyozta.

Bross Péter, az OMME elnöke elmondta:Napjainkban a méh a jelképe a fenntartható mezőgazdaságnak. Kulcsszereplővé lépett elő, hiszen az elmúlt 50 évben megháromszorozódott azon termések, élelmiszerek mennyisége, amelyek méhes megporzást igényelnek”. A szakember hozzátette: „Hazánkban a méhészeti ágazat éves árbevétele 25 milliárd forint körül alakul, de ennek többszöröse a méhek beporzó munkájából származó haszon. A hazai gazdák árbevétele, a hazai lakosság élelmiszer-ellátása egyértelműen függ a méhészeti ágazattól. Erős méhészeti ágazat nélkül nincs erős mezőgazdaság.”  

A sajtótájékoztató záróakkordjaként Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Bross Péter, az OMME elnöke aláírta a stratégiai együttműködési megállapodást, mely szerint kulcsfontosságú ágazatként tekintenek a méhészetre.

 

Méhek Napja

1994-ben az Országos Magyar Méhészeti Egyesület első alkalommal szervezte meg április 30-án a Méhek Napja rendezvényt. Az esemény célja az volt, hogy a tavaszi zsongás idején felhívják a figyelmet a szorgos kis rovarokra, a méhekre.

A 25 évvel ezelőtti környezetei állapothoz képest mára tovább romlott a helyzet a méhek és minden, beporzást végző rovar számára. Életterük hanyatlott, a táplálékukként szolgáló virágzó növények sokszínűsége csökkent. Nem csak hazánkban, hanem Európában és világszerte tapasztalható tendencia a vadonélő hártyásszárnyúak számának csökkenése. Pedig jelenlétük a természetben nélkülözhetetlen! A globális élelmiszertermelés 76%-a, az Európában élő növényfajok 84%-a függ a házi- és vadméh fajok beporzásától. A méhek közvetlenül 150 milliárd eurós hasznot hajtanak a globális élelmiszerpiacon, de közvetve ennek többszörösét is „előállítják”. Kevesen tudják, de a kávé, kakaó, a legtöbb, más állatfajok takarmányozására szánt növények (pl. lucerna, here-félék) megporzása méhek nélkül nem jönne létre. De öltözködésünk is hiányos lenne, hiszen a gyapot sem hoz termést a méhek munkája nélkül. Hiányuk már kézzel fogható jelenség egyes területeken: az USA mezőgazdasága évente 2 milliárd eurót költ a mesterséges megporzás támogatására! Minden harmadik falat étel napi étkezésünkben a méhek munkájának köszönhető!

Hazánk méhészete számokban

Magyarországon körülbelül 20 ezren foglalkoznak méhtartással, ők összesen 1,2 millió méhcsaládot tartanak.  Az Európai Unióban hazánkban a legmagasabb az un. méhsűrűség: 12 méhcsalád jut egy négyzetkilométerre. Átlagos évben 25-28 ezer tonna mézet termelünk, amely 10%-a az EU méztermésének. E termés nagy részét (kb. 2/3-át) a világ minden részére exportáljuk, fő felvevő piacaink: Olaszország, Németország, Franciaország. A hazai mézfogyasztás az uniós átlag alatti, évente fejenként kb. 0,8 kg. Fő mézfajtáink az akácméz és a vegyes virágméz. Kisebb mennyiségben ugyanakkor számos mézfajta megtalálható a termelők standjain, mint pl. a repceméz, napraforgóméz, hársméz, selyemkóróméz, gesztenyeméz vagy a mézharmat. Hazánkban az őshonos Pannon méh van jelen, amely szelídségéről és szorgalmáról híres.

 

 

 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.