KIÁLLÍTÁSOK


Westkunst – Ostkunst. Válogatás a gyűjteményből

Az új állandó kiállítás arra tesz kísérletet, hogy a súlypontokat ne csak stílus szerinti vagy kronológiai rendezésben mutassa be, hanem a keleti és nyugati művészet művészeti-kulturális párhuzamait, a jellegzetességeket, azonosságokat, illetve különbözőségeket is vizsgálja. A nagyszabású válogatásban láthatóak lesznek a közönség által kedvelt és sokat keresett alkotások és a múzeum legújabb szerzeményei egyaránt.

 

IPARTERV 50+ kiállítás és konferencia
Február 1. – március 24.

Ötven éve került megrendezésre a magyarországi művészeti színtér kánonformáló eseménysorozata, az Iparterv I. (1968) és Iparterv II. (1969) kiállítás. A mindössze néhány napig látható csoportos tárlatok alapjaiban változtatták meg a magyar művészettörténetet és mindazt, amit a kortárs képzőművészetről gondolunk. Az évforduló kapcsán megrendezésre kerülő csoportos kiállításon az egykori Ipartervesek legújabb, illetve legutóbbi munkái kerülnek bemutatásra.

 

Bauhaus 100 – Program a mának
Április 10. – augusztus 25.

Éppen száz esztendeje, 1919‐ben nyílt meg a weimari Bauhaus Walter Gropius vezetésével. A modern művészet történetének legmeghatározóbb forrása és mérföldköve, képzőművészeti műhely és iskola. Eszméi és gyakorlata számos későbbi művészeti irányzatot és szemléletet inspirált, eredeti programja pedig ennél is többet kínált: az élet átfogó esztétikai reformját a hétköznapok világától a művészetekig. A válogatás egyfajta kísérlet a visszatekintésre, ennek az egyedülálló modernista utópiának az újraolvasására és kortárs nézőpontból történő felidézésére.

 

SIGNAL – Konceptuális és posztkonceptuális pozíciók a szlovák művészetben
Április 19. – június 23.

A SZONDA 1 című kiállítás a kortárs szlovák művészet egyik legmarkánsabb irányzatát mutatja be az utóbbi ötven év legjelentősebb, a nemzetközi szcéna élvonalába tartozó alkotók munkáin keresztül. A kiállítás magvát a hatvanas-hetvenes évek alternatív szcénájának konceptuális alkotói pozíció képezik (Július Koller, Rudolf Sikora, Stano Filko, Peter Bartoš, Dezider Tóth) szoros összefüggésben a 90-es évek posztkonceptuális törekvéseivel (Roman Ondák, Boris Ondreička, Denisa Lehocka, Péter Rónai), valamint a legújabb tendenciák képviselőivel (Petra Feriancová, Jaro Varga, Aneta Mona Chisa & Lucia Tkáčová).

 

Leopold Bloom Képzőművészeti Díj jelöltjeinek és díjazottjainak kiállítása
Június 18. – július 28.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj célja, hogy támogassa a kortárs képzőművészeket, erősítse jelenlétüket a nemzetközi kortárs művészeti világban. A díj hazai alkotók és rangos külföldi kiállítóhelyek együttműködéséhez, művészek nemzetközi bemutatkozásához, karrierépítéséhez, a kortárs magyar szcéna nemzetközi művészeti életbe történő még intenzívebb bekapcsolódásához kíván hozzájárulni.

 

Király Tamás divattervező életmű-kiállítása
Július 12. – szeptember 15.

Egy olyan művész első, nagyszabású, retrospektív jellegű bemutatója Magyarországon, akinek tevékenysége ellenáll a hagyományos műfaji, illetve irányzatok szerinti besorolásnak. Király felfogásában az öltözködés határterület, a divat, a film, a színház, a performance és a képzőművészet közös találkozási pontja. Ruhái egyszerre jelmezek, mobil szobrok, futurisztikus transzformációk, egy a saját korát mindig megelőző művész jövőbe látó kreációi.

 

Bosch+Bosch és a vajdasági neoavantgárd mozgalom
Szeptember 13. – november 17.

A Bosch+Bosch Csoportot 1969. augusztus 27-én alapította néhány szabadkai fiatal alkotó. A kollektíva időrendileg a második ilyen szerveződés volt az egykori Jugoszláviában. A csoport a nagyobb kulturális és művészeti központokon kívül, az országnak ama peremvidékén jött létre, amelyben kimutatható volt a két világháború közötti magyar aktivizmus hatása (Kassák Lajos, Barta Sándor). A csoport tagjainak nagy része

magyar származású volt, de a délszláv anyanyelvű tagok is jól beszélték a magyar nyelvet (Slavko Matković, Ante Vukov).

 

Pattern and Decoration
Október 5. – 2020. január 5.

A Mintázat és dekoráció mozgalom az 1970-es években alakult ki az Egyesült Államokban. Követői radikálisan megkülönböztették magukat az uralkodó művészeti irányzatoktól, például a minimalista vagy a konceptuális művészettől. Nemcsak a hagyományos művészeti fogalmakat kérdőjelezték meg, hanem tágabb politikai, társadalmi kérdésekkel is foglalkoztak. A művek a képzelőerő és a szín érzékiségét, valamint az élet feltétlen szeretetét ünnepelik.

 

Esterházy Művészeti Díj díjátadó és kiállítás
December 13. – 2020. február 2.

A 2009-ben alapított Esterházy Művészeti Díj célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása és a nemzetközi párbeszéd támogatása. Az egyenként 5000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar festőművésznek ítéli oda a független szakmai zsűri. A grémium által kiválasztott műalkotásokból rendezett kiállítás és díjátadó.

 

Velence, Giardini, Magyar Pavilon – Waliczky Tamás: Képzelt kamerák
Május 11 – november 24.

Waliczky Tamás a Velencei Biennále magyar pavilonjába készülő Képzelt kamerák című kiállítása a vizuális érzékelés tágas lehetőségeiről és annak megjelenítéséről szól. A cím elsősorban arra a 23 darab fantázia kamerára utal, melyeket Waliczky 2016 óta tervez. Digitális technikával tervezett, de analóg elven működő optikai szerkezetei különböző vizuális nyelven szimulálják és képezik le a világot. Fantáziakamerái a látás és az ábrázolás kulturális és technikai meghatározottságára, manipulálhatóságára hívják fel a figyelmet. Témaválasztása különösen aktuális napjainkban, amikor a képkészítés és kamerák soha nem látott mértékben váltak a mindennapjaink részévé, észrevétlenül behálózva az életünket.

Ludwig 30 – mindig kortárs

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum alapításának 30. évfordulóját kiállítás- és programsorozattal ünnepli, amely segítségével áttekintést ad a múzeum történetéről és tevékenységéről, és kísérletet tesz egy olyan 21. századi jövőkép felvázolására is, amely reflektál napjaink kihívásaira, illetve a múzeum szerepének változására. A Ludwig 30 programsorozat célja egy olyan intézmény bemutatása, amely az alapítók szándékait követve a 21. században is nyitott, sokszínű, kezdeményező és megújulásra kész.

Az 1989-ben alapított Ludwig Múzeum 30 éves fennállása alatt 330 időszaki kiállításnak és több mint 5000 programnak adott helyet, látogatóinak száma mára elérte az évi százezres nagyságrendet. Jelentős közép-kelet európai gyűjteményével, valamint az elmúlt években a médiamegőrzés terén kifejtett tudományos eredményeivel a régió meghatározó múzeuma lett. Gyűjteményének darabjait folyamatosan kölcsönzik a világ fontos kiállításaihoz, az utóbbi években jelentős figyelem irányult a régió kortárs művészeti törekvéseit bemutató időszaki kiállításaira: az ex-jugoszláv művészetet, az albán és koszovói kortárs művészetet, valamint a 2018-ban nemzetközi GFAA-díjra jelölt ukrán kortárs művészetet bemutató tárlatokra.

A Ludwig 30 címmel megrendezett, 2019 februárjában kezdődő és március végéig tartó programsorozat bemutatja az intézmény tevékenységét a gyűjteményezéstől az időszaki kiállításokig, az állományvédelemtől a digitalizálásig, a múzeumpedagógiától a kommunikációs tevékenységen át egészen a társművészeti programokig, sőt kiterjed a magyar részvételre is a Velencei Biennálén. Az első emeleti kiállítótér egyfajta múzeumi modellé alakul, amely tematikus egységekbe rendezve vezeti be a múzeum működésébe a látogatót. Az egymást kéthetente változó tartalommal követő pop-up kiállítások és programok az elmúlt évtizedek változó művészet- és múzeumfelfogására is reflektálnak. Ugyanezen a szinten helyet kap még egy vetítő, egy múzeumpedagógiai alkotótér, az archívum, egy olvasósarok, valamint egy „pavilon” is.

Az első, Felülírás című kiállításon szereplő, zömében a nyolcvanas évekből származó, graffitit, illetve írásos elemeket tartalmazó alkotások a múzeum alapításának évtizedére utalnak, amikor a magas művészetben megjelentek a városi szubkultúra elemei. A válogatás középpontjában a jel, a nyomhagyás, a mű – és antimű – áll, melyet hagyományos módon olvasunk és értelmezünk.

A második szakaszban az Eszközök címen bemutatott médiaművészeti munkák a kilencvenes évektől napjainkig tartó korszak változásaira hívják fel a figyelmet: a tömegmédia hatására, az új médiumok – fotó, videó, digitális képalkotó technikák – tömeges elterjedésére és megjelenésére a képzőművészetben. A látogató időben, térben kiterjesztett interaktív művekkel találkozhat.

Az ezt követő, Megosztás névre keresztelt válogatás a művészetközvetítés módszereire, legfrissebb eredményeire fókuszál. A múzeumpedagógusok által válogatott művek segítségével ráirányítjuk a figyelmet a sajátos igényű, a különböző életkorú, társadalmi hátterű, felkészültségű látogatókra: arra, hogy nincs ideális, csak különleges látogató, aki mindig saját szempontjai szerint fogadja be és értelmezi a művészetet. A különféle pedagógiai és kommunikációs eszközök segítik a befogadást és az értelmezést, komplex módon bontva ki a művekbe zárt jelentést.

A záró, Testreszabás nevet viselő tárlat kísérleti jellegű és elsősorban a kétezres évek fejleményeire reagál: az együttműködésen, illetve részvételen alapuló művészeti törekvésekre, valamint a múzeumok megnövekedett felelősségére. A látogató saját igényeit, érzéseit, kívánságait kifejezve alakíthatja az utolsó kiállítást, kiválasztva gyűjteményünkből a számára legérdekesebb, legfontosabb, legkedvesebb műveket. Ennek apropóján különféle szempontok szerint tekintheti át a műtárgyakat, múzeumi szakemberekkel konzultálhat és művészekkel találkozhat, választ kaphat a kortárs művészettel és a múzeum működésével kapcsolatos kérdéseire, kifejtheti igényeit és véleményét, így aktívan részt vehet a múzeum tevékenységének és stratégiájának formálásában.

 

A válogatások mellett számos kapcsolódó eseményre is sor kerül, amelyek között filmvetítések, előadások, különleges koncertek szerepelnek, a múzeumalapítás aláírásának évfordulóján, március 21-én pedig különleges programok várják a kortárs képzőművészet iránt érdeklődőket.

Az eseménysorozat teljes programja egy külön erre a célra kialakított weboldalon érhető el, itt lehet szavazni is a pop-up kiállítássorozat utolsó két hetében megvalósuló kiállítás műtárgyaira: www.ludwig30.ludwigmuseum.hu

A Ludwig 30 eseménysorhoz kapcsolódóan a múzeum egy ingyenes magazint ad ki.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.