50 év korkülönbség: unokáival együtt nyitott kisboltot a vállalkozó nagymama

Ritka jelenség a mai világban, hogy a különböző generációk igazán jól megértsék egymást. Még a családi vállalkozásoknál sem jellemző, hogy a rokonok 50 év korkülönbséggel is hatékonyan együttműködjenek. Egy nagymama és unokái azonban közösen vágtak bele egy új üzletbe, ahol mindenki megtalálta a maga helyét.


Gál Éva 26 éve vállalkozó, így nem kevés tudás és tapasztalat áll mögötte az üzletvezetés terén. Mégsem ő, hanem unokája, Szilágyi Dorina fejéből pattant ki az ötlet, hogy közös boltot nyisson a nagymamájával.
“Valami kis családias dolgot szerettem volna, ahol több időt tölthetünk együtt” - meséli a 18 éves lány, aki a gimi mellett vágott bele a projektbe. Unokatestvére, a 20 éves Zsófi is csatlakozott, az üzleti világban otthonosan mozgó nagymama pedig örömmel támogatta a lányok terveit.
A munkamegosztás hamar kialakult a családban. Dorina az iskola mellett elvégezte az eladó-boltvezető OKJ-s tanfolyamot is, így eladóként is jelen van, a termékek címkézésével is ő foglalkozik. Zsófi az Olivita közösségi felületeit gondozza, és az új boltban vállal majd heti néhány napot.
Éva a “mindenes”, aki tájékozódik róla, mit érdemes beszerezni, melyik termék kelendőbb, vagy éppen hiánycikk. Évtizedes tapasztalata ellenére kisboltja most van először:

“A Wekerle-telepen van egy elég falusias, összetartó közösség. Jópofa dolog a vevőkkel beszélgetni, tanácsot adni nekik” - mondja a nagymama, aki gyorsan megtalálta a hangot a boltba betérőkkel.

Még a szatyor is újrahasznosított

A családtagok számára fontos szempont volt a környezettudatosság. Ez az Olivitában nem csupán egy trendi jelző: a boltban például régi magazinokból készült szatyrokat is kaphatunk, amiket a tulajdonosok maguk barkácsoltak össze.
“Gondolkodtunk, mi az, ami jól néz ki és környezettudatos is lehet. Így esett a választás a régi újságokra, ezeket összeragasztva készül a szatyor. A női magazinok és az autós újság a legjobbak!” - mondja Éva.
Az ár és a termékek neve itt orvosi spatulákra kerül, de a második, Fehérvári úti bolt megnyitójára is újrahasznosított papírrózsákkal készülnek. Ráadásul minden termék csomagolását 50 forintért visszaveszik, így teljes a hulladékmentesség.
A boltokban natúr és bio árukat, extraszűz olívaolajból készült gurmé termékeket, vegán vitaminokat, adalékmentes gyümölcslekvárt és gyógynövényszörpöket, de bioexkluzív olívaolajból készült kozmetikumokat is találunk.

“Szuper unokáim vannak, szorgalmasak, okosak, szépek. Nincs olyan tervem, hogy ők márpedig csak ezt csinálhatják! Arra viszont szeretném őket megtanítani, milyen buktatói vannak egy vállalkozásnak, és hogyan lehet vele megállni a lábukon. Bármerre sodorja őket a szél, ez a tudás még jól jöhet.”

A Budapest rovat további hírei

A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújításának következő, előre tervezett szakasza, szombattól a 4-6-os helyett egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt, amely egyúttal az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének hazai átültetését is szolgálná. A hivatalról egyelőre...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!

A címlapról

A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.