2019. szeptember 12. – november 17.

A szabadkai Bosch+Bosch Csoport (1969–1976) egyike volt azoknak a művészeti kollektíváknak, amelyek a 60-as években Európa-szerte, de a világ más pontjain is sorra jöttek létre a fiatalok körében. Elsősorban a zenei világban, de más területeken is, mint például a vizuális művészetek tág térközében.

A visszatekintés apropóját az adja, hogy a csoport ötven esztendeje alakult meg, másodikként a hasonló kollektívák közül Jugoszláviában.

A kiállítás közel 500 műtárgy bemutatásával ad átfogó képet a vajdasági neoavantgárd mozgalomról, bepillantást kínálva a 60-as és a 70-es évek hasonló törekvéseibe a Vajdaságban, valamint a megelőző korszak helyi előzményeit is megismerhetik a látogatók.

A retrospekció a zágrábi Avantgárd Múzeum – Marinko Sudac Gyűjtemény jóvoltából és egyéb forrásokból kerül közönség elé, első ízben mutatva be a csoport teljes ívű, kivételesen összetett opusát. A Csernik Attila, Ladik Katalin, Kerekes László, Slavko Matković, Szalma László, Szombathy Bálint és Ante Vukov munkásságának központi elemeit feldolgozó kiállítás a későbbiekben horvátországi, szerbiai és csehországi helyszíneken valósul meg.

A 60-as és a 70-es évek magyar művészeti progressziójának meghatározott sejtjeivel is kapcsolatokat ápoló szabadkai Bosch+Bosch Csoport arculatára jelentős mértékben rányomta bélyegét a határváros kettős kulturális identitásának és nyelvhasználatának a tudata. A kollektíva tolmácsolta a korai magyar avantgárd nemzetközi értékeit a délszláv térség felé, miközben ez utóbbi kortárs törekvéseiről a magyarországi művészeti társadalom felé tudósított. Közvetítő szerepét 1976-ig terjedő fennállásának folyamán mindvégig küldetésként értelmezte.

A magyar főváros közönsége egy nyelvi és műfaji szempontból érdekfeszítően gazdag történeti anyagot ismerhet meg, amelynek elágazásaiban ott találjuk a városi és a természeti környezetben végbevitt művészi beavatkozásokat, a tájművészetet (land art), a szegényes művészetet (arte povera), a projektművészetet (project art), az írott és a grafovizuális költészetet, a szöveges és fogalmi típusú konceptuális művészetet, a vizuális jeltant, a művészi képregényt, a hangköltészetet, a magatartásművészetet (behavioural art), az akcióművészetet, a művészi performanszot, a küldeményművészetet (mail art) és a művészkönyv műfaját.

Kiállító művészek:

BOSCH+BOSCH csoport
CSERNIK Attila, KEREKES László, LADIK Katalin, Slavko MATKOVIĆ, SZALMA László SZOMBATHY Bálint, Ante VUKOV

KÔD Csoport
Slavko BOGDANOVIĆ, Mirko RADOJIČIĆ, Slobodan TIŠMA, Peđa VRANEŠEVIĆ
valamint

ÁCS József, Vladimir KOPICL, PETRIK Pál, Bogdanka POZNANOVIĆ, Verbumprogram

Kurátor: Dorotea FOTIVEC, SZOMBATHY Bálint
Koncepció: Marinko SUDAC

A kiállításhoz kapcsolódóan a Ludwig Múzeum a magyarországi Vajdasági Baráti Egyesülettel közösen „Busszal a múzeumba” címmel egy oktatási projektet is szervez, amelynek keretében több száz vajdasági középiskolás és egyetemista budapesti látogatását teszi lehetővé és szervezi meg. A diákok a program keretében egy egynapos kirándulásra érkeznek Budapestre, ahol a kiállítás megtekintése mellett múzeumpedagógiai workshopon is részt vesznek. A foglalkozások magyar szerb és angol nyelven zajlanak.

A projekt támogatója a Vajdasági Baráti Egyesület és a Copy Depot

A kiállítás a zágrábi Avantgárd Művészeti Kutatóintézet és a Marinko Sudac Collection együttműködésével valósul meg.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.