Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket ismeri el, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. A díjat idén Virág Viktor, a MADS alapítója nyerte el, akinek cége havi szinten közel 1 700 diákot segít munkához, jövedelemhez. Céljuk, hogy bevezessék őket a munka világába, tanítsák őket az öngondoskodásra, az életre.

Pénteken zárult a 171 országban lezajló Global Entrepreneurship Week (GEW) nemzetközi mozgalom keretében, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) által megrendezésre került Fiatal Vállalkozók Hete, amelyre több mint tízezren regisztráltak. Az érdeklődők idén Budapesten és számos vidéki helyszínen vehettek részt előadásokon ingyenesen. Az eseménysorozatot az ország legrangosabb fiatal vállalkozói kitüntetése, a tízedik Országos Fiatal Vállalkozói Díj ünnepélyes átadása koronázta meg.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket tudja vállalkozó nagykövetté nyilvánítani és a többiek számára megmutatni, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. 

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat 2018-ban Virág Viktor, a MADS alapítója nyerte el. A díjazott cége havi szinten közel 1 700 diákot segít munkához, jövedelemhez. Céljuk, hogy bevezessék őket a munka világába, tanítsák őket az öngondoskodásra, az életre. A MADS bevételei az elmúlt években folyamatosan növekedtek, 2017-ben már elérték a 857.420.000 Ft-os árbevételt is.

Virág Viktor 1981. június 18-án született Nagypaládon, Kárpátalján. Már kisgyermekként is arról álmodozott, hogy űrhajós vagy vadászpilóta lesz - így tehet valamit az emberiségért -, de álmodott arról is, hogy orvosként segítsen az embereken. Az álmok az évek során egy kicsit megváltoztak, de egy valami változatlan maradt, az emberekkel való foglalkozási vágy. 1999-ben érkezett hazánkba egyetemi éveire készülve és már a suli mellett is diákmunkákat vállalt. Tanulmányai vége felé HÖK-ösként találkozott a Márton Áron Diákszövetkezettel (épp inaktív megszűnés előtti státuszában), mely alapvető hitvallásával rögtön azonosulni tudott, így hát bele is ugrott a vállalkozásba. 2005-óta mindennapjait HR területen éli, egyaránt foglalkozik fiatal tehetségekkel, határon túli magyarokkal, nyugdíjasokkal és aktív korú munkát kereső emberekkel, úgy, hogy a munkája egyben a hobbija is, mely folyamatosan inspirálja őt.

A MADS (Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet) jelenleg több mint 300 megrendelőnek biztosít diák munkaerőt országosan, taglétszámuk 30-40%-kal nőtt az előző évhez képest. Havonta közel 1.700 diákot segítenek munkához, jövedelemhez, bevezetik őket a munka világába, tanítják őket az öngondoskodásra, az életre. A díjazott a MADS mellett vezető szerepet tölt be a MARKLAR Kommunikációs és Szolgáltató Kft-ben, a MADS Marketing Kft-ben és a MADS – GOLD Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetben is.

A díjazott munkatársaival jelenleg azon dolgozik, hogy hungarikummá nyilvánítsák az iskolaszövetkezeti modellt, mint a tanuló fiatalok öngondoskodásának és munkatapasztalat-szerzésének magyar modelljét, mely szívügye és egyedülálló forma a világon.

Virág Viktor emellett a Fiatal Vállalkozók Szövetségéhez (FIVOSZ) hasonlóan fáradhatatlanul dolgozik a generációváltás problémájának megoldásán is. Programsorozatot dolgoztak ki, amelynek harmadik lépcsőfokaként összekötik a tehetséges, jó gyakornoki tapasztalatot szerzett fiatalokat olyan vállalkozókkal, akik utódlás, generációváltás küszöbén állnak.

Powered byInterspire

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.